Friends: 2.évad

Magyar cím: Jóbarátok

Alig egy hét telt el azóta, amikor úgy döntöttem, hogy egy kis mosolyfakasztó szórakozást választok magamnak, már ami a vizuális szórakozást illeti. Így döntöttem el, hogy ideje ismét elővenni az annak idején hatalmas sikert arató sorozatot, a Friends-et. Nem tudom miért, de azóta egyetlen egy olyan sitcom se látott napvilágot, amin hasonló módon jól tudtam volna szórakozni, mint ezen. Nem is véletlen, hogy az eltelt egy hét alatt gyakorlatilag két évadot sikerült teljesen magaménak tenni.

Az első évad tökéletes volt arra, hogy megadjon minden alapot, ami kell a sorozatnak. És persze megfelelő cliffhanger-rel is zárta azt. Mondjuk annak idején a TV2 rendesen lenyomta az évadokat talán az ötödikig, szóval megállás nem volt. Így nem is tudom pontosan milyen is volt az az érzés, amikor évadok között eltelt nem kis szünet.
Mindenesetre a második évadban éreztem azt, hogy az elsőnél a készítők még teljesen nem tudtak mit kezdeni sem magukkal, sem pedig a karakterekkel. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lett volna, de a folytatásnál kezdtem azt érezni, hogy egyre nagyobb teret kaphattak, s a büdzsé sem lehetett olyan alacsony, ha a készítés évében lévő elég nagy névnek számító sztárok beugrottak mellékszerepekre. Viszont ismét beleszerettem a sorozatba, mert itt volt az a fordulópont, amikor tényleg elkezdtem azt érezni, hogy a készítők nem tökölnek, s mindent beleadnak, amit csak tudnak. S bizony elég jól szórakoztam is.

Annak ellenére, hogy az évad első felénél elindult a Ross – Rachel felállás meg nem oldása mégsem kaptunk jó pár részen keresztül folyó nyáláradatot, mint más szériák esetében. Ezt én mindenképpen pozitívan éltem meg nem csak most, hanem annak idején. Habár bevallom, hogy eme pár összejövéséhez úgy emlékeztem, hogy több epizód kellett. Mindenesetre ennek ellenére frappánsan lett összehozva, s szinte egyetlen egy rossz szavam sem lehetett, mert ténylegesen remekül szórakoztam. Ami egyébként még jó magamat is meglepett, hogy előfordult, hogy az epizódok alatt ettem, vagy nassoltam valamit, s arra lettem figyelmes, hogy nem tudok egyszerre enni, s nevetni is. Ugyan az előző bejegyzésben is utalhattam rá, hogy számomra teljesen meglepő, hogy ennél a szériánál valóban jellemző a mosolygás, nevetés, míg más ilyen műfajú alkotásnál talán egy enyhe vigyort villantok meg.

A sorozat tíz év alatt 236 epizódot tudhat magának, s annak ellenére, hogy nagyon szerettem, s többször újra is néztem nagyon sok részre nem emlékeztem, vagy csak részben. Így az évad egyik fele számomra teljes mértékben újnak hatott, így elmondhatom azt, hogy egy többször látott alkotásnál elég ritka, ha valami újdonság erejével tud hatni.
Mivel nem először látott sorozatról van szó, így jobban oda tudtam figyelni mindenre. Ami szemet szúró volt nekem az továbbra is a szinkron. Az én véleményem leginkább az, hogy az itthoni alkotók jó szinkron párosítást vittek végig, s ebből fakadóan is tudtak maradandót alkotni, habár a szériához még nem volt szerencsém eredeti nyelven. Azonban felfigyeltem arra az apróságra, miszerint olykor a karakterek szájába vagy sok, vagy kevés szöveg “került”. Ahogyan megnéztem ez nem letöltött anyag hibája, hanem maga a forrás ilyen. Ugyanis Többször vettem észre, hogy az adott karakter már rég nem beszél, de még mindig hallani a szinkront, vagy épp fordítva. Már nincs szinkron, de a karakter szája továbbra is mozog. Mindezek mellett pedig Günther karaktere is kapott apróbb szerepeket (ahhoz képest, hogy epizódokkal előbb még más volt a neve), de én nem emlékeztem, hogy más volt kezdetben a szinkronhangja.

A második évad köröket vert rá az elődjére, ami mindenképp pozitívum. Én rendkívül jól szórakoztam, s tényleg jobb kedvre tudott deríteni jó pár rész, s többször fordult elő, hogy egyszerűen nem tudtam kikapcsolni, hanem még letudtam még pár részt, mielőtt megcsináltam volna a dolgomat, vagy elmentem esetleg aludni. Már ezekből is sugárzik a széria zsenialitása, ami a második évadban egyre inkább kicsúcsosodott.
Izgalommal vártam az évadzárást, ugyanis csak jó pár ilyen befejezés maradt meg bennem az évek alatt. Így nem emlékeztem biztosan, hogy mi mikor várható. Viszont egy-két halovány emlékem volt csak ezzel az évadzárással kapcsolatban, így rendesen akadtak olyan dolgok, amelyek mosolyt csaltak az arcomra (pl. Rachel ruhája alól kivillanó bugyi), vagy esetleg eléggé meglepő dolgok (pl. Janice felbukkanása). Bár tény, hogy egyik sem volt olyan fajsúlyos, hogy ha ezt most látnám először, akkor az ujjaimat tördelném a következő epizódig. Véleményem szerint azonban az évad legnagyobb beszólásait Phoebe-nek köszönhető. Bár tény, hogy nekem annak idején nem ő volt a kedvencem.

Összegezve azt gondolom nem volt rossz választás most egy Friends – dara. Annak ellenére sem, hogy ennek köszönhetően a betervezett filmeknek csak egy csekély részét tudtam megnézni, illetve a betervezett játékok is teljesen mértékben félre lettek téve.
Egy viszont biztos: egyre inkább érzem azt, hogy még két évadot a héten minden bizonnyal magaménak fogok tudni, ha nem többet. Mindezek mellett pedig biztosan állíthatom, hogy még ma belekezdek a harmadik évadba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük