Siren: 2.évad

Gyermekkén nagyon szerettem a hableányos meséket és filmeket. Sajnos kevés készült belőlük, ámbár tény, hogy felnőttként már kinőttem ezekből. Nagyjából három évvel ezelőtt belebotlottam a Siren első évadába, amely hatalmas benyomást nem tett rám. De mivel nem volt mit néznem, így végignéztem az első évadot, amely összesen tíz részt tartalmazott csak. Aztán valaminek köszönhetően nem folytattam egészen a hét elejéig, amikor belebotlottam ismét a sorozatba. Meglepett, hogy a harmadik évaddal véget is ért, így úgy döntöttem, hogy folytatom. Habár tény, hogy a második évad hosszabb volt, ami nem tett jót a szériának. 

Tovább

Apatigris: 2.évad

Már többször írtam, hogy sorozatok terén eléggé hadilábon állok. Egyrészről mióta jelentősen lecsökkent a szabadidőm, és amennyit csak lehet lakáson kívül töltök lecsökkent az időm is arra, hogy szériákat nyomon kövessek. Így nehezen kezdek bele sorozatokba, illetve elég hamar abbahagyom őket. Ha magyar sorozatról van szó, akkor viszont elég nehezen kezdek bele, ámbár az utóbbi években elég pozitív csalódásaim voltak, így aztán könnyebben kapható vagyok. Ezért is volt egy pozitív csalódás az Apatigris, amely múlt héten köszönt le a második évadával, amely konkrétan kritikán aluli volt. 

Tovább

Túl a nehezén?

Nem nagyon szoktam olvasgatni híreket, de azért bízom benne, hogy most már körvonalazódni fognak a dolgok, és szabadabban tudok majd mozogni. Már korábban is írtam arról, hogy a cég, amelyben dolgozom bővült, és az új helyre én kerültem. Jelen állás szerint egyelőre nincs probléma, habár eléggé húzósnak élem meg az új telephelyet, ahová megyek, hiszen minden új. A hely, és a kollégák is, egy valakit leszámítva. Egyelőre megtaláltam a számításaimat, és senkivel nem volt konfliktusom. Habár annak örülök, hogy a pozícióm java részében egyedül dolgozom, így a sokak által ismert fekália megkavarásából kimaradok.
Mielőtt még nekilendültem volna az új helynek azért éltem a lehetőséggel, mikor volt szabad hétvégém, és mentem kicsit túrázni. Így a régen látott feneketlen tóhoz kirándultam, valamint a szokásos helyemre, mely nem más, mint a Margit sziget. 

Reno 911!: 7.évad

Sorozatok terén elég nagy elmaradásban vagyok, hiszen nagyon sok befejeződött, vagy pedig abbahagytam. Amiket pedig követek azok közül szinte csak kettő, amit premier napján, vagy másnapján meg is nézek, továbbá az újakra pedig nem nagyon van időm. Így aztán sokszor meglepetésként érnek az újdonságok, vagy pedig az, hogy a reboot és a felélesztések időszakát éljük. A Reno 911! több, mint tíz éve fejeződött be, de én elég későn csatlakoztam hozzá, és hát bevallom a hatodik évad okozott is egy kis csalódást. Meglepődtem, amikor olvastam a hírt, hogy berendelték a nyolcadik évadot, hiszen egyrészről befejezték, másrészről pedig csak hat évados volt. Rákeresve döbbentem rá, hogy időközben felélesztették egy 25 részes hetedik évad erejéig. 

Tovább

Előrelépés!

Fellégezve lepődtem meg azon, hogy május elseje ünnep, ami részemről mindig elfejtődik, s emellett pedig még a következő napot is szabadnapnak kaptam meg. Így lett egy szabad hétvégém, ami mindenképpen szükség volt, hiszen az elmúlt időszakban nem nagyon pihentem. Egyrészről a mindenki által ismert koronavírus járvány erősen rányomta a bélyegét a mindennapokra, és bevallom sokkal feszültebb, idegesebb vagyok annak köszönhetően, hogy a korábbi szórakozási lehetőségeimre nincs lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a kijárási korlátozás, és a munkaidő együttes viszonya eredményezte azt, hogy gyakorlatilag visszatértem ahhoz az életmódhoz, amitől megakartam, és sikeresen is megszabadultam, amikor felköltöztem a fővárosba. Egyrészről hiába éltem megyeszékhelyű városban, ha a szórakozási lehetőségem (lévén alkoholt nem fogyasztok, s a szórakozóhelyeken lévő tinédzserek nem épp az én általam keresett szociális környezet) kimerült abban, hogy strand, vagy mozi, s továbbá kevés embert tudtam rávenni, hogy kimozduljanak otthonról. Ami meglepő, hogy a fővárosban sokkal nyitottabbak ezen a téren az emberek, ha a szabadidejük engedi.
Mivel váltott műszakban dolgoztam, ezért többnyire a délutános műszakot sikerült megkapnom, ami anyagilag jó volt, de szociális szempontról rossz. Hiszen korán nem keltem, ennek köszönhetően pedig akkor végeztem, amikor már volt fél órám hazaérni. Így maradt az, hogy elmentem dolgozni, és hazaértem, majd pedig vártam a szabadnapot, hogy ki tudjak mozdulni. Most az enyhítéssel könnyebb lett, de még mindig nem az igazi. Ezért is mentem bele, hogy amikor pozíciót ajánlottak, elsősorban a szabad délutánok miatt elvállaltam. Az más kérdés, hogy időközben másik helyre helyeztek át, ámbár ugyanabba a pozícióban fogok tevékenykedni, s ebből fakadóan olyan az egész, mintha új munkahelyre mentem volna el. Hiszen voltam pár oktatáson teljesen más helyen, ezután pedig indulok az új helyen, ahol konkrétan szinte senkit nem ismerek, így aztán a legjobb döntés, hogy kiismerek mindenkit, így addig visszafogom a poénkodást, erősebb szociális kapcsolat kialakítást, amit a korábbi helyemen sikerült meglépnem. 

A fentiek fényében a szabadnapjaim eléggé zsúfoltak voltak, így ritkán tudtam kimozdulni, és amikor pedig kimentem, akkor tényleg arról szólt az egész, hogy reggel elmentem, és késő délután, vagy estefelé értem haza. A jó idő megjelenésével egyre inkább a szabadba csábított a természet, ámbár tény, hogy a változatos időjárás, és a fronthatások azért kicsit megviseltek. Arról nem is beszélve, hogy sikerült azért sokszor itthon ragadni az egész napos esőzés miatt. Ámbár így sikerült a virágzó fákat megtekintenem a Margit szigeten. És ezek mellett az éledező állatvilágot, mint a napozó teknősöket. 

Emellett ott volt még természetesen további más helyszín is, de sajnos tény, hogy a Margit sziget van legközelebb hozzám, és ha elintézem a napi teendőimet, akkor az esetek többségében tényleg ez fér bele nekem a legközelebb. Mindezek mellett persze sikeresen kilátogattam a Gellért hegyre is, ahol a másik oldalt is sikerült körbegyalogolnom, így aztán olyan részét is láttam, amit eddig valami miatt kikerültem. 

És ha már gyaloglás, akkor azt a legtöbb bejegyzésben leírtam, hogy lételemem a mozgás. Gyermekként is szerettem mozogni, és sokat bicikliztem, de a fővárosba való felköltözéssel ez jelentősen megváltozott. Ennek egyik jelentős oka, hogy sajnos nem érzem biztonságosnak a kerékpárral való közlekedést, valamint a legtöbb utca elég kicsit, és ha mindkét oldalon parkolnak, akkor marad a járda, ami két embernek is szűk, s nem pedig egy kerékpárosnak. Így aztán maradt a gyaloglás, amelyre eléggé ráfeküdtem, hiszen ahová csak tudtam gyalog mentem. S mivel a pozícióm megváltozott, és több helyen voltam, így mozgásigényesebb munkafeladatokkal találtam szembe magam, így aztán elkezdtem mérni mennyit is gyalogoltam, ami április végére azért elég szép eredmény jött ki. 

Godzilla vs. Kong (2021)

Magyar cím: Godzilla Kong ellen 

Filmekkel kapcsolatban fenntartásaim lettek az elmúlt pár évben. Kevésszer találtam meg a magamnak megfelelőt, és egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy olyan irányba megy a filmes ipar, amely nekem nagyon nem tetszik. A szuperhősös, és szörnyes filmeket azért mindig szerettem, viszont ezek a “kavarások”, azaz univerzumépítések nekem nem nagyon jönnek be. Főleg akkor, ha adva van olyan karakter, amely nem érdekel, vagy maga a franchise-t nem szeretem. Így nem értetem miért kell a szörnyes filmeknél is elkezdeni univerzumot építeni. De mivel épp utaztam haza és majdnem három órás vonatút állt előttem, így úgy döntöttem, hogy megtekintem a Godzilla vs. Kong harcát, amellyel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. 

Tovább

Sliders: A teljes sorozat

Azon emberek közé tartozom, akikkel gyakran előfordul, hogy céltudatosan keresek rá valamire az interneten szöveges vagy mozgóképes formában, aztán a legvégén olyan oldalakra vagy tartalmakra lyukadok ki, amelyekre nem gondoltam, vagy nem is akartam foglalkozni. Ennek is köszönhető részben, hogy sokszor elkap a nosztalgia. Ez a sorozatokra is igaz. Főleg azért, mert manapság már nagyon kevés tud megfogni, s időhiány miatt nagyon gyorsan be is fejezem a nézésüket, ha nem kötnek le eléggé, hiszen egyrészről nem vagyok itthon ülős típus, továbbá a szabadidőm is eléggé korlátozott a munka miatt, tehát oda kell figyelnem hogyan osztom be az időmet.

Én azon emberek táborát erősítem, akik a ’90-es években volt gyerek, és a 2000-es években volt tinédzser. Gyermekkoromban nem volt elterjedve sem az internet, sem pedig az otthoni számítógép, továbbá kevesek rendelkeztek kábel TV előfizetéssel, vagy műholdas vétellel, hiszen az is egyfajta luxuscikknek számított. Megyeszékhelyen éltem, ahol a szórakozási lehetőség tulajdonképpen a tévézés volt, vagy pedig a barátokkal való csavargás, biciklizés. Ebből és gyermeki mivoltomból fakadóan sok sorozatra rá voltam cuppanva, és képes voltam rajongásig szeretni még akkor is, amikor már nem volt élvezhető. Minap ismét belefutottam egyik legmeghatározóbb gyermekkori kedvencembe, ami nem volt más, mint a Sliders, mely öt évadot élt meg, mely 88 elkészült epizódot hagyott hátra az utókornak. Mindezt úgy, hogy felnőtt fejjel már objektíven ítélem meg, hiszen a széria tökéletes példája annak, hogy hogyan lehet elvinni egy szériát rossz irányba, hogy tulajdonképpen nézhetetlenné váljon. S mivel ismét megpróbálkoztam az öt évadot végignézni, így aztán úgy döntöttem egykori bejegyzésemet újra publikálom teljesen átírva, hiszen eme sorozat megérdemli azoknak, akik szerették, és azoknak is, akik valamilyen okból kihagyták eddig. 

Tovább

Superman & Lois: 1×01 (Pilot)

Ha újdonságról van szó én nagyon szívesen vágok bele. Amióta beléptem a munka világába, továbbá magánéleti változások is bekövetkeztek, így szabadidőm jelentősen lecsökkent, így kevesebb időm jut a vizuális tartalmakra. Ugyan kevés sorozatot követek már, ám ennek nem az időhiány az oka, hanem egyszerűen nem kötnek le. Borzasztó az, hogy mennyire nincs koncepció, vagy ha van, és felkelti a figyelmemet, akkor tényleg pár epizód kell, és fel is adom az egészet. Így évek óta elég nehezen állok már neki az új szériáknak, mert félek a csalódástól.
Ha a fantasy, sci-fi vagy szuperhős vonalat kell néznem, ezen a téren pedig tényleg nagyon nehéz engem meggyőzni. A Superman franchise elég sok mindent tett le az asztalra. Kezdhetjük az trilógiává bővült eredeti filmekkel, amelyek annak idején tetszettek. Azóta akadt pár sorozat is, amelybe ugyan belepillantottam, de nem győztek meg. Ilyen volt például a Smallville, amelyet hiába akartam a sok pozitív vélemény miatt szeretni sajnos nem nagyon sikerült sokadik nekifutásra sem. Aztán a filmes vonalon kapott egy teljes újraindítást a franchise, ami nekem nagyon tetszett. Legalábbis örömmel néztem végig a Man of Steel-t, amelynek még a folytatását is vártam, amely tulajdonképpen soha nem készült el. Ugyanis a filmes világban nekiálltak az univerzumépítésnek. Én pedig azok közé tartozom, akik tulajdonképpen rosszul vannak ettől. Ugyan kevésbé követem nyomon a sorozatos bejelentéseket, így egy véletlen hozzászólásnak köszönhetően akadtam bele a Superman & Lois véleményre, amelybe tegnapi napon belekezdtem, és azt kell mondanom engem megvett. 

Tovább

Alive (1993)

Magyar cím: Életben maradtak

A kilencvenes években nőttem fel, s akkoriban kevés otthoni szórakozási lehetőség volt. Elsősorban a technikai fejlettségnek is köszönhető, továbbá nem rendelkeztünk semmilyen előfizetéssel, így tulajdonképpen maradt akkoriban a két közszolgálati és a helyi tv csatorna. Még általános iskolás voltam, de kristálytisztán emlékszem, amikor elindult a két hazai kereskedelmi csatorna a TV2 és az RTL Klub. Annak idején kifejezetten örültem, ámbár tény, hogy manapság már teljesen más véleményen vagyok ezzel a két csatornával kapcsolatban, hiszen konkrétan nem vagyok nézője, ugyanis a technikai fejlettségnek is köszönhetően teljesen leszoktam a csatornák nézéséről, és csak elalváshoz megy valami a háttérben. Azonban arra emlékszem, hogy még nem költöztünk tovább egyetlen egy TV készülék volt a házban, s többször előfordult, hogy a szobában lévő nagy tükröt vizslattam az éjszakai programnak köszönhetően, vagy pedig eljátszottam, hogy alszok és a takaró alól “leskelődtem”. A rossz időnek köszönhetően amúgy is tervben volt némi filmnézés, aztán egyszer eszembe jutott, hogy gyerekként az egyik kereskedelmi csatorna vetítette le eme filmet. Akkor megmaradt bennem, és az évek alatt többször eszembe jutott, hogy újra meg kellene nézni, de csak most jutottam el oda, hogy úgy döntöttem reklámmentesen is nekiülök, ha már sok mindenre már nem emlékszem. 

Tovább

A nagy séta!

Én mindig az az ember voltam, aki szeretett mozogni. A mozgást természetesen úgy kell érteni, hogy olyan fajta mozgás, amelyet szívesen csinálok, és élvezek. Amíg otthon laktam ilyen volt a biciklizés, illetve olykor a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklizési lehetőségem tulajdonképpen a nullára csökkent. Egyrészről kerékpár hiánya miatt, másrészről pedig a várost nem tartom kerékpár barátnak, és ugyan hiába van sok helyen bicikliút, ennek ellenére úgy érzem nem biztonságos az effajta közlekedés errefelé. Így a kerékpározást is átvette a sétálás.
Ezt a fajta tevékenységet szívesen is csináltam, de sajnos tavaly megjelenő vírus ás annak következményei jelentősen lecsökkentették a kikapcsolódási lehetőségeimet. Az este nyolctól életbe lépő kijárási tilalom, továbbá a majdnem mindenféle szórakozó egység bezárása és mellé csak létfontosságú üzletek nyitva tartásának engedélyezése lehetővé tette azt, hogy még jobban szűkebbnek érezzem a mozgásteremet. Amivel annyira elégedett nem vagyok, hiszen ha visszanézem a korábban készült fényképeket, videókat, vagy a bejegyzéseket akár itt a blog keretén belül, akár a közösségi profilomon azt látom, hogy sokkal aktívabb voltam. Ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb is voltam. Ezek az intézkedéseknek köszönhetően a személyes kapcsolattartás másokkal eléggé lecsökkent, és sokszor azon kaptam magam, hogy nem marad más, mint a munka, majd utána pedig a négy fal közt való ülés. Valószínűsíthető, hogy ez tovább fog tartani, de ennek ellenére a tegnapi pihenőnapomat kihasználtam és tettem egy nagy sétát. 

Úgy éreztem szükségem van egy kicsit kiengedni a fáradt gőzt, valamint természetkedvelőként szerettem volna kimozdulni is. Elindult a tavasz végre, és minden virágba borult, s ennek köszönhetően pedig végre lehetőségem nyílt kicsit kirándulni a főváros keretein belül. Mivel ősszel voltam utoljára, így a Normafa volt, ami természetesen tele volt emberekkel. De ennek köszönhetően megfigyelhettem milyen szép, amikor virágba borul. 

Ezek után nem volt kérdés, hogy az ösvényeken is végigmentem, és igyekeztem minél több utat bejárni, amit csak lehet. Az időjárás azonban csalóka volt, hiszen úgy indultam el otthonról, hogy egy rövid póló volt rajtam, amire egy vastag pulóvert vettem. Természetesen vittem magammal még egy pulóvert, amelyet végül magamra kellett vennem, mert sajnos az időjárás nem volt túl kegyes, hiszen erős szél volt, amely hirtelen támadt fel, és hirtelen is maradt abba. Így ugyan feljutottam az Erzsébet kilátóhoz, de a legmagasabb pontra már nem nagyon mertem felmenni, mert annyira erős volt a szél. 

Nem csak arról van szó, hogy természetkedvelő vagyok, hanem arról is, hogy sajnos a korlátozások miatt nagyon sok időt kell töltenem zárt ajtók mögött. Ez vonatkozik arra is, amikor dolgozok, továbbá vonatkozik akkor is, amikor éppen otthon vagyok. Így nekem nagyon jól esett, hogy végre kimozdulhattam. Ugyan korábban már elsétáltam a Béka Tóhoz, ami tulajdonképpen az én véleményem is vele kapcsolatban, hogy tónak nem nevezném, hiszen pocsolya látszatát kelti. Ellenben végre most láthattam benne legalább békákat. 

Miután kellően kisétáltam magam megszületett az ötlet, hogy akkor ideje lenne hazaindulni. Ezzel semmi probléma nem volt, még el nem jutottam a Szél Kállmán térig, ahol valami rejtélyes belső hangnak engedelmeskedve ahelyett, hogy villamosra ültem volna, inkább úgy döntöttem kihasználom a jó időt, és egy pár megállót sétálok. Ekkor döbbentem le, hogy lassan két éve élek a fővárosban, de a Millenáris Park kimaradt az életemből, amely valójában nem egy nagy durranás, ha a méretét nézzük. Azonban tavasszal a virágzó fák gyönyörű látványt keltettek.

Ezek után pedig nem kell mondanom, hogy alapul vettem azt a közmondást, hogy ha lúd, akkor legyen kövér. Így tovább folytattam gyalogos túrámat, így végcél végül a Margit-sziget lett, amely továbbra is csodás pompájában volt. Igaz munkaszüneti nap lévén elég sokan is voltak ekkor. 

Ezek után kellően kisétálva magam hazaindultam, és éppen hazaértem este nyolcra úgy, hogy reggel tízkor indultam el otthonról. Igazából remek napnak éltem meg, habár csalóka volt az időjárás. Annak kevésbé örültem, hogy sajnos már be volt harangozva, hogy sajnos érkezik a hidegfront, mely naponta záporokat fog majd hozni. Ennek ellenére a szabadságkérelmemet nem vontam vissza, és úgy döntöttem, hogy Húsvét előtti napot továbbra is bevállalom, majd pedig a délutáni nap vonatra pattanok, és szépen hazautazok pár napra, majd a szabadságom meglévő napjait pedig majd a fővárosban fogom tölteni, és igyekszek minél többet pihenni. Bízom benne, hogy az időjárás nem lesz annyira rossz, mint amilyennek be van harangozva. Bár tény, hogy esti programjaim valószínűleg a filmnézések lesznek ebben az esetben. 

Március végére

A járványügyi intézkedések, melyek korlátozásokat vontak maguk után lassan több, mint egy éve velünk vannak. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mozogni, kirándulni, csavarogni, és csak a legszükségesebb esetben itthon üldögélni. Sajnos sokkal kevesebb lehetőségem van így, ennek ellenére azonban ebben a hónapban is sikerült kimozdulni. Főleg úgy, hogy megérkezett időjárásilag is a tavasz. Az esti kijárási korlátozás sokszor nem kedvezett a kikapcsolódásnak, hiszen munka után azonnal haza kellett jönnöm. Azonban pozícióváltással a délutánjaim szabadok lesznek, így valószínűleg még többet tudok majd kimozdulni. Főleg úgy, hogy vár rám egy hetes szabadság is. A mai nap rátekintettem a statisztikámra, és ismét szép eredményt sikerült elérnem. 

Március végére

Jómagam szeretem a telet. Az igazit, tehát azt, amikor esik a hó. Sajnos ez már ideje nem részese a téli időjárásnak Magyarországon. Azonban minden alkalommal egy élmény, amikor beköszönt a tavasz.
A zsúfolt beosztásomnak köszönhetően és a kijárási tilalomnak is sajnos nem nagyon tudtam kimozdulni az elmúlt egy hétben. Pedig a tavasz nem csak a növényzet kivirágzásában köszöntött be, hanem végre a mai napon elhagyhattam a kabátot. Így hosszabb sétát tettem a városban, melynek egyik pontja a Margit-sziget volt, ahol csodás rózsaszín pompájában tündöklő fát nézhettem meg közelebbről. 

Ezután pedig a Gellért-hegyre vezetett az utam, ahol szintén csodás növényvilágot csodálhattam meg. Habár sokkal több látnivalót találtam, mint korábban. Így aztán az ünnep előtt remek kikapcsolódás volt még úgy is, hogy ez az egy napom volt, ami pihenő napnak volt írva. 

 

Szájhősök: 1.évad

A blog keretein belül sokszor leírtam, hogy annak idején nagy sorozat rajongó voltam. Aztán szép lassan elfogytak a néznivalók, hiszen a szabadidőm is jelentősen lecsökkent, továbbá más irányba mozdultam el, ha szórakozásról volt szó. Arról is ejtettem pár szót, hogy bizony ha sorozatokról van szó, akkor bizony a magyar szériákat előszeretettel kihagyom. Amelynek egyik oka, hogy sokszor sok ismert arc köszön vissza, továbbá a megvalósítás, és a színészi alakítás. Az utóbbi években azonban előszeretettel próbáltam be újabb sorozatokat, amelyeket annyira dicsértek, hogy nem tudtam nem tenni velük egy kört. Miután pozitívan csalódtam többször is, így elkezdtem magyar viszonylatban is bepróbálni a saját készítésű szériákat. A véleményemet továbbra is tartom, hogy az utóbbi időben elég erős minőségi fejlődés figyelhető meg, és valóban élvezhető tartalmak kerülnek képernyőre, ha nem napi sorozatot kapunk, hanem meghatározott számú, limitált epizódszámmal rendelkező szériáról van szó. A Szájhősök elkerülte a figyelmemet, ami egészen pontosan kilenc éve lett bemutatva, és az első évad négy részesre volt tervezve, azonban a második rész után kegyetlenül elkaszálták. Ami nem is meglepő, mert egyrészről a köztévére készült, továbbá szinte semmi reklámot nem kapott a fórumokon olvasottak alapján. Azonban az a véleményem, hogy nem volt vállalhatatlan a széria, s talán életképesebb lett volna, ha nem a köztévére készül, melynek nézőközönsége többnyire a nyugdíjasok. 

Tovább

My 600-lb Life: 3.évad

Soha nem voltam nagy reality rajongó, s valahogy ez a fajta műfaj engem el is került. De hogyan is ismerkedtem meg a My 600-lb life-al, vagyis magyar keresztségében Élet 250 kg felett című műsorral? Ennek egyszerű oka volt. Méghozzá az, hogy ugyan évek óta nem nézek TV csatornákat, s a médiatartalmakat vagy online, esetleg letöltve érem el, de annak idején az alváshoz mindig kellett, hogy a háttérben menjen a TV. Ha esetleg olyan csatornát választottam, amin olyan program volt, ami érdekelt, akkor nem tudtam elaludni. Az arany középút valahol akkor jött elő, amikor bekerült a kínálatba a TLC nevű csatorna, és belefutottam a műsorba. Bevallom csak akkor néztem, ha alvásidőmbe esett a széria. Mivel elég sok sorozat kiesett a látóteremből, s a járványügyi intézkedések miatt is sokkal több időt kell a négy fal között töltenem, így végül úgy döntöttem, hogy belevágok az elejétől, ha már elérhető a sorozat.

Tovább