Crysis: Grafikus tunning a felsőfokon!

Ahogyan több játékot megcélzó bejegyzésben írtam én nem tartozom azok közé, akik naphosszat a képernyő előtt töltenek, hogy aztán csak játszanak. Az igazság az, hogy pont emiatt játszottam ki kevés játékot, s még kevesebbet tartok kedvencem, aminek bármikor nekiülök.
Maga a műfaj nem jött be, amit a Crysis franchise képviselt, de az első komolyabb hat évvel ezelőtti gépfejlesztés rávett arra, hogy nekiüljek. Bejött. Nagyon. Karácsony alkalmával kihasználtam a szabadidőt, s a rossz időt alapul véve bepótoltam szinte minden vizuális tartalmat, így most már jöhetnek a játékok. Ennek kapcsán megint elkezdtem a franchise-ról olvasni, s így jutottam el az alábbi videóig:

A mai napig nagyon sok grafikus mód érkezik a játékhoz, s eléggé meglepődtem azon, hogy még tíz év elteltével is ennyire aktívak a játékosok ezzel a címmel kapcsolatban. Én is mentem vele egy kört, így végül bejött. A három hónapos GTX1060 egyébiránt sem lett túlzottan igénybe véve, ha a játékokat nézzük.

Alien: Covenant

Az Alien-franchise egyik kedvenceim közé tartozik. Nem véletlen, hogy az antológia végül megrendelésre került részemről. Büszke vagyok rá még akkor is, ha éppen külföldi kiadás. S örülök, hogy mindegyik filmnek rajta van az eredeti, s a rendezői kiadása is.
Volt egy próbálkozás Prometheus néven, amit kifejezetten utáltam, főleg úgy, hogy elmentem megnézni. A jelenlegi alkotásról már olvastam, de nem nagyon fogott meg az olvasott anyag, így meglepett, hogy a mai napon megjelent az első előzetese. Egyelőre számomra moziban nézős lesz.

South Park: 20.évad

Tavaly nem csak új bevezetőt kapott a sorozat, hanem új irányt is vett a készítése. Ugyanis a készítők úgy döntöttek, hogy akadnak majd olyan mellékágak, amelyek egy epizód alatt megoldódnak, de szakítva a régi felállással mostantól átívelő szál lesz a szériában.
Nagyon sok rajongó volt, aki ennek nem örült, s ha alapul akarom venni a régi évadokat, akkor azt kell mondanom, hogy tényleg azok a részek működtek a legjobban. Nem tudom milyen lenne hetiben nézni, de direkt ezért is vártam meg, hogy lemenjen az aktuális évad, s a tíz részt magamévá tegyem egy délután alatt.

Részletek

A “mindent megváltó” karácsony

Aki huzamosabb ideje olvassa eme blog “helyzetjelentés” kategóriájának bejegyzéseit az tudja nagyon jól, hogy én az a fajta vagyok, aki nem nagyon szokott ünnepelni. Ennek többnyire az az oka, hogy már “kinőttem” belőle. Az igazság az, hogy gyerekként csak azért vártam a karácsonyt, hogy mit kapok majd. Lehet mondani, hogy kis potyaleső takony voltam, mint az összes korombeli. Hiszen a társadalom is erre nevel valahol minket, hogy a karácsony az ajándékozásról szól elsősorban, s csak másodsorban a szeretetről.
Időközben felnőttem, már nem igazán érdekelt az ajándékozás lévén a családnak nem volt annyi pénze, hogy valóban azt kapjak, amire vágynék. Amikor pedig elkezdtem dolgozni, akkor elég volt spórolnom, hogy bizonyos időközönként “karácsony” legyen. Akiket pedig szeretek, azokkal pedig megoldom a találkozást. Így számomra ez a két nap leginkább csak azért jó, mert tudom biztosan, hogy ekkor nem fogok dolgozni.

Nagyon vártam már a karácsonyt, ugyanis sajnálatos módon a kolléganőm megbetegedett hónap végén, így műszakcserével vállaltam, hogy helyette megyek dolgozni. Nyilván akkor sem mondtam máshogy, ha láttam volna mi lesz ebből, hiszen én is lehetek még beteg, hogy ne tudjak bemenni. Azonban látni azt, hogy három hétig nem lesz két pihenőnapom egyben, már nem volt olyan jó. Természetesen bevállaltam még akkor is, amikor tisztában voltam azzal, hogy nem lesz majd könnyű. Főleg az utolsó napok.
Azzal is tisztában voltam, hogy az utolsó két hét lesz a legnehezebb. Érződött is sajnos, hiszen az ünnepek minden munkahelyen többlet munkával jár, s ezzel némi stressz is érződött. Szerencsére idén munkahelyváltás történt, így sokkal kevesebb stresszt kaptam, aminek köszönhetően kicsit kiegyensúlyozottabb lettem. Ennek is volt köszönhető, hogy hódolni tudtam a vizuális szórakozás, annak ellenére, hogy nem ültem egész nap a képernyő előtt, s így is ki tudtam mozdulni.
Az elmúlt másfél hónapban sajnos bekövetkezett a cudar idő, így ha éppen nem volt valami kötelezően elintézendő dolog, illetve nem volt személyes találkozó épp, akkor tehettem nem mozdultam ki. Ennek köszönhetően kicsit frissítettem a sorozat frontot, így befejeztem az X-aktákat, valamit a mai napon legyűrtem a South Park huszadik évadát, illetve belekezdtem a Shameless utolsó szezonjába, aminek remélem holnap már a végére érek. Ugyanis, ha nem sikerül hozzám hasonló személyt összeszednem, vagy valakit, akinek elege lesz otthon ülni, akkor személyes találkozó híján marad a sorozatos felzárkózás.

Igyekszem kikapcsolódni majd, mert sajnos ez az év nem volt túl jó számomra. Ráadásul a hónap elején elküldtem javításra a Playstation 4-et, amely villámkár ért még a nyáron. A szervíz tájékoztatása szerint nagyjából harmincezer lett volna a javítása, ám a tegnapi napon megkaptam az e-mail-t, hogy nem javítható. Így majd a legközelebbi munkanapon értekezek velük, hátha meg tudják venni alkatrésznek, mert máskülönben nekem kell értékesítenem, ami eladható belőle (merevlemez, kontroller).
Nem túlzottan örülök neki, habár tavaly elég jó áron vettem meg, ha azt nézem, hogy volt vásárlói és dolgozói kedvezményem, eladtam a régi konzoljaimat, s így a fizetésemből a fennmaradó összeg nem érte el a harmincezret sem. Szerencsére az új konzol megjelenése lenyomta az árakat, így már jóval olcsóbban vásárolható egy ilyen masina, melynek vételét majd valamikor a nyárra időzítem.

The X-Files: 10.évad

Magyar cím: X-akták

…és akkor most szépen fogom magam és előveszem azokat a sorozatokat, amikkel el vagyok maradva, hiszen ezzel a hat epizódos tizedik évadnak szánt felélesztéssel részemről befejeződött a The X-Files – dara, amely lassan négy hónapja tart. Szinte mindent tudok, amit a sorozatról tudni kell, s azt kell mondanom, hogy vegyes érzelmekkel búcsúzom tőle egy esetleges tizenegyedik évadig, amely elméletileg el fog készülni a pletykák szerint.

Részletek

The X-Files: I Want To Believe (2008)

Magyar cím: X-akták – Hinni akarok

Gyermekként ugyan csak az első évadok pár részét láttam, de nagyon nagy hatást értek el rajtam főleg, ha azt nézzük, hogy szinte minden osztálytársam akkor erről az X-aktákról beszélt. Mai napig emlékszem, hogy milyen volt amikor először láttam meg a gumiembert, vagy hogy hogyan is bújtam a takaró alá, amikor láthatatlan állatok gyilkoltak egy állatkertben.
Felnőttként az ingerküszöböm megváltozott, s a sorozat felett pedig eltelt nem kis idő, így hát nekiülve sajnos már nem okozott olyan élményeket, mint amilyenekre emlékszem. Azonban engem is meglepett, amikor kiderült, hogy felélesztik a sorozatot, ámbár nem remake készül, hanem folytatják majd egy tizedik évaddal. Ha alapul veszem, hogy milyen sorozatok készülnek, s milyen látványvilággal, s mit ki nem tudnak hozni egy szériából azonnal felkeltette a figyelmemet, s végignéztem a szériát. Igaz, az utolsó évadok majdnem a nézhetetlen kategóriát ütötték meg nálam. Azonban az új részek előtt még hátra volt a film, amiről nagyon sok rosszat olvastam, így semmi elvárás nélkül ültem neki. De sajnos azt kell mondanom még így is tudtam kellően pofára esni.

Részletek

The X-Files: 9.évad

Magyar cím: X-akták

Egy nap. Nagyjából ennyi kellett ahhoz, hogy a sorozat hosszú ideig utolsó évadának számító kilencedik etapját magamévá tegyem. Na nem azért, mert annyira belejöttem, vagy mert megszerettem, hanem már végignéztem jó sok évadot, akkor már az utolsókat nem hagyom ki. Főleg annak fényében, hogy a felélesztés nagyon érdekelt, de előzmények nélkül nem akartam megtekinteni.
Mint ahogyan írtam többször korábban, hogy még gyermekként láttam az első évadból jó pár részt, így későbbiekben csak a félelmetes epizódokra emlékeztem, így bennem egy olyan sorozat képe rémlett, melytől a hideg is kiráz. Amikor persze nekiültem rá kellett jönnöm, hogy az ingerküszöböm már felettébb magasabb, mint gyerekként, továbbá a sorozat nem az, mint amire emlékeztem. Nem nagy gond, csak így az élvezeti faktor sokkal kevesebb lett.

Részletek

Independence Day: Resurgence (2016)

Magyar cím: A függetlenség napja: Feltámadás

Emlékszem, hogy annak idején az első részt amikor adták a tévében egyszerűen nem tudtam felkelni a képernyő elől. Azóta persze ismételték párszor, amit természetesen meg is néztem. Mióta bejött a digitális korszak, azóta a film valahogy elveszett a süllyesztőben nálam, s semmi sem ösztönzött arra, hogy ismét elővegyem.Aztán egyszer a semmiből jött a folytatás, ami felkeltette az érdeklődésemet, de nem annyira, hogy moziban nézzem meg. Végül megérkezett digitális formában is, s azt kell mondanom, hogy nem vesztettem sokat, hogy nem mentem el a moziba.

Részletek

The X-Files: 8.évad

Magyar cím: X-akták

hetedik évad zárása után – annak ellenére, hogy jó pár spoiler már fel volt fedve előttem – mégis kíváncsian vártam a következő évadot. Így nem is volt kérdés, hogy még aznap nekiültem a soron következőnek, mert nagyon érdekelt annak ellenére, hogy a széria nálam inkább a közepes kategóriába sorolható.
Ugyan nem voltak különösebb elvárásaim a sorozattal szemben, de a soron következő évaddal szemben azért már jelentkezett valamiféle elképzelés. Sajnos azt kell mondanom, hogy az évadok közül talán ez volt az első, aminél több olyan rész is akadt, ami olyan borzalmasra sikeredett, hogy az adott részbe bele kellett pörgetnem. Így nem is véletlen, hogy három nap alatt tudtam le a szóban forgó évadot.

Részletek

Sex Tape (2014)

Magyar cím: Szexvideó

Mi az, amin az ember nagyon tud sajnálkozni, ha filmről van szó? Nagyjából az, amikor olvas egy olyan alkotásról, melynek koncepciója iszonyatosan jónak tűnik, hellyel-közzel talán még az előzetese is fogyasztható. Aztán amikor megnézi a tényleges filmet, akkor meg csak néz maga elé, hogy vajon látott-e már ennél rosszabbat, ha pedig igen, akkor melyik film is volt az.
Én így jártam a Sex Tape-pel, melynek alapkoncepciója nagyon jónak tűnt, ámbár az előzetese is jelzett valami olyasmit, hogy ez nem lesz nagy dobbanás. Bíztam benne, hogy elég lesz egy kis esti filmnézéshez, de be kellett látnom, hogy ennél létezik sokkal, de sokkal jobb alkotás is, s ez tényleg időpazarlás volt.

Részletek

Bad Teacher (2011)

Magyar cím: Rossz tanár

Nagyon szeretem a könnyed vígjátékokat, s nagy szívfájdalmam az, hogy mostanság az újak közül szinte mindegyik felszínes, s egy kaptafára készülő valami borzadály, mely nem csinál mást, mint leutánoz más filmeket, vagy pedig alpári jelenetekkel próbál vicces lenni.
A probléma forrása leginkább az, hogy az új vígjátékoknak lassan a létezéséről sem szerzek tudomást, hiszen alig van olyan, ami olyan jól sikerül, hogy sok helyen olvashatnék róla anélkül, hogy a moziműsort bújnám, vagy az éppen aktuális előzeteseket nézném meg. A tél beköszöntével azonban csak akkor vagyok hajlandó kimozdulni itthonról, ha feltétlenül fontos, vagy éppen dolgozni megyek, illetve személyes találkozóról van szó. Munka után azonban inkább itthon “döglök”, mint kimozduljak, s mivel a sorozatoktól olykor telítődik a fejem, így kellett valami kellemes délutáni kikapcsolódás. Egy Cameron Diaz cikknek köszönhető, hogy eme filmre rábukkantam.

Részletek

The X-Files: 7.évad

Magyar cím: X-akták

Amikor nekikezdtem a sorozatnak nagyon céltudatosan haladtam előre, s bizony elég gyorsan le is tudtam az első évadokat. Viszont ahogyan toltam le az epizódokat egyre inkább megcsappant a kedv, hogy folytassam.Ennek oka pedig a csökkenő minőség. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a hetedik évad tényleg olyan volt, melynek nézése közben többször felszisszentem, hogy “ez mi?”

Részletek

Beköszöntött a tél?

Minap éppen arra lettem figyelmes, hogy ismét egy frissítés érkezett a WordPress-hez, mely ennek a blognak is az alapját jelenti, mint tartalomkezelő rendszer. Ilyenkor természetesen rögtön készítek biztonsági mentést, s ugyan hiába is volt megint sokadszorra tökéletes minden azért ilyenkor még mindent megnézek biztos, ami biztos alapon. Pont ekkor láttam meg, hogy bizony a rendszeresen naprakészen lévő “Helyzetjelentés” kategóriát bizony sikerült rendesen elhanyagolnom, habár ennek leginkább az volt az oka, hogy nem igazán szerettem volna személyesebb hangvételű bejegyzést kilőni a virtuális térbe.
Ez az év sajnos nem igazán volt az én évem. Sajnálatos módon elég nagy többletkiadásom keletkezett meghibásodott, tönkrement dolgok miatt is, de sajnos a magánélet is hozott magával változásokat. Az a fajta ember vagyok, aki ténylegesen csak akkor kér segítséget, amikor nem marad más megoldás, s szeretem magam megoldani a problémákat, felmerülő akadályokat. Már gyermekként is elképzeltem, hogy majd milyen házat fogok venni, mit fogok dolgozni, s igazából ebből csak az utóbbi valósult meg. A legnagyobb probléma olykor, hogy nem igazán látom azt a bizonyos “fényt az alagút végén”, mert környezetemben tele vagyok olyan emberekkel, akik vagy a szülőktől, vagy párjuktól függnek, önállóan képtelenek lennének talpon maradni elsősorban anyagi értelemben. S még nem is ejtettem szót az eladósodott, hitelekkel küszködő ismerősökről.

Harmincas éveimhez közeledve egyre inkább érzem azt, hogy ugyan hiába működik eme nagy kertes ház társasházként, s hiába van külön lakrészem egyszerűen ezt én már “kinőttem”. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy saját életemet akarom élni távol innen, de akárhányszor belegondolok ebbe sajnos megakadok annál a résznél, hogy ehhez kellene pénz is. Ugyan összetehetem a kezem, hogy van munkám, amivel legalább harmincezerrel többet keresek az átlagbérnél, de még így is azzal kell szembenéznem, hogy bizony egy albérletnél ez arra lenne elég, hogy egyik hónapról a másikra vegetáljak.
Mások véleménye igazából hidegen hagy, megjegyzéseket szemembe ezzel kapcsolatban nem szoktam kapni. De többek között a fentiek miatt is maradtam még itthon. Másrészről sajnos a szülők házassága már gyermekkorom óta rossz, aminek most nyáron vége is szakadt, majd végül október végén történő különköltözéskor felmerült a remény, hogy beköszönt némi béke. Főleg úgy, hogy egyiküknek már új kapcsolata is lett a válás alatt. Ugyan külső szemmel pozitívnak mondható ez, rám nézve korántsem volt ez, hiszen további konfliktusokat eredményezett. Sokadik alkalommal próbáltam meg érvényt szerezni annak a nézetemnek, hogy bármiféle terv, álom, vagy ötlet megszületésénél nem úgy kell számításba venni engem, mint “szülő-gyermek” kapcsolatot, s ezáltal a “gyermek” titulusban tündököljek, hanem úgy rám gondolni, hogy én egy felnőtt férfi vagyok, s másodsorban pedig azt, hogy kihez köt rokoni kapcsolat. Továbbra sem sikerült, s kifejezett frusztráló dolog, amikor elgondolkodok azon, hogy honnan is ered az a hozzáállás mindkét szülő részéről, hogy mindent együtt kellene csinálni.

Fentiek szövődménye volt az, hogy megpróbáltam minél gyorsabban bővíteni az ismerősi körömet, melynek következménye volt jó pár párkapcsolati próbálkozás olyanokkal, akiknek egyébként korábban nem adtam, vagy nem adtam volna esélyt. Bíztam abban, hogy megítélésem téves annak ellenére, hogy nem vagyok felszínes, s nagy igényeim sincsenek. Ennek az eredménye persze az volt, hogy volt jó pár kellemetlen találkozásom, ismerkedési próbálkozások, mely kínos elutasítással végződött részemről.
A fentiekből kiindulva három napot töltöttem Dabason, melynek célja egyébként az volt, hogy megnézzem milyen is a hely, s egyáltalán tudnék-e ott élni. Az igazság az, hogy tisztában voltam azzal, hogy aki meginvitált magához annak tetszem, mint férfi, s az utazás előtti két hétben már olyan személyes hangvételű beszélgetéseket kezdeményezett, mint ha már párkapcsolatban lennénk. Ez ugyan nem tetszett, de bíztam abban, hogy majd együtt töltött három nap majd valamit kompenzál ezen, hiszen mindenáron szerette volna a hosszú hétvégét velem tölteni. Maga a hely tetszett, s úgy éreztem tudnék is ott élni. Azonban alapul kellett vennem azt, hogy hiába voltam korrekt, s beszélgettem el a vendéglátómmal még aznap este arról, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, de úgy vettem észre nem igazán akarta megérteni. Hiába futottam újra neki másnap, hogy lehet valakivel együtt élni muszájból, vagy csak közös örömforrásként intim kapcsolatot létesíteni egymással, az még nem jelenti, hogy ott komoly érzelem fog kialakulni. Annak ellenére, hogy elsőre szimpatikus volt, inkább a harmadik napon hazautaztam, s úgy döntöttem, hogy a vele való együttélésnek még a lehetőségét is elhessegetem. Inkább lehetőséget biztosítok egy valódi párkapcsolatnak.

Ezek után igyekeztem a munkába temetkezni, s annak viszont örültem, hogy ismét szerződés hosszabbítást kaptam, s még decemberben nem csak jutalmat kaptam pénzben (aminek fele el is ment adóba, természetesen), hanem szerencsére ajándékutalvány is ütötte a markomat, így aztán a nyáron villám csapott Playstation 4 végül javításra lett elküldve, s minden bizonnyal karácsony után új életre fog kelni. Igaz, kedv nem sok van játékra, de igyekszem minél jobban kikapcsolni az agyam ahhoz, hogy mindenképpen pozitív kisugárzásom legyen, hiszen nem csak a munkámhoz elengedhetetlen, hanem a magánéletemhez is.
Mindenez mellet annak ellenére, hogy már jó ideje kinőttem a karácsonyból itthon a megváltozott felállás miatt persze megint mindenki lázban ég, így hát a ház is ki lett rittyentve, s úgy látom, ha nem találok programot karácsonyra jönnek majd a közös nagy evések, s együtt töltött idő. Ámbár én reménykedek abban, hogy elegendő lesz napi két óra, hogy meglegyen a vizit, s aztán elvonulhatok a saját lakrészembe. Azonban reménykedek abban, hogy a fehér táj marad karácsonyig, mert ugyan olvadt a két napja esett hóból, de a fagy és a köd gondoskodott róla, hogy igazi téli hangulatom legyen:

Megérkezett az első hó!

Az a fajta ember vagyok, aki nagyon szereti a havat. Leginkább a hangulatos tájak, hófehér kilátás az, ami nekem nagyon tetszik. Természetesen egy idő után unalmassá válnak, főleg a didergős kültéri tevékenység miatt, de azért az első hópelyheket mindig megcsodálom.
A mai napon végre ismét elkezdett hullani a hó, bár nem sokan jósoltak, hogy meg is marad. Sajnos délutános műszak lévén nem nézhettem végig a hóesést, így csak már este tudtam pár fotót lőni, hogy jelenleg hogyan fest a környék, ahol élek:

A képekből nem csak az szűrhető le, hogy milyen is a táj, hanem a tavaly vásárolt Huawei P8 Lite készülékem szinte csak nappali fényviszonyok között tud jó képeket készíteni, mint ahogyan már publikáltam párat. Bár még így is lekörözi az előző Sony telefonjaimat a készülék.

War Of The Planet Of The Apes fél év múlva?

Ez volt az a franchise, aminek az eredetije engem nem fogott meg. Sőt! Kifejezetten utáltam, pedig többször láttam sajnos kötelező esti programként még gyermekként, ámbár csak jelenetek maradtak meg bennem.
Egy unalmas januári estén úgy döntöttem valamivel ideje lenne elcsapni az estét, így szétnéztem milyen alkotások jelentek meg akkortájt. Az előzményként funkcionáló Rise Of The Planet Of The Apes már előzetesével is megfogott, majd a film olyannyira elnyerte a tetszésemet, hogy ugyan használtan, de beszereztem Blu-ray kiadást belőle. Majd jött a folytatás a Dawn Of The Planet Of The Apes, melyre már a premier napján elmentem a moziba, s elsők közt voltam, aki a megjelenés napján megvettem szintén Blu-ray kiadvány formájában.

Itt van a War Of The Planet Of The Apes, amely instant nézős lesz majd a moziban, s ha a keret engedi természetesen ezt is a polcomon szeretném tudni, mert nem néz ki úgy, mint amely rosszul sülne el.