Friends: 3.évad

Magyar cím: Jóbarátok

A holnapi nappal véget ér a szabadságom. Egyetlen egy dolgot sajnálok nagyon, hogy ezzel a nappal gyakorlatilag vége annak a dolognak, hogy napi szinten akár 7-8 Friends epizódot megtudjak nézni. Annyira, de annyira nem volt mit néznem, hogy végül úgy döntöttem, hogy ideje elővenni egy régi kedvencet.
Bevallom őszintén először tartottam tőle, hogy majd nem fogom tudni tartani az iramot, s majd pár epizód után majd ez is megy a kukába, de az igazság az, hogy sokadik megtekintés után is annyira berántott, hogy egyszerűen nem tudtam leállni róla, s a terveimmel ellentétben elkezdtem darálni a teljes sorozatot elölről. S íme, két nap alatt a harmadik évaddal is végeztem.

Friends az a sorozat, amelyre tényleg rá lehet aggatni a minőségi jelzőt. Nem is csoda, hisz minden egyes epizódját kint legalább 20 millióan követték, s az utolsó epizódot több, mint 50 millió amerikai néző látta. Majd szépen olyan státuszba emelkedett a széria, hogy szinte ölték egymást a különböző nagy színészek, hogy szerepelhessenek a szériában.
Bevallom őszintén, hogy én annyira nem voltam tisztában, hogy mennyire jól is megy a szekér, de eléggé berántott engem. Amikor még nem volt DVD, akkor szépen mindig ott ültem a képernyő előtt, s szépen hétről hétre vettem fel az epizódokat. Kisebb szívfájdalmam volt, amikor a TV2 egy idő után úgy döntött, hogy az aktuális évadot a hazai HBO levetítése után elkezdi nyomatni napi sorozatként, így mindig a falat kapartam, amikor öt hét alatt lement az aktuális évad, s utána gyakorlatilag majdnem egy évnyi várakozás következett. Nem is tudtam, hogy bírtam ki annak idején, de az tény, hogy most is nehéz lesz, amikor kénytelen leszek visszamenni majd dolgozni, s nem tudok napi szinten legalább több részt magaménak tudni.

A harmadik évadra szintén a zseniális jelzőt tudnám mondani. Az előző évad cliffhangerje nem volt olyan nagy szabású, hogy falat kellett volna vakarni, azonban remek volt a feloldása.Megmondom őszintén tényleg látszik ,hogy a késszítők mennyire ráéreztek bizonyos dolgokra, s nem is véletlen az, hogy végre elkezdték ténylegesen használni a mellékszereplőket is.
Ez alatt azt értem, hogy nem is emlékeztem arra, hogy Günther mennyire is nem volt előtérben még az első két évad esetében. Gyakorlatilag valamilyen szempontból egyfajta statiszta volt, azonban a harmadik évad első felében már elkezdték használni, mint tényleges mellékszereplőt. Így ő rá jutott a reménytelen szerelmes karaktere, aki majd évekig rajonghat az ő a szíve választottjáért. Természetesen nem az a drámai módon kell értelmezni, hisz az ő megjelenéséhez mindig köthető valamilyen vicces momentum, jelenet.

A sorozat történéseivel nagyjából tisztában vagyok, azonban azzal, hogy hanyadik évadban, illetve milyen körülmények között mennek végbe, nos… azokkal nem. Így például a készítők által kikövezett úton végighaladva nem emlékeztem a részletekre, hogy hogyan is szedték szét végül a Ross – Rachel párost, de itt engem ért is meglepetés, hogy tulajdonképpen ki is volt, aki végül betett ennek a kapcsolatnak.
Továbbra is akadtak olyan momentumok, amik nem csak, hogy mosolyt csaltak az arcomra, de még hangosan fel is nevettem. Mindezt annak ellenére mondom, hogy a magyar szinkron nem mondható a legjobbnak. Ezzel kapcsolatban továbbra is az az én problémám, hogy többször fordult elő az, hogy a színésznek a szájába vagy több, vagy kevesebb szöveg került, mint eredetileg van. Így többször fordult elő, hogy az adott karakter hangját hallhatjuk, de a szája nem mozog, vagy pont fordítva. A szája mozog, de a mondandója már rég véget ért.

Összességében azt kell mondanom, hogy még mindig nem bántam meg, hogy ismét nekiültem a sorozatnak. Ugyan a munka miatt vissza fog szorulni a megtekintett epizódoknak a száma, de az mindenképp biztos, hogy a bejegyzés befejezése után azonnal belevetem magam a negyedik évadba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük