Rossz volt-e a döntés?

Lezárult egy korszak. Nagyjából így tudtám jellemezni azt az eseményt, ami bekövetkezett nagyjából bő egy héttel ezelőtt.
Amikor végeztem az iskolával akkor csak a cél lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb munkát szerezzek magamnak. Mindegy volt, hogy milyet, csak munka legyen, amivel pénzt lehessen keresni. Nyilvánvaló volt persze az, hogy olyan legyen, amit fizikailag, s anyagilag is lehet bírni, illetve ne vágjanak át lehetőleg. Ennek volt köszönhető, hogy majdnem egy évnyi pangás után (melyben volt egy egy hónapos, s egy két hónapos munkaviszonyom) végre találtam egy munkahelyet. Nagyon igyekeztem, így végül a három hónapos próbaidő után szépen határozatlan munkaidejű szerződésem lett, majd pedig ennél a cégnél eltöltöttem egészen pontosan majdnem öt évet.

Öt év alatt nagyon sokat változott az egész. Sajnálatos módon negatív irányba, ami jelentősen rányomta a bélyegét nem csak a közhangulatra, hanem szinte mindenre. Egy emberként végeztem már háromnak a munkáját, s szinte soha semmi nem volt elég gyors, elég jó. Ennek volt köszönhető, hogy már teljesen kikészültem idegileg, illetve nem tudtam már én se sokszor, hogy merre vagyok arccal. Nem volt kedvem szinte semmit csinálni, s csak akkor tudtam összeszedni magam, amikor több szabadnapom volt egyben. Ami nem sokszor volt egy hónapon belül. Végül azt vettem észre, hogy szinte csak a munkahely az, aminek élek. Legtöbbször ideges voltam, féltem, vagy agresszív voltam. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy komolyabban fellépni nem akartam, mert tudtam a következményeket, amely végül fejfájásban, alvászavarokban, s folyamatos kimerültségben manifesztálódott végül.
Az utolsó csepp a pohárban a beosztásom volt, aminél azt mondtam, hogy nem tudom végigvinni a hónapot úgy, hogy minimálisat pihenek, s szinte össze-vissza járok dolgozni. Ugyan határozatlan idejű volt a munkaszerződésem, de a főnök rúgott már ki embereket közös megegyezésnek álcázva, aki pedig nem írta alá azon pedig talált fogást, hogy vége legyen a munkaviszonyának. Így végül felmondtam, hogy közben belenyúltam a tutiba.

A jelenlegi munkahelyemre egy hétfői estén küldtem el az önéletrajzot, másnap reggel felhívtak, s harmadik nap már mentem is interjúra, ahol közölték, hogy rajtam múlik az egész, mert felvételt nyertem. Elfogadtam. Minden tökéletesnek bizonyult, s a volt munkahelyemről amilyen gyorsan el akartam menni olyan lassan ment. Ugyanis voltak emberek akikkel jóban voltam, ők persze hiányoznak most is. Másfelől pedig meglepett az emberek reakciója, hiszen azt gondoltam, hogy majd szépen sunyi módon eljövök anélkül, hogy bárki szólna egy szót is. Nem így történt, így végül igyekeztem minél előbb kijönni az épületből, mert már a sírás kerülgetett. A munkamorál, s a munkakörülmények az egyik tényező, ami miatt nem éreztem jól magam, illetve úgy éreztem, hogy soha nem is tartoztam abba a közösségbe. Ez lényegében szégyen egy ilyen cégre nézve, hogy akkor érzi meg az ember, hogy odatartozott, amikor elmegy onnan.
Az új munkahelyem fényévekre van ettől pozitív értelemben. A kollégák kedvesek, figyelmesek, illetve sokkal kisebb fizikai megerőltetéssel jár, mint az előző. A munka soha nem volt büdös számomra, de már olyan mélységekbe került a fentebb írtak miatt, hogy már szó szerint volt olyan, hogy kimentem az öltözőbe pár percre, mert már rosszul voltam. Így nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna a gyűrődést komolyabb egészségügyi problémák nélkül. Mindezek mellett pedig érdekes dolgokat figyeltem meg: kisebb étvágy, biztonságérzet, nyugalom, ritkább mellékhelyiségbe járás stb. Ennek nagyon örülök. Persze mélyebb dolgokba nem látok bele, s csak öt napon vagyok túl, de egyelőre pozitív a visszajelzés részemről, s részükről is. Egyelőre hatvan nap a próbaidőm, de bízok benne, hogy tovább maradhatok majd. Egyetlen egy negatívum van, ami nem más, mint a határozott idejű szerződés. Önmagában még nem jelent semmit, mert hosszabítható, de bennem félelmeket kelt úgy, hogy távozó kolléganő helyére jöttem szinte azonnal. Egyelőre még nem kérdeztem rá, hiszen próbaidő alatt nincs is értelme. Viszont a tönkrement VGA-t pótolnom kell, így mind a két szempontot alapul véve június 30-ig spórolás ezerrel, illetve felkészülés mindkét végletre.

Ami viszont mindenképpen pozitív lett, hogy kicsit több időm lett mindenre, illetve a kedvem is más. Ez mindenképpen sokat jelent nekem, s bízok abban, hogy ténylegesen pozitív irányba terelődik szinte minden.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük