Silent Hill 3 (2003) Teszt

Platform: PC

Sokat váratott magára az újabb Silent Hill, így az október/november időszakra tervezett kipörgetés végül idén karácsonyra torlódott. Mert ugye mi sem hangulatosabb karácsonykor, mint amikor sikolyok, nyöszörgések, s egyéb frásztkeltő hangok törik meg a csendet, s aláfestő zeneként nem a Csendes éj, hanem valami lidérces taktus szól.

Bevallom, az első két rész iszonyat magasra tette a lécet, s ezáltal az én elvárásaimat is. Természetesen egy játéknál más a helyzet, mint egy filmnél vagy sorozatnál. Az előbbinél aktív, míg az utóbbinál passzív résztvevők vagyunk, s többnyire ezért is van az a helyzet, hogy több időt kap egy széria (1-2 epizód) vagy egy film (iszonyatos rossz filmeknél szoktam kikapcsolni a vége előtt), mint egy játék. Ugyanis ott aktív résztvevőként az esetek túlnyomó többségében bizony ébernek kell lennünk, figyelnünk kell, hogy tovább juthassunk, vagy elérjük a játék által kitűzött célokat, feladatokat. S többnyire ezért is szokott megtörténni, hogy elindítás után, ha nem ránt be akkor búcsút intek neki, s repül a lomtárba. S ez történt többször is a harmadik résszel is.

Silent Hill széria ellenben valóban kitűnő, főleg történetileg. Legalábbis az első három epizód alapján, ami nekem természetesen rendkívül tetszett. Ellenben ott van az a nehézség, amit nem szeretek: az összetettség, rejtvények sora, bolyongás.
Nem tudom, hogy maga az élethelyzet az, amiben élek, vagy csak az életkorom miatt van, de jobbára azok a játékok fekszenek, amikben kevésszer akadok el, nem annyira bonyolult, mint amilyen a Silent Hill széria, ez esetben bele sem ütöm az orrom. És persze ekkor jön elő, hogy maga a játék jó, de idő, türelem, lineáris játékmenet nincs, szóval történetesen szájat húzva ülök le, s alkalomadtán még segédeszközt is használok. Több mint érdekes dolog ez, hisz még elevenen él az emlékeimben a 2003-as év, amikor is a Tomb Raider II-őt teljesen egyedül vittem végig, semmilyen segítség nélkül, manapság pedig már a második szintnél elakadnék. Bizony, nagy kár, hogy nem abban az időben kopogtatott be a Silent Hill széria.

Az első két rész maximálisan bejött, eltekintve a végigvitel módjától és körülményeitől. Az első epizód a történetével, a második epizód a zenei háttérrel, történetével, s nem utolsó sorban pofás grafikájával nyűgözött le. Furamód a harmadik rész grafikája kicsivel rosszabbnak tűnik, habár látszólag ugyanazt a grafikai motort használja a játék.
Ami igazán lényeges, hogy a sokadszorra való belekezdés után végre valóban nekiültem, s kipörgettem. Bevallom páran lehúzták a játékot, s mivel a második epizód volt teljes mértékben kiemelve, így már az első öt perc után lehúztam a játékot. Pedig nagyon nagy hiba volt! Az persze más kérdés, hogy sem időm, sem kedvem nem lett volna ahhoz, hogy épp egy túlélő horrort vigyek végig, így maradtak azok, amelyekről kritika született ezen blog keretein belül.

Kijelenthetjük, hogy a harmadik rész magában hordozza a második rész pozitívumait. A történet mellett természetesen ismételten könnyű irányítani a játékot GamePadról, ami a kényelmesebb játékélményt teszi lehetővé, így nem kell a monitor előtt görnyedni hosszú órákon át. Grafikára sem lehet panasz, habár a második részé jobb volt.
És persze van egy nagy pozitívum is, ami nem volt benne az előző részekben: a korlátlan mentés! Nagyon hiányoltam az előző részekből, hogy csak egy bizonyos pontoknál lehet menteni, s ezáltal néha a nagy bolyongás közepette hagytam abba a játékot, s ennek következményeként az előző mentés óta begyűjtött tárgyak, megtett út füstté vált. Nos, ez már a múltté, ebben a részben szinte mindenhol menthetünk. Természetesen megtartották az alap koncepciót, azaz Samael jelénél fájni kezd a fejünk, s ezután menthetünk. Ha viszont szorult helyzetbe kerülünk, vagy csak fel kell pattanunk a gép elől, akkor sincs gond, ugyanis nyomunk egy gombot, és máris menthetünk.

Játék elején lehet választani, hogy könnyű, normál vagy nehéz szinten akarunk rémüldözni. Abban nem vagyok biztos, hogy az előző részekben is így volt-e, de ebben nem csak az ellenfelek leküzdésének ideje, valamint sebezhetőségünkön változtattak (mint sok más játéknál), hanem a rejtvényeket is megvariálták. Így könnyű, normál és nehéz szinten egy-egy rejtvény megfejtése más és más, gondolok itt a Alessa szobájában található ajtóra, valamint a könyvesboltban lévő könyvekre, ahol nehéz fokozaton például a könyvek visszarakosgatásával nem kapjuk meg azonnal a kódot.
Ennél az epizódnál is többféle befejezés lehetséges. Talán itt spóroltak, mert három van. Egy normál (többnyire első végigjátszáskor mindenki ezt kapja), egy possesion névre hallgató, valamint az előző részekben is szereplő UFO ending.

A játékidő rövid, alig 7-8 órára tehető. Természetesen a többféle végződés épp azt szolgálja, hogy még a mezei játékosban is felkeltse az érdeklődést egy alternatív végződés eléréséhez. Részemről egyelőre passzolom, annak fényében pedig végképp, hogy a mentéseim már nincsenek is meg.
Maga a játék hagyományos magyarítással került kijátszásra, azonban kipörgetés után feltettem a szinkront, ami sajnos béta verzióban maradt, így az átvezető animációk között nincs pl. háttérhang. Sajnos azt kell mondjam, hogy mélységesen csalódtam, s kritikán alulinak tartom. Elég csak a finálé képsorára gondolni. Claudia szinkronja maga a borzalom, a szinkronizáló szinte felolvassa szövegét, egyáltalán nem érződik semmilyen érzelem belőle. Csalódás volt, de nagy.

És a teremtmények? Némelyek igen vérmes, volt egy pár ami a beleeresztett tár után is felkelt, s rám támadt. Félelemfaktor megvolt, rögtön a játék elején a vidámparkban, főleg az itt támadó földön/levegőből egyaránt, melyek fémes csikorgó hanggal közlekedtek. Főbb ellenségek is helyükön voltak, külön pozitívum volt, hogy egy-két helyen először el kellett véreznünk, hogy megöljük a ránk leselkedő fenevadat. Ilyen volt például a vízzel teli szoba, ahol második nekifutásra tudtam csak likvidálni az adott teremtményt, hisz első körben, mint aki jól végezte dolgát elindultam a kijelölt úton, aztán rövid idő múlva víz alatt találtam magam egy Game Over-rel karöltve.

A történet nagyon helyén van, engem nagyon lekötött. Örülök, hogy nem külcsínre adtak, hanem ezt is szépen összedobták, mint az előző részben. A második részről szóló írásban ecseteltem, hogy tartottam attól, hogy az első epizód után csak a helyszín lesz azonos. Nos a harmadik rész az első epizód cselekményét folytatja csaknem 17 év távlatából.
Ugye az első epizódban Cheryl után kutattunk, aki eggyé olvadt Alessával, majd miután Harry legyőzte őt, kapott egy kisbabát, mellyel elmenekült (befejezéstől függően Cybill-lel, vagy nélküle). Ugye ő Heather, s az ő kalandjairól szól a harmadik epizód.
Vidámparkban kezdünk, de kiderül, hogy csak rémálom volt az egész. Ezután egy magánnyomozó közli velünk, hogy szeretne valakinek bemutatni. Mi nem törődünk vele, majd menekülni próbálunk előle a plázába, ami rövid időn belül átváltozik, s futhatunk, harcolhatunk az életünkért. Időközben megismerkedünk Claudia-val, aki biztosítja a játék legnagyobb drámai fordulatát: megöli Harry-t. Noha ekkor csaptam az asztalra, hogy ezt mégis hogy merték meglépni a játék készítői, de utólag belátom remekül tették. Habár én kíváncsi lettem volna kicsivel poligongazdagabb Harry-re is, akinek felsőtestét, majd lepedővel letakart holttestét láthattuk csak.
Ezután irány Silent Hill, hogy bosszút álljunk, persze gyűlöletünkkel tápláljuk a bennünk lakozó Istent. Ahogyan előrébb haladunk a játékban, annál inkább emlékszünk korábbi énjeinkre.

Összeségében kezdeti csalódottságom hamar elmúlt. A harmadik rész semmivel nem marad le az előző epizódoktól, habár az aláfestő zenék ezúttal nem jöttek be. Maga az Isten csalódás volt részemről, mert nem így képzeltem el. Továbbá a kevés szereplő is egyfajta negatívumként csapódott le nálam.
Szerencsére az összképen ezek nem sokat nyomnak, s egyelőre nálam töretlen a Silent Hill sikere.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük