A nagy bevásárlás – Azaz biztos, hogy a vevő az Isten???

Sok férfitársamhoz hasonlóan valahogy én sem rajongok a vásárlásért. Amennyiben műszaki termékről van szó, mely engem érint természetesen úgy pattanok fel a bringámra, s indulok útnak, hogy valószínűleg egy traffipax sem tudná bemérni a sebességemet. Az internet térhódításának köszönhetően a vásárló könnyen tud tájékozódni, hogy hol tud bizonyos dolgokat megvásárolni, illetve mely az az üzlet, ahová bátran bemehet. Nyilván egy kisebb üzletet nem igazán tud bemérni a virtuális világban, de teszem azt egy üzlet lánccal ezzel szemben már elég nagy esélye lehet.
Mivel nem vagyok eleresztve én sem anyagilag, így számomra is fontos, hogy amire szükségem van, vagy meg szeretnék vásárolni azt hol lehet kapni, illetve a vásárlás helyei közül hol tudom minél olcsóbban megszerezni. Gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy a multinacionális vállalatok miatt a kisebb boltok egyre inkább háttérbe szorulnak, s a megélhetésük, fenntartásuk miatt olykor elég nagy árréssel dolgoznak. Így nagyon sokszor maradnak a nagyobb üzletek, melyek pofátlanul olcsón adnak bizonyos termékeket. Mivel sokszor a kényszer szüli ezeket a vásárlásokat, így sokszor kötök itt ki, habár nem igazán érzem magam kedvezően. Természetesen én is olvastam nagyon sok mindent online, hogy hogyan is csalnak, hazudnak a vevőknek, illetve hogyan is akarják a potenciális vásárlót átvágni. Tény és való, ez létezik. Viszont jómagam is kerültem már konfliktusba más vásárlóval méghozzá úgy, hogy pont ő volt az hibás. De volt már olyan is, amikor segítséget kellett kérnem egy eladótól, aki épp vitatkozott egy vásárlóval, hogy ő nem bontja ki az általa kinézett fülhallgatót. A vásárló pedig nem akarta megérteni, hogy egy másik potenciális vevő nem biztos, hogy elviszi a kiszemelt fülhallgatót, ha az  más ember váladékát tartalmazza, ha a jelenlegi tranzakció meghiúsul. Ekkor azért megfordult a fejemben, hogy biztos, hogy a vevőnek kell magának Istennek lennie a kereskedelem szempontjából?

A fentiekhez hasonlóan gondolom mindenkinek a tudatában él legalább egy olyan történet, amely vásárláshoz köthető, s ott épp a vevő volt az, amelyik a problémát okozta. Mint ahogyan több bejegyzésemben is említettem még nem értem el a bűvös harmadik x-et az életkoromban, de mégis sokszor használom azt a kifejezést, hogy “az én időmben”. Ha őszinte akarok lenni még frissen él a tudatomban azok az emlékek, amikor csak kisebb boltok léteztek a környékünkön. Igaz ekkor még én is elég kicsi voltam, de azért a szülők olykor-olykor adtak 20 forintot, melyből tudtam venni egy olcsó pálcás jégkrémet. Valahogy akkor lehetett kulturáltan is viselkedni, s ahogyan a multinacionális vállalatok betörtek a hazai piacra jóformán elszabadult a pokol. Sokszor én magam botránkozom meg azon, hogy egyes emberek hogyan is viselkednek egy-egy ilyen bevásárló helyen. És nem tudok szelektálni nem, kor, anyagi háttér, faji vagy éppen származási alapon.
Tudom ilyenkor az lenne a dolgom, hogy szóljak egy illetékesnek, s jelezzem a problémát, de valahogy ennek megvalósítása sohasem kézenfekvő, illetve időigényes. Sajnálatos módon sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy ilyen helyen kellett vásárolnom, s minden egyes alkalommal volt nem kis megdöbbenés, de akadtak olyanok is, amikor szóváltásba kerültem az épp potenciális vásárlóval. Ilyenkor valahol azért felböffen bennem, hogy ha én tudok kulturált módon viselkedni, akkor más miért nem? Illetve az adott üzlet vezetőit annyira érdekli a forgalom, hogy még azt is elnézik, ha az adott áruházukat “szétszedik” a vevők?
És akkor jöjjenek általam kategorizált megnyilvánulások, amelyektől másodpercek alatt durran az agyam:

Megfogni vagy megtapintani?
Az ember többnyire nem szeret feleslegesen pénzt kiadni, ezért mindenképp azt szeretné, hogy ha az adott termék valóban megfelel az elképzelésének. Ha őszinte akarok lenni, akkor valahogy nem igazán érdekel, ha valaki megfog szezon idején egy virágcserepet, vagy egy akció során megnézi, hogy a barbie-nak, amit épp venni akar a lányának biztosan úgy van kialakítva, hogy a csemetéje ne fulladjon meg tőle, ha a szájába veszi a nőnemű műanyag játékszer koronázatlan királynőjét. Azonban arra nem tudok magyarázatot, hogy miért kell szinte mindent megfogdosni?
Az első összetűzésemmel mással igazából nem én kezdeményeztem. Délelőtti órákban minden helyen megtalálható volt az adott péktermék, amit az áruház forgalmazott. Megjelent az élelmes vásárló, akinek nem volt mindegy, hogy éppen mit vesz, és milyen alapanyagú. Édesanyám felszólalására lettem figyelmes, aki azt nehezményezte, hogy ha venni akar valamilyen pékterméket, akkor miért nem húz legalább zacskót (!!!) a kezére, ha meg akarja fogni őket. Ugyanis eme bájos idős úr szépen puszta – és mellesleg nem túl tiszta – kézzel a friss zsemléket egytől egyig megfogdosta, majd kivett belőle két darabot. Az úr mélyen vérig volt sértve, de persze én kontráztam rá, hogy legalább kezet moshatott volna, mert gondolom nem érdekli, ha mások az ő piszkos keze miatt teszem azt megbetegednek. Ennél az esetnél nem történt erős hangváltás, de a következőnél, ahol egy középkorú nő volt, aki ezt megcsinálta, történt. Mindkét esetnél nem történtek a vevő felé szankciók, mert ő a vásárló. Kérdésünkre csak annyit kaptunk, hogy a kereskedelmi egység a vásárlókból él, így kétszer is meg kell gondolni jelen gazdasági helyzet mellett, hogy kire hogyan, s miért szólnak rá. Azért bevallom engem kicsit elborzasztott, hogy lehet nagy ízűen elfogyasztott kenyeret melyet megvettem már egy csomó ember megfogdosott.
A fogdosási kényszer természetesen nem merül ki a péktermékekben. Lévén műszaki bolond vagyok ilyen áruházakban, bevásárló központokban muszáj elmennem erre a részlegre, hátha látok valami olyat, ami a szememnek egy jó inger. Ilyenkor nem egyszer láttam azt, hogy a vevő úgy viselkedett a kiállított darabokkal, mint ha nem is az övé lenne. Nyomkodta, csapkodta, rácsapott, mint ha ezek törékenyek lennének. A legnagyobb meglepetés engem Pesten ért, ahol egy neves műszaki cikkeket forgalmazó boltban azt láttam, ahogyan a vásárló úgy csapkodja a hűtő ajtókat, mint ha az angol WC nyitánya lenne. Akkor az egyik eladó ugyan rászólt, de a vásárló kioktatta, hogy őt senki ne akarja rendre utasítani. A dolgozóval történt röpke beszélgetés után azért megtudtam, hogy hihetetlen nagy értékben történik náluk az adott termékek selejtezése, mert a vevők mindent tönkretesznek. Mindenbe belemásznak, s a csomagolt termékeket sem kímélik. Itt voltam tanúja a fülhallgatós esetnek, ahol a vevő nem akarta megérteni, hogy mégis csak olyan eszközről van szó, amit testnyílásba kell helyezni, s nem hiszi, hogy bárki szeretne olyat vásárolni, amely már megjárta más embernek a nyílásait. Legyünk őszinték: teljes mértékben igaza volt, még akkor is, ha teszem azt az ember bukhat rendesen, ha egy jónak hitt “fülesért” kicsenget pár ezer forintot, s nem hozza azt a minőséget, amit elvárt.

A gyerek mindenek felett!
Most legyünk függetlenek, hogy van-e gyerekünk, ha nincs akarunk-e. Tegyük még hozzá, hogy szeretjük-e őket, vagy sem. A legfontosabb tény ebben a dologban, hogy minden egyes élőlénynek a világunkon szüksége van valamilyen tanításra, hogy később önállósodni tudjon. A technika térhódításával egyetemben jelentkezett az a baj, hogy a legtöbb gyerek már elektrotechnika függő, azaz az okos telefonok, TV, internet neveli a szülő helyett. Már ezekből is rengeteg probléma keletkezik, de akkor főképp, ha ezt vegyítjük a nemtörődöm szülőkkel.
Rendre futok bele ilyen nagy bevásárlás alkalmával, amikor valaki elhozza a kölykét (bocsánat, de jobban fogalmazni erre nem tudok), aki az x idejű vásárlást gyakorlatilag végig bömböli, üvölti, sírja, s a szülő képtelen ránézni, vagy csak mondani valamit, esetleg kérdezni, hogy mi a baj? Ilyenkor azért megjutalmazom őket “bájos” nézésemmel, hogy észre vegye magát, olykor ez be is jön.  Azért ezeknél az eseteknél megfordul a fejemben, hogy vajon a felnövő generáció vajon milyen is? Habár, ha ezt veszem alapul, akkor előre félek, hogy ezek a későbbiekben nagykorúvá váló személyek fogják “kitermelni” az én nyugdíjamat. A legrosszabb, s egyben legveszélyesebb mindenképp az, amikor gyermekek rohangálnak fel, s alá. Veszély elég nagy, hisz megsérülhetnek, illetve a termékek is megsérülhetnek. Nem egyszer fordult már elő, amikor bandukoltam a sorok között, s gyakorlatilag egy ilyen rohangálási szituáció végeredménye lett, hogy felbuktam az adott gyermekben. Persze a “kedves” anyuka nem igazán akarta felfogni, hogy teljes mértékben hibás, s örüljön annak, hogy egyik félnek nem esett baja, illetve nekem sem járt el a kezem. Ennél már csak az volt a szebb, amikor különböző pultok üveg részét verték, vagy a százezres kategóriát képviselő tévét csapkodták.

Kipróbálni mindent!
Másik kedvencem, amikor az adott vevő ki akar próbálni mindent. Igazából hidegen hagy egészen addig, míg engem ez nem korlátoz a vásárlásban, illetve nem hosszabbítja meg annak idején. De sajnos nem igazán jártam még úgy, hogy egy ilyen esetből ne kerüljek ki pozitívan. Példának okáért akadt már olyan, hogy az eladó azért került konfliktusba a vásárlóval, mert ő úgy gondolta tesz egy tiszteletkört az épp kiállított biciklivel még akkor is, ha nagy táblák jelzik, hogy nincsenek beüzemelve, s a potenciális vásárló kérje a szakeladó segítségét. Utána persze nem tudta senki se megmondani neki, hogy azért, mert puha a gumi, vagy a kormány előre dől, illetve nem működik a sebességváltó nem a kerékpár minőségének következménye, hanem a beállítás hiánya.
De kedves pillanatok egyike, amikor a vevőtársaim úgy érzik, hogy ki kell próbálniuk bármit, ami a kezükbe akad, még akkor is, ha teszem az egy szoftver, amelyet nem is lenne szabad kibontani. Ilyenkor pedig jönnek a különböző viták, hogy kinek is van igaza.

Vásárlók könyve mindenek felett!
Nekem egy jelentős emlékem van a bunkó vásárlóval kapcsolatban. Öt évvel ezelőtti nyári gyakorlatom kapcsán kaptam egy olyan feladatot, hogy a termékeket rendezzem sorba a felső polcon, amihez egy rekeszt vettem alapul. Ekkor a drága kisebbség egyik tagja balettosokat megszégyenítő kecsességgel ért oda hozzám, majd a rácsapott hátulról a térdemre, melynek következtében majdnem leestem. Ekkor a kollégák figyelmeztettek, hogy nem érdemes semmit se csinálni, mert panaszkönyves beírás esetén komoly problémám lehet nem csak a jeggyel, hanem a főnökkel kapcsolatban is.
Ezt kicsit nehezményeztem, hogy azért, mert van vásárlók könyve még nem jelenti azt, hogy mindig a vevőnek van igaza. Pedig egyes munkahelyeknél ez tökéletesen így van. Többek elmondása szerint nagyobb cégeknél ez referenciának számít, ha valaki ebből a szempontból tiszta. Azaz az adott dolgozó teljes mértékben tiszta a vásárlókkal szemben, ami nem jelent mást, mint hogy ki vannak szolgáltatva a vevők kénye kedvének. Gyönyörű.

Bennem a fentiek alapján leginkább az fogalmazódott meg, hogy ha multinacionális cégek térhódításával kapcsolatban ez történik, akkor vajon mi ösztönözheti az embereket a kulturált viselkedésre, ha ők lettek az Istenek? Illetve milyen lesz majd a felnövekvő generáció, ha ezt látja mintának?

A bejegyzés a következő oldalon olvasható még: 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük