Maleficent

Magyar cím: Demóna

Nagyjából a Pi élete kapcsán jutott többször eszembe, hogy nekem érdekesnek tűnt az előzetese, amikor először megpillantottam a TV-ben. Azonban nem vettem rá a fáradtságot, hogy utána járjak, hogy konkréten miről is szól. Mondjuk a szóban forgó címnél ilyen nem volt, s annak ellenére, hogy felkeltette a film a figyelmemet, s többszöri előzetes megnézése után sem mentem el a moziba. Igazából azóta eme tettemet megbántam, s mivel idő előtt kiszivárgott egy Full HD-s változat, melyet én is meg tudtam tekinteni tegnap rájöttem, hogy mekkora badarságot is követtem el, hogy kihagytam eme művet a moziban való megtekintését.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt némi előítéletem a filmmel kapcsolatban. Ugyanis, amikor megláttam a Disney feliratot valahogy eltántorodtam az egésztől. Nem is vettem komolyan annak ellenére, hogy többször megnéztem az előzetest. Szinte alig volt valami, ami nem tetszett benne, s még a színész felhozatal is meghozta a kedvemet. Habár utóbbi az, ami nem határoz meg nálam jóformán semmit.

Disney a nyár sikervárományosaként úgy döntött, hogy nem a mindenki által ismert gyermek mesét fogja jóformán szóról – szóra megjeleníteni, hanem új köntösbe próbálja meg eladni azt. Megmondom őszintén azért nem határozták meg a gyermekkoromat az effajta mesék, mint a csipkerózsika, vagy a hamupipőke. Így nálam nem is verte ki ez a tény a biztosítékot, hanem egyre inkább kíváncsivá tett.
Már a bevezetéskor éreztem, hogy bármilyen elvárásokat is támasztottam a filmmel kapcsolatban minden bizonnyal azt felül fogja majd múlni. Már az első húsz percnél azt éreztem, hogy teljesen kikapcsoltam, s a hétköznap problémáit magam mögött tudva teljesen eme alkotásra koncentráltam, ami részemről teljesen pozitív megítélést von maga után. Az első percekben fő karakterünk gyermekkorát mutatja be. Gyakorlatilag egy olyan világot látunk, amibe talán mindenki szívesen élne. Egy békével teli helységet, melyben szinte minden mesebeli lény tökéletesen illeszkedik. Ugyan Demóna származása részben tisztázatlan marad, de nagy foltokat nem is képez a történeten. Elegendő az a tudat, hogy ő egy tündér Mór földjén. Azonban meglepő módon nem az a tipikus mesék által rajzolt alak, melynek szépségétől elvakulunk. A karakter szárnyakat, szarvakat kapott, ami részben talán ellentmondásnak tűnhet az átlagos mesék világához képest.

Véleményem szerint ezen könnyű felülkerekedni. Hisz az első húsz perc nagyjából pont arra fókuszál, hogy főhősünk valóban tiszta szívű teremtmény, aki egy nap megismerkedik egy fiúval, s gyengéd románc szövődik közöttük. Ha alapul vesszük az egész filmet, akkor Stefan karaktere elég összetett, hisz már az első feltűnésekor is lopni akar Mór földjéről, majd pedig nagyravágyásáról is tanúbizonyságot tesz. Így hát valahol azért előre láthatónak tűnhet az, amit majd végül tenni fog.
Egy tündér legértékesebb kincse talán a szárnya, aminek elvesztését épp szerelmének köszönheti. Ebből fakadónak pedig Demóna sötétbe burkolózva, s bosszútól szomjasan kerül ismét képernyőre. Ugyan jó pár dolog valóban visszaköszön az eredeti meséből, de mindvégig próbáltak a készítők azért egyedit is alkotni. Így például nekem teljesen meglepő volt Demóna viselkedése, aki a megátkozott Aurora nyomdokaiban jár mindig, de elpusztítani nem képes.

Mindeközben persze láthatjuk magát a királyt is, aki csalás után jutott a trónhoz. Meg is lesz a végzete, hisz gyakorlatilag beleőrül abba, amit tett. Ugyan nem nagyon szoktam a színészekre koncentrálni, de azt kell mondanom, hogy itt szinte hibátlan volt a szereposztás. Egyszerűen annyira bele tudtam magam élni egyes jelenetekbe, s annyira átjött a karakterek érzelmei, hogy arra szavakat nem is nagyon tudok találni. Kevés olyan film van, ami már az első percétől magával tudott ragadni, de azt kell mondanom, hogy a Demóna is eme kevesek egyikéhez tartozik most már.

Itthon tökéletes minőségben tudtam magamévá tenni a nyár egyik legsikeresebb alkotását, de a megtekintés után egyre inkább élt bennem az a tudat, hogy pont ez az a film, melyet moziban kellett volna megnéznem. S pont az ilyen alkotás az, amire azt lehet mondani, hogy tényleg van értelme a 3D-s megvalósításnak. Nyilván idővel majd felbukkannak azok a változatok is, s itthon meg fogom nézni, de nem fogja azt visszaadni, mint a széles vásznon.
A látvány pazar. Ha megnézzük, hogy milyen költségvetésből is készült a film az ember szája tátva marad, hogy milyen látványvilágot tudtak összehozni. Bevallom őszintén, hogy engem teljesen elvarázsolt, s egész film alatt rácsodálkoztam, hogy tíz évvel ezelőtt nem rendelkezett egy film sem ilyen látványorgiával, mint jelen pillanatban eme alkotás. Szinte sehol sem lóg ki a lóláb, egyszerűen minden egyes perce élvezhető montázs, melybe teljesen bele tudja magát élni az ember. Tény és való, hogy Mór megalkotása nem kis időbe telhetett, de egy-két jelenettől eltekintve teljesen azt tudom mondani, hogy tökéletes.

Apróbb hibák természetesen itt is akadtak, amik nekem nem nagyon tetszettek. Nekem például a pöttöm tündérek eléggé idegesítőek voltak, s egyszerűen minden jelenet melyben felbukkantak egy – egy rémálommal értek fel. Valahogy nem éreztem úgy, hogy oda tartoztak volna, s viselkedésükkel azt gondolom egyáltalán nem azt a képet mutatták, mint kellett volna.

Ami viszont engem meglepett, hogy annak ellenére, hogy sok jelenetet ellőt az előzetes sikerült úgy összevágni, hogy a film jó néhány képkockája okozott nekem meglepetést. Nem azt kaptam, amit vártam, s ugyan egy-két dolog volt, ami kikövetkeztethető volt számomra, de nagy meglepetések is értek. Ezek pedig mindenképp meglepőek, ha azt vesszük hány olyan film kerül a mozikba, melyeknek nagy részének főbb mozzanatai ellövésre kerülnek egy rövid trailerben. Itt azonban nem ez történt, s ennek csak örülni tudok, hogy nem kis meglepetések vártak rám, miközben kényelmesen végignéztem.

Összegezve azt gondolom, hogy engem teljesen megvett a film. Minden bizonnyal többször újra fogom nézni, s nem csak a látványvilága miatt. Persze előfordulhat, hogy akció keretén belül Blu-ray lemezen is majd a polcomra kerül. Meglátjuk.

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük