Friends: 6.évad

Magyar cím: Jóbarátok

Az elmúlt időben eléggé megcsappant a szabadidőm, főleg így a szabadság kezdete előtt. Ennek (is) volt köszönhető, hogy eléggé lemaradtam a sorozattal, hisz húsz perces nettó epizódszámmal azért rendesen lehet haladni vele.
Már a hatodik évad végénél is azt éreztem, hogy jó döntés hoztam abból a szempontból, hogy ismét neki álltam a szériának. Habár egyre inkább körvonalazódik bennem az a tudat, hogy talán október közepéig elfogynak majd az adott epizódok…

Az előző etap vége azért nem volt olyan falat döntögető, hogy mindenképp azonnal nekiálljak a soron következő évadnak. Mivel a korábbi etapok agyon lettek ismételve, így már a későbbiekből már egyre kevés dolog rémlik. Ezt nem mondanám negatívumnak, mert így legalább még mindig akadnak olyan részek, melyek újnak hatnak.
A “cliffhanger” feloldása tele volt továbbra is vicces megoldásokkal, melyen elég sokat sikerült ismételten mosolyognom. Noha ez volt talán az a rész, amiből a legtöbbre emlékeztem. Az első pár rész után azonban az évad nagyobbik részéből gyakorlatilag nem igazán voltak átívelő szálak, melyeknek köszönhetően akár felcserélhetőek is lehettek volna az epizódok. Sok más esetben mondanám ezt negatívumnak, de itt nem tudtam ezt tenni, hisz nagyon sok jó megoldással sikerült szórakoztatniuk a készítőknek.

Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért, de nálam elég jól beváltak a poénok. A hatodik évad is hozott több olyan epizódot, amelyen nem csak mosolyogtam, hanem hangosan fel is röhögtem. Ugyan bőven akadtak olyan megoldások, amelyek bugyutának hathatnak, de ennek ellenére én továbbra is jól tudtam szórakozni még akkor is, ha az adott epizódot korán reggel, munkába indulás előtt tekintettem meg többségében.
A karakterek – küllemüktől eltekintve – továbbra sem változtak, így mindenki hozta a megszokott formáját. Az ezekhez köthető poénok pedig rendkívül jól működtek, s ebből fakadóan tovább mélyülhetett a karakter, karakterek melletti szeretet, vagy épp irányukba tapasztalható ellenszenv.

Azonban nem olyan évadzárást kaptunk, melynél falat kaparhattuk volna a következő szezonig. Hanem egy olyat, amit már mindenki várt minden bizonnyal az előző etap közepe óta. Így gyakorlatilag majdnem egy olyan évadon vagyunk túl, hogy ha kaszás fenyegette volna annak idején a szériát, akkor akár sorozatzáróként is működhetett volna.
Szerencsére nem így volt, így még egy ideig szórakozhatok a szérián a hátralévő epizódokon. S persze a sorozat most is szállította a megfelelő számú nagy neveket vendégszerepben, így majdnem tökéletesnek mondható a szezon.

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük