Friends: 1.évad

Magyar cím: Jóbarátok

Igazából sitcom nem nagyon az én műfajom. Pontosabban nem igazán találtam egyetlen egy olyan sorozatot sem az elmúlt évek alatt, aminél tényleg azt éreztem volna, hogy ez olyannyira szórakoztat, hogy hangosan kell nevetnem. Ehhez legközelebb talán a The Big Bang Theory került eddig.
Nem mondhatom azt, hogy mostanság minden remekül ment/megy nálam, így valami elég jó kikapcsolódást kellett választanom. Sajnos azt kell mondanom, hogy olyat sajnos nem sikerült találni, melyre tényleg azt tudtam mondani, hogy megérte a rááldozott időt. Ezt mindenképp a vizuális szórakozásra értettem, mert jelen helyzetben úgy vagyok, hogy inkább nevetnék, kikapcsolódnék, mint szorongatnám a párnámat miközben egy olyan látványorgiával teletűzdelt akciófilmet tekintek meg, melynek közben vizuális orgazmus kerülget. A kereskedelmi tévék térhódításával természetesen én is Friends rajongó lettem, de csak később figyeltem fel rá teljes mértékben. Ugyan akkor még a DVD nem terjedt el széles körben, így VHS-re rögzítettem mindig az epizódokat. A 2004-es finálé után sokat pihent a sorozat, de a tavalyi Blu-ray megjelenésnek köszönhetően (mely sajnos idehaza nem jelent meg) az interneten feltűntek a HD változatokat, melyek számomra is elérhetőek lettek. Tavaly egyszer már végignéztem az egész sorozatot, mert úgy voltam vele sokkal jobb kedvre tud deríteni, ha megnézek egy epizódot egy tényleg jókedvet sugárzó szériából, mintha ülök magam előtt majszolva a reggelimet. Így végül idén is belekezdtem még egyszer, habár számomra rejtély, hogy tavaly miért is nem született írás a sorozatról.

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki ne ismerné a sorozat színészeit, hisz gyakorlatilag majdnem mindegyikük eme szériának köszönheti azt, hogy a világ megismerte őket. Tény és való, hogy én is annak köszönhetem, hogy ismerem őket, habár a munkásságukat nem nagyon követem nyomon. Az persze más kérdés, hogy ha valami szembe jön, mely az ő nevükkel van jelezve, akkor azért abba belenézek.
De véleményem szerint azért kevés olyan ember van, aki legalább a kezdő képsorokkal ne lenne tisztában. Pontosabban azzal, amikor Rachel menyasszonyi ruhában beront a barátok törzshelyére, a kávézóba, ahol közli, hogy ott hagyta a vőlegényét az oltárnál, mert rájött, hogy mégsem szereti. S innen indul az első rész. Ami annak idején megfogott, s sokadszori nézésre is szórakoztatni tud az talán leginkább az, hogy a széria karakterei távolról sem tökéletesek. Van itt olyan, akit elhagyott a felesége, mert ráébredt, hogy leszbikus. De akad itt olyan is, aki rendmániás, flúgos, önző, buta, vagy különböző gátlásokkal küzd, melyet viccel próbál fedni. S persze mindezek komikus jelenetekhez vezetnek. Ami nekem ebben leginkább feltűnt az az volt, hogy még ennyi idő után, s ennyi megtekintés után is tudtam mosolyogni, vagy épp nevetni egyes epizódon, pedig java részt tudtam, hogy mi fog következni.

Az első évadra rá lehet mondani, hogy egyfajta bevezetés, melyben kiismerhetjük a karaktereket. Nyilván olyan mélységekbe még nem jutunk el, hogy tényleg a szívünkhöz nőjenek. Ennek egyik oka minden bizonnyal, hogy volt egy kis költségvetés, melyet azért be kellett tartani. Azonban ezt alapul véve is nagyon okos döntéseket hoztak a készítők, hisz nem csak hogy próbáltak mindent beleszuszakolni a szériába, hanem neves vendégsztárokkal is feltöltötték az évadot, hogy mindenképp vonzza majd a nézőket. Az más kérdés, hogy húsz évvel az első évad lefutása után java részük számomra majdnem ismeretlen. Azért kicsit féltem attól, hogy többszöri megtekintés után majd unni fogom, de meglepődtem jómagam is, hiszen sok dologra már nem is emlékeztem, hogy egyes epizódok nekem teljesen újnak hatottak.

Ami viszont nekem mindenképp csillagos ötös osztályzatot érdemel azok a karakterek. Tény, hogy ők viszik el a sorozatot a hátukon, de azért szinte mindegyiknek akad olyan tulajdonsága, amibe a való életben lazán bele lehet kötni, s még erkölcsi oldalról is vitatni való lenne eme viselkedés. Ennek ellenére a hat főkarakterből valahogy egyiket sem lehet utálni, hisz mindegyikben van valami, amiért lehet szeretni.
Az epizódok többnyire ugyanazt a sémát követik. Adva van egy alaptörténet, s erre épül a többi. A szereplőkön általában egyenletesen oszlik el a megjelenés, de akadnak olyan epizódok is, melyeknél egyesek a háttérbe kerülnek. Persze most is csepegtettek a készítők elég sok mindent a karakterek múltjából, de ugyebár eddig ez egyelőre semmi. És persze azt is hozzá kell tenni, hogy mindegyik karakter hétköznapinak számít, de mégsem hétköznapi életet élnek, ugyanis mindig történik velük valami, melynek köszönhetően előtérbe kerülnek. Egyetlen egy dolog volt, ami szúrta a szemem (pontosabban a fülem), az a szinkron volt. Sok helyen dicsérték, így ültem neki megint. Habár választásom egyáltalán nem volt. A poénok valóban jól lettek átfordítva, illetve még plusz rejtett utalásokkal is fel lettek hígítva, ami megint egy pozitívum. Nem tudom, hogy költségvetés gondok miatt, vagy egyszerűen ennyire nem voltak szinkronszínészek, de itt is megfigyeltem, hogy egy magyar hang társult több karakterhez. Jó példa erre a Carol magya hangja, mely később még további három vendégszereplőt szólaltatott meg magyar hangon. Ugyan ezzel nagy gond nincs, de ha az embernek van ideje, s kicsit rákap a szériára, akkor bizony zavaró tud lenni, hogy egy bizonyos epizódszám után ugyanaz a szinkronhangot hallja meg az ember, csak éppen más karakter alatt.

Bevallom rég visítottam fel egy filmen, vagy sorozaton úgy, mint egy szoptatós kanmalac. Itt megtörtént, s ezzel nem csak azt bizonyítva, hogy a Friends még mindig jó sorozat, s nem évül el, de jó döntés volt ismét elővenni. Az első évad kapott cliffhanger-t is, így a másodiknak – amennyiben lehetőségem van – még ma nekiesek.
(És halkan bízom, hogy eme széria nálunk is megjelenik végre Blu-ray formátumban!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük