Dollhouse: 1.évad

Bevallom, idén rendesen beszippantott a TV-s évad. Na nem a hazai, hanem a külföldi. Ugyanis mindig van legalább egy jótét lélek, aki gondoskodik arról, hogy egy-egy sorozat epizódja vetítés után 1-2 órával már elérhető legyen a netes társadalom számára. Ráadásul mindig van olyan, aki elkészíti annak feliratát, hogy aztán (mint idehaza) egy rajongó lefordítsa, majd közkinccsé tegye.

Ennek fényében nagyon sok szériával naprakész lettem, sokkal jobb minőségben, és persze reklám nélkül. Sok buborékká váló, vagy annak születő sorozattal találkoztam (Buborék széria, vagy kint hívják Bubble show: olyan széria, mely alacsony nézettséggel rendelkezik, így bármelyik pillanatban levehetik a műsorról. Azaz olyan, mint egy buborék, mely bármely pillanatban kipukkadhat).

Annál rosszabb nincs, mikor az embernek van egy No.1 kedvence, és annak kampec. Főleg, ha elég durva módon, mint ahogy történt idén a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-szel, ami egy új irányvonalat lefektetve, s egy hatalmas nyitott, azaz cliffhangeres évadzáróval temették el a kedves FOX (amerikai csatorna) fejesei. Érthető, hisz pénz beszél, a sorozat veszteséges volt. Rajongói részről pedig egyből a Dollhouse került a harag szempontjába, hisz mikor új felvezetést kapott alacsonyabb nézőszámot produkált, mint Sarah Connor. A finálé statisztikailag egyenesen röhejes volt, a csatorna legalacsonyabb nézettségű szériájává vált ezzel. Ugyebár ennek ellenére kapott egy második évadot, bent hagyva a legrosszabb helyen (pénteken, amikor senki nem néz TV-t), melyen ráadásul elég erős ellenfeleket kap.

Ezt a hosszú bevezetőt fontosnak tartottam megírni, hisz én kezdetektől “köpködtem” a Dollhouse-ra, mert a bevezető epizód valami eszméletlen borzadály volt. Tartom magam továbbra is, hogy hiába voltak gyengébb epizódok, hiába volt más a Terminator: The Sarah Connor Chronicles, mely sokak szerint gyökereiben rombolta le a Terminator-mítoszt, mégis megérdemelt volna egy újabb évadot, a “babák” meg elmehettek volna a temetőbe.

Egy időben már éreztem, hogy a Dollhouse fikázása kicsit erős részemről, annak fényében, hogy nem láttam csak a bevezető epizódot, mely után elvileg eléggé jó szériává nőtte ki magát. Már az alapötlet is gagyi, egy ezer helyről összelopott, de legalább értelmesen összerakottnak hat, ami néha elhiteti a nézővel, hogy ebben van eredetiség, s ez több, mint aminek eredetileg gondoljuk. És rendszerint ilyenkor jön a pofára esés, hogy ez még bizony mindig egy rakás sz@r.

És mi is az az alapötlet, amitől hasra kéne vágódni? Adott egy szervezet, mely Dollhouse (Babaház) fedőnéven fut. Embereket toboroznak, akiknek törlik emlékeit, s így egy érzelem nélküli, de dróton rángatható zombikezdeményeket hoznak létre. Ahogyan törölhető az emlékek, s vele együtt a teljes személyiség, ugyanígy feltölthető is. Azaz pár perces “kezeléssel” egy teljesen más emberré válhatnak a “babák”, ezzel segítve az épp aktuális ügyfélt.

Legalábbis az alap koncepció ez lenne. Első ránézésre semmi egyedi nincs benne, semmi extra. Unalmas percekre épp megfelelő lenne, ha épp nem lenne olyan gagyi, mint amilyen.

Először is kezdve azzal, hogy a főszerepet alakító színésznő, azaz Eliza Dushku elég gyengén alakít, főleg az első részekben. Arról nem is beszélve, hogy az egész évadon át többször felmerült bennem, hogy ezek a “babák” most valóban hasznosak-e az emberek számára, vagy csak luxuskurvák. Mert valljuk be, azok.

Annak idején egyből kaszáltam a bevezető epizód után, mely valami siralmasan unalmas, vontatott, középszerűnek se mondható volt. A harmadik epizódban azonban volt egy pillanat, ami felkeltette az érdeklődésemet. Történetesen utalás volt arra, hogy talán a memória törlések után ezek az emberek nem üresek teljesen, s valahol legbelül szunnyad eredeti személyiségük, s nagyon úgy tűnt néhány tudatában van mit csinál, de színlel.

Ez megfogott, így bepróbáltam a következő epizódokat. És ugye jött a hatodik rész, melyen nem győztem kapkodni a levegőt. Mert ez elméletileg már a FOX belekotyogása nélkül forgott le. Borzalmas volt. És még utána is volt egy epizód, ami arra volt jó, hogy jól pofán csapja a nézőt.

És akkor jön az évadfinálé. Komolyan mondom, eddig nem volt (vagy már elfelejtettem), hogy egy sorozat szó szerint felidegesítsen. Ennek sikerült! Ekkora agyatlanságot én még rég nem láttam. Most akkor tényleg mi a frász van? Értelmetlen klisé halmaz az egész, és csak pénzt láttak benne, vagy mi a szösz? Abba is hagytam volna, de…

Van itt egy le nem adott, szétdarabolt bevezető epizód. Csekkolva. Világot nálam nem váltott meg, de arra elegendő lett volna, hogy ne kaszáljam el már az első résznél a sorozatot. És ugye itt van egy önálló epizód, a 13-as, az Epitaph One címet viselő, mely teljesen korrekt, szerethető (és nem elviselhető) darab volt. És megmutatta, hogy azért a dolgok mögé nézve (amit azért jó alaposan kell) azért csak nem egy sz@rkupac ez az egész. Eliza Dushku itt azért mutat valamit, valamilyen szinten karaktere itt már olyan, mint a Resident Evil (idehaza csak Kaptár) mozifilmek Alice-je, hangulatilag pedig, mint egy Dark Angel.

De hiába van egy “Epitaph One”-hoz hasonló rész, mely minden bizonnyal beszippantana minden olyan embert, aki szereti a posztapokaliptikus alkotásokat. Mert előtte csak van 12 epizód, aminek jelentős része pocsék, logikátlan marhaság. Mert ez van. Nyári darának túlon túl tökéletes a sorozat, viszont heti bontásban fárasztó és frusztráló. Részemről úgy vagyok vele, még gondolkozok, hogy valóban megérjen egy lemezt. De minden bizonnyal csekkolni fogom a második évadot. Főképp azért, mert kíváncsi vagyok mihez tudnak kezdeni az “Epitaph One” rész után, ami azért erősen spoileres volt, már-már lezáró epizód jelleggel (erősen igazság szagú tipp: Josh Whedon nem bízott a második évados berendelésben?).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük