Avatar

És igen. Megvolt. Befutott az év filmjének kikiáltott Avatar, melynek első képei, teaserjei nem győztek meg, azonban a Sziget egyik dalára összerakott trailer igen.
James Cameron kitett magáért, s ez meg is látszik. Bőven az átlag filmek fölé helyezte új művét. Látványorgia a javából, akár látványorgazmusom lett volna, ha éppenséggel a moziban tudom megnézni, s nem valami harmadrangú kamerás felvételt.
Idén a Terminator Salvation-nal szívtam meg, melynek első netre felkerült verziója valami borzalmasan rossz volt, de szerencsére az Avatar e szempontból bőven az emészthető kategóriába esett, így monitoron keresztül tisztes távolságból csak olykor-olykor látszódott, hogy ez bizony még a DVD minőségét sem üti meg. Ettől függetlenül élvezhető volt, ennek örültem. Annyi bizonyos, hogy ez lesz a második olyan film, melyre nem fogok sajnálni egy duplarétegű lemezt, hogy elférjen rajta HD-ben.
Valahol azért bosszant, hogy az év filmjét nem sikerült moziban megnézni, s mivel sem ebben, sem a következő hónapban nem tudtam volna elmenni, így végül maradt az itthon való megtekintést. Most jól jártam, ráadásul az ilyen verziókhoz képest minőségileg elég jók láttak napvilágot, szóval részben kárpótolva vagyok (másik részben meg akkor leszek, ha minimum HD-ben megtudom tekinteni még egyszer).
Mint ahogyan a fenti sorokból is kitűnik, a film elsősorban látványi szempontból lenyűgöző, a történet mellékes. Legalábbis részemről mindenképp. Főhősünk az idén az új Terminator Salvation-nal dobbantó Sam Worthington, aki Jake Sully nevű karaktert alakítja. Jake egy kerekesszékes férfi, akinek ikertestvére egy bizonyos projectben vett részt, melynek célja az lett volna, hogy a Pandora bolygón élő bennszülött törzs, azaz a Na’vik közelébe férközzön. Mivel főhősünk genetikailag tökéletes ikertestvére szerepének betöltésére, s ha teljesíti testvére feladatát akár újra saját lábára állhat, így elfogadja a felkérést.
De mielőtt belemennék részletekbe, kedvcsinálónak a trailer:

Természetesen az emberek többsége nem békés szándékkal érkezik a Pandora bolygóra. Egy bizonyos kőzet érdekli őket, ami az anyaföldön milliókat ér. Azonban ehhez szükséges a bennszülött törzs, a Na’vik tüzetes megismerése is, biztos ami biztos alapon. Erre van kijölelve többek között Jake is, aki ikertestvére Avatárját kapja meg. Az Avatár tulajdonképpen egy Na’vi test, melyet a tulajdonosa DNS-ből hoztak létre, s ezáltal képes csatlakozni is a testhez, s ezáltal képes bárki beszivárogni a törzsbe.
A film valamivel több mint a fele épp erről szól. Bemutatja magát a törzset, a helyszínt, az erdőt. Természetesen csak azért, hogy a néző szeme egyből kiessen a helyéből a látványt megpillantva. Persze a hosszú felvezetésből kiderül, hogy az emberek nem pusztán jószándékkal akarnak tanulni az idegen civilizációtól, hanem jóformán ki akarják azt fosztani. Azonban van némi probléma is: a keresett kőzet lelőhelye éppenséggel a Na’vik lakhelyükön található. Nincs mese, menniük kell.

Mint ahogyan fentebb említettem, az első bő egy óra gyakorlatilag részleteiben mutatja be a Pandora bolygót, és annak lakóit.
Ugyebár Jake megkapja Avatárját, amelynek segítségével újra képes járni. Főhősünk rendkívül örül, hogy újra járhat, olyannyira, hogy első erdei útján az életéért futhat, majd végül egyedül töltheti az éjszakát. Attól függetlenül, hogy az év filmje, nem mellőzi a sablonos dolgokat. Ez Neytiri Na’vik hölgyemény biztosítja nekünk. Innentől pedig tudhatjuk, hogy lesz itt kibontakozó románc, sőt szerelem is. S innentől kezdve a történeti része enyhén szólva el is van intézve, minden úgy történik, ahogy kell, sablonforma. De szerencsére volt egy tehetséges rendező a kamera mögött, szóval a kiszámítható történetet szépen háttérbe szorította a látvánnyal, s a háttértörténettel.

És ezt bizony remekül csinálja! Főhősünknek kezdetben csak tanulnia kell. Eközben a nézőt folyamatosan megismerteti a rendező a Pandora bolygó csodálatos élővilágával, valamint a benszülött közösség nem mindennapi életével.
Megtudhatjuk többek között, hogy képesek “kapcsolódni” bizonyos állatokhoz, s növényekhez. Az utóbbinak köszönhetően az ősők szelleme pedig nem távozik el végleg, velük marad. Érdekes. Ekkor jön egy vágás, Jake magához tér, s csak pislogunk, hogy hová tünt a külvilág, ami minket ámulatba ejtett. Bizony! Maga a bolygó annyira részletesen került megalkotásra teremtményeivel és lakóival együtt, hogy egyszerűen nem lehet vele betelni. Az ember csak ülne és nézné, hogy mik történnek az erdőben. Olyan világ lett alkotva, melyet kézzel akarnánk megfogni. Igazából fogalmam sincs, hogy miként hozták ezt létre, hisz háttérinformációkat nem olvastam, s ezzel foglalkozó videókat sem néztem, de innen is nagy taps a készítőknek, ha történetileg nem is, de látványilag sikerült maradandót alkotni.

Valamivel több mint egy óra elteltével a látványban történő gyönyörködtetés véget ér, s elér a történet oda, ahol aztán meg lehet mutatni, hogy mit is tud egy rendező milliókból készíteni.
Valószínűnek tartom, hogy James Cameron azért mutatta ennyire részletesen az első órában a Pandora bolygót, s annak lakóit, hogy elsősorban kábulatba ejtsen minket azzal a világgal, amit ő maga elképzelt, továbbá a Na’vikkal is szimpatizáljunk egy kicsit. Ugyanis az első óra után a rendező gyakorlatilag mészárlásba, s rombolásba kezd. Mert ugye ez nem sci-fi természetfilm lenne, ugyebár.

Persze többen vannak a pusztítás mellett, mint ellene. Főhősünk sablon szerint halad, azaz szerelembe esik, tehát a törzset és szíve hölgyét kell megmenteni, s ehhez talál pár segítőt is. A békés varázs a film második felében elmúlik, s lehet izgulni a szereplőkért.
A színészek teljes mértékben hitelesek, ráadásul nekem külön öröm volt, hogy több kedvenc is szerepet kapott a filmben, mint például az Alien tetralógia után nagy kedvenc Sigourney Weaver, a Lost 2. évada óta Michelle Rodriguez, vagy például  a Keane: Crystal Ball videóklippjéből és a Jóbarátok Phoebe öccseként ismert Giovanni Ribisi. Persze mellettük Sam Worthington is hozta a formáját, továbbá főgonoszunkkal Stephen Lang-gal sem volt probléma, habár az előzetes videót megtekintve fejemet tettem volna rá, hogy ő Michael Biehn.

Az Avatar méltó lehet az év filmje címre. Maga a látvány gyönyörű. Legutóbb a King Kong tudta ily hitelesen, s remekül előadni a maga meséjét, ami nem összecsapott másfél óra volt. Látszott itt is, hogy a 158 percet a rendező remekül kihasználja, olyannyira, hogy amikor a pusztítás közben csak nagyokat lélegez az ember, miközben kedvenc karakterei esnek el, akiket képes voltak a készítők röpke egy óra alatt megszeretettni velünk.

Történet sok sebből vérzik (sajnos), s pár mellékinformáció is hasznosabb lett volna. Nekem az elején hiányzott némi mozzanat, hisz rögtön a Pandora bolygón találtuk magunkat, ami engem kissé meglepett.
Továbbá ott volt még Jake is, akiről nem tudni, hogy hogyan is került kerekesszékbe. Lehetne tippelgetni, de erre még rátesz még egy lapáttal, hogy a rendező nem csak székbe ültette egyik színészét, hanem kihangsúlyozta is, hogy ő valóban mozgáskorlátozott azzal, hogy Sam Worthington eredeti lábai helyett két elsorvadt végtagot adott neki arra a 158 percre. S ezen felül is jó lett volna még pár információ, de ez nyilván nem fért bele a filmbe.

Ha összegezni kellene, én külön venném a látványt és a történetet. Sajnos a történet sablonos volt. Élvezhető, de sablonos, ezáltal kiszámítható. Ha értékelni kellene, akkor egy tizes skálán egy hatost kapna. Ellenben a látvány rendkívüli volt, tizes skálán egyből huszat kapna. S bizony a látvány volt az, ami a sablonos történetet háttérbe szorítva tökéletesen szórakoztatóvá tette a filmet, s közben érződtette a nézővel, hogy bizony nem átlagos filmre ült be. Mert bizony nem átlagos film lett ez.
És igen, várjuk a HD verziót, ami feltehetően május-június környékén lát majd napvilágot.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük