Sailor Moon Crystal: 1.évad

Körülbelül majdnem pontosan egy évvel ezelőtt indult útnak a Sailor Moon Crystal, a nagy hírű ’90-es években futó anime sorozat reboot-ja. Valahol kíváncsi voltam rá, valahol pedig szörnyülködtem, hogy sajnálatos módon ennyire nincs már ötlet szinte sehol sem, hogy már a régi szériákat kell elővenni, s újra forgatni. Két hetente jöttek a húsz perces részek, melyek még belefértek az időmbe. De hogy miért is néztem végig? Hát még magam sem tudom.

Miután szépen megindult a technikai fejlődés, s végre VHS-ből rátértem a DVD formátumra nagyon sok mindent újranéztem. Elsősorban a minőség miatt. A HD változatok már csak hab volt a tortán. Nagyon sok filmet, sorozatot láttam, s ezek közül vadul elkezdtem gyűjtögetni őket. Viszont megszerzésük után mikor elkezdtem volna megtekinteni őket akkor jöttem rá, hogy gyerekként, tinédzserként mennyire más volt az én stílus világom. Mennyire más volt az ízlésem. Rengeteg tartalom volt, amiért éltem-haltam, de felnőttként már egyszerűen nem tudtam megnézni. Nem bírtam. Egyszerűen vagy nem tetszett, vagy pedig untatott. Hasonló a helyzet a Sailor Moon-nal is, amit fiú létemre nagyon szerettem, de felnőtt fejjel bevallom csak a 3.évadig jutottam.
Amikor előkerült az ötlet, hogy lesz új széria kíváncsi voltam, hogy vajon hogyan is fog majd kinézni a mai modern technika keretén belül. Nem mondom, hogy arra számítottam, hogy majd megint kézzel fogják rajzolni a karaktereket, s a helyszíneket, de amit kaptam az valami gyalázat volt. Egyszerűen azt éreztem, mintha az egész valami giccs parádé lenne. Ennek ellenére megfogadtam, hogy ha már a készítők megígérték, hogy tömör szériát kapunk akkor már kitartok a végéig. Hát talán nem kellett volna.

Tehát ahogyan kell működnie egy reboot-nak itt működött: lenulláztuk az előző szériát, s a történet vonalat elölről kezdtük. Ezzel még önmagában még nem lett volna probléma, de a kivitelezés valami botrányosra sikerült. Egyszerűen nem jött be a számítógép által generált világ. Azt gondolom, hogy ha már olyan filmeket sikerül gyártanunk, hogy szinte minden benne szereplő valóságban nem létező élőlény, helyszín valósnak tűnik, akkor egy animációs filmben is tessék megerőltetni magukat a készítőknek. Mindezek mellett tudom, hogy azt nyilatkozták, hogy manga hűek lesznek, de az igazság az, hogy én azt nem olvastam. Ennek köszönhetően pedig az új szériának egy fontos eleme hiányzott, ami az eredetiben megvolt: a hangulat.
Nem tudom, hogy mennyire szerepelt a piacon a széria, de egy valamit tudok: rendben, hogy kibírtam a végéig, mert kíváncsi voltam mit fognak ebből kihozni. De azt gondolom, hogy ha lesz folytatás akkor bizony köszönöm szépen nem kérek belőle.

[HorribleSubs] Sailor Moon Crystal - 26 [720p].mkv_snapshot_09.22_[2015.07.19_10.19.22]

Habár ki tudja. Lehet az eredeti széria sem tetszett volna, ha éppen ebben az évben indul el. Az igazság az, hogy már önmagában is nagyon sok probléma volt a sorozattal, de ha logikára akarnék hangsúlyt fektetni, akkor véleményem szerint még az első tíz részt sem tudtam volna végignézni.
Ami fontos, hogy nekem ez nem jött be. Inkább visszatérek, s folytatom az eredeti szériát a negyedik évaddal, mint hogy újra elővegyem ezt. Mondjuk úgy, hogy már régen letöröltem a fenébe elég nehéz is lenne…

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük