Deadpool (2016)

Magyar cím: Deadpool

Olyan vagyok lassan, mint egy nyugdíjas, aki nosztalgiázni akar, s csak régi zenéket, filmeket néz meg. Miért? Mert részemről a legújabb filmek többnyire semmi mások, mint egyszerű celluloid hulladékok, melyek mögött nem az egyediség, hanem pénz van.
Vannak képregény rajongók, s ezzel semmi bajom. Bőven elfogadható, ha egy képregényt vesznek alapul egy filmhez, akkor mindenképpen azt szeretnék, ha a legjobb szórakozást nyújtsa miközben az eredeti forrást ne akarja mindenáron “megerőszakolni”. A Marvel eléggé szerte ágazó univerzumit teremtett, melynek vizuális babusgatása részemről egy hatalmas fekália halmaz. Az X-men részemről már vicc az első trilógia óta a különböző eredetfilmekkel, s múltban játszódó, s jövőt megváltoztató epizódokkal. A Pókember is kapott egy fogyaszthatóbb újragondolást, melyet rögtön el is vágtak a második résszel annak ellenére, hogy anyagilag nem is volt bukta. A Bosszúállók képregény univerzumok egyesbemosása számomra egy okádék, s nem tudok rájönni, hogy min élvezkednek azok, akik mindenféle egyedi filmmel rendelkező szuperhősöket egy filmbe gyúrnak bele? A Deadpool volt az egyik olyan képregény adaptáció, ami felkeltette a figyelmemet, de a botrányos munkahelyi beosztás miatt nem jutottam el a premierre. Azonban most lehetőségem volt megtekinteni, s azt gondolom végre kaptam egy olyan filmet, amin tényleg jól szórakoztam, s nem csak a szemöldökömet húzogattam, hogy mit is esznek ezen akármit a többség.

A legnagyobb meglepetés engem mindenképpen abban ért, hogy a film egyáltalán nem veszi magát komolyan. Ugyan több történetszálat is kapunk, de egyik sem egyedi, sőt. De legalább nem arról van szó, hogy a készítők görcsösen próbálják eladni a filmüket olyan alkotásként, amely rengeteg sebből vérzik, s iszonyatosan sok kiszámítható fordulatokkal van tarkítva. Mindig szoktam zsörtölődni, ha eléggé alpári humor található egy filmben, de itt valahogy nem tudott zavarni. Egészen belemélyedtem, s egyáltalán nem érdekelt, hogy fél kettőig fent voltam, mert későn ültem megnézni. S kivételesen zavart is, hogy februárban nem néztem meg külön a moziban.
A központi karakter Wadeaki nem átlagos, s szürke hétköznapi ember, hanem kifejezetten egy irritáló kétszínű sz*rházi. Tehát nem tipikus hősről van szó. Emberként ő is rátalál a szerelemre, s ekkor kell szembesülnie arról, hogy áttétes rákos beteg, akinek nem sok van hátra. Így, amikor felajánlják neki, hogy lehetősége van meggyógyulni vonakodva ugyan, de elfogadja. Az emberi testben rejtőző mutáns gének felerősítésével akarják meggyógyítani, ami sikerül is. Persze némi mellékhatás tekintetében, melynek köszönhetően hősünk külseje nagyjából hasonlít egy kifordított egérre, mint emberre. Ebből indul némi bosszúhadjárat álruhában.

Mivel nem vagyok képregény rajongó, így annak idején nem vernyákoltam tele minden vizuális médiumot, hogy Wolverine filmben is jelen volt a karakter, csak kissé hülyén ábrázolva. Ami vicces, hogy ott is Ryan Reynolds alakította, ámbár tény, hogy számomra, mint karakter, mint film a legalja volt. Így meglepett, hogy itt mennyire helyére tudta rakni az egészet, s mennyire is szerethető lett végül Deadpool.

Ami nekem egyébiránt nagyon tetszett, hogy görbe tükröt állított jó pár Marvel filmnek, s akadt is pár olyan dialógus, amivel én teljesen egyetértettem. Már, ami a mai filmgyártást illeti, s annak termékeit. Az kifejezetten tetszett, hogy nem csak a főszereplő, hanem maga a film is mennyire nem veszi komolyan magát, s az aktuális hollywood-i trendet, s itt-ott azért akadnak olyan jelenetek, melyek erre utalnak. Ennek nagyon örültem, mert még jobban tudott szórakoztatni. Ugyan kiszámítható véget kaptunk, de ennek ellenére is tudott olyat mutatni, amin szó szerint felröhögtem.

Nem egy nagy költségvetésről beszélhetünk, de a magas korhatár besorolás is lehet jót tett ennek, mert bizony tudtak alkotni a készítők. Természetesen akadtak olykor gusztustalan jelenetek, de ezeknek a 90%-át poénnal próbálták oldani az alkotók. Ami továbbra is meglepő volt számomra, hogy tökösre akarták csinálni a filmet, hogy vérben ne legyen hiány, de mégsem legyen annyira naturisztikus, hogy a néző gyakorlatilag kiokádja a belét, ha végignézi.

A legmeglepőbb dolog volt, hogy a készítők képesek voltak elismerni a korábbi gyenge próbálkozásokat. Konkrétan a Wolverine-re gondolok, ahol a címbéli karakter megjelent, csak nem épp úgy, és ahogyan képregényben kellett volna. Ahogyan olvastam kritikákat nem is egy néző volt kiakadva, hogy nem éppen olyanra sikerült a karakter, mint ahogyan kellett volna. Nem is egy utalás volt a filmben, hogy valahogy sikerült eléggé elszúrni. Hatalmas pacsi mindenképpen, hogy ugyanazzal a színésszel, de rendben hozták az egészet. Az utolsó tíz perc pedig akkora bemutatás a Wolverine-re és Hugh Jackman-re, hogy fetrengtem a röhögéstől.

Nagyon örülök, hogy kellemesen csalódhattam a filmben, habár az előzetes után sejtettem, hogy nem lesz panasz. Sanszosnak tartom, hogy nyáron esetleg egy Blu-ray változatot is beszerzek. Második rész már hivatalos, viszont bízom benne, hogy nem rontják el, valamint a karaktert nem fogják belepakolni más csoportos moslékkal, mert önálló filmként helytálló mindenképpen.

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Deadpool 2 – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.