Sailor Moon: 1.évad

Azok közé tartozom, akik ott voltak annak idején, amikor az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi csatorna megkezdte a sugárzását. Természetesen az RTL Klubról van szó, s akkor még én is javában koptattam az általános iskola padját. Első dolog amire rögtön rátapadt a szempárom az többnyire a délután fél négykor kezdődő rajzfilmklub volt, melynek köszönhetően két hatalmas rajongótábort szerző animével ismerkedhettem meg. Az egyik a Dragon Ball volt a másik pedig a Sailor Moon (magyar vonatkozásban Varázslatos Álmok).
Igazából mindkettőt nagyon szerettem, habár a történeti részletekben elvesztem az előbbinél, így a rajongási mérce inkább az utóbbira billent. Nemrégiben történt meg, hogy a virtuális világ bugyraiban történt barangolás közben ráakadtam egy olyan hírre, miszerint a címbeli anime is megkapja a reboot-ját, hisz a huszadik évfordulója következik. Mivel rég feledés homályába veszett nálam, így azonnal képbe került. Egyébként is nyári uborkaszezon honol, tehát szériák nagyon nincsenek, s mivel azért naponta húsz percem többnyire mindig van, így úgy gondoltam retro jelleggel újranézem, felnőtt fejjel.

Mivel feltehetően elég nehezen lettek volna a japán nevek, így mi magyarítottakat kaptunk. Az alap felállás pedig nem volt más, mint adva van egy tizennégy éves lány, aki egy nap megment egy macskát, akiről kiderül, hogy tud beszélni. Ezek után pedig felvilágosítják, hogy közeleg a sötétség, s az ő feladata megkeresni a hold hercegnőjét, de természetesen ehhez viszont át kell változnia. Így “születik” meg az első epizódban Hold tündér.
A két kultikus sorozat közül pont azért billent a tetszési mérce a címbeli sorozatra, mert nekem bejött az, hogy karakterek, s a történetek egyszerre komolyak, s komolytalanok. Ez alatt azt értem, hogy még a legszorosabb helyzetekben is volt legalább egy olyan tevékenység, beszólás, felszólalás, amin azért lehetett jót mosolyogni. Arról nem is beszélve, hogy ezt frappánsan oldották meg vizuálisan is az alkotók. Mindezek mellett persze megjelentek további karakterek: az első évadot körül lengő négy tündér, illetve a híres álarcos férfi. Emellett pedig a sötétség úrnője, illetve az ő által irányított tevékenységek is.

Mivel a széria időközben megjelent odakint DVD-n, így nálam nem volt kérdés, hogy akkor újranézem ebben a remek minőségben. A megtekintés közben leginkább két fajta érzés keringett bennem: az egyik az, hogy leég a pofámról a bőr, hogy ilyet nézek meg, s másik leginkább az volt, hogy ezt annak idején hogyan is tudtam megnézni úgy, hogy ténylegesen komolyan vettem, s tudtam élvezni is. Most itt nem arról van szó, hogy egyes epizódokon nem szórakoztam jól, hanem arról, hogy felnőtt fejjel bizony teljesen másképp látok dolgokat, másképpen állok hozzá. Ebből fakadóan a széria gyermekbetegségei erősen kiütköztek.
Első körben rögtön érdemes arra fényt világítani, hogy a mi változatunk, mely idehaza látható volt az a franciáktól ered. Így nem az eredeti intrót kaptunk, hanem a franciát. Ugyan az eredetire se lehet azt mondani, hogy tökéletes, de ennél a változatnál az jutott eszembe, hogy hogyan is tudtam ezt áhítattal nézni, hisz gyakorlatilag tömve van spoilerekkel. Így a meglepetés élménye teljes mértékben odaveszik. Arról nem is beszélve, hogy a sorozat nézése alatt többször is futottam bele olyan jelenetekbe, melynek köszönhetően példának okáért már az első szakaszban lehetett tudni, hogy a kereset hercegnő tulajdonképpen kicsoda is. Szerencsére azonban a karakterek eléggé kidolgozottak számomra, így ez nem zavart annyira, mert tényleg akadtak olyan momentumok, amelyeken jót lehetett mosolyogni. A bevágott furcsa, nevetséges arcok viszont megadták a hangulatot, ami kellett ide.

Az évadban többször váltanak főbb szálakat, így annyira nem fullad unalomba. Viszont tény, hogy többnyire mindig egy kaptafára mennek a dolgok: jön egy rossz démon, szörny, aki feltehetően ártatlanokat akar megölni, elrabolni. S persze jönnek a védelmezők, akiknek feladatuk őket legyőzni. A húsz perc játékidőből (amiből legalább három perc elmegy az intróra) erre elég kevés idő jut, így az évad második felében a főbb karakterek többnyire a háttérbe kerülnek, mert a tiszta játékidőből nem jutott, juthatott mindenkire azonos idő, hogy ne essen csorba az adott epizód történetszálán. Azonban nem tudtam afelett átsiklani, hogy olykor akadtak olyan szörnyűségek, s idétlenségek, amelyeknél azt mondtam, hogy ezt most fogom abbahagyni. Gondolok itt az évad vége felé fellelhető szálra, melyben férfi hősünk gonosz kézre kerül, memóriája elméletileg törlik, majd hol gonosz harcosként lép fel, hol pedig megmentőként. Erre pedig semmi magyarázat nem lett végül (epizódfelcserélés???).

Ha nagyon őszinte akarnék lenni, akkor azt mondom, hogy a sok helyen olvasott negatív szinkron miatt ültem le ismét. Nem értettem, hogy miért van ennyi negatív hozzászólás ez ügyben, hisz annak idején egyébként nagyon szerettem a szériát, s nem fedeztem fel benne semmi hibát, tökéletesnek tűnt akkor. Azonban felnőtt fejjel teljesen másként éltem meg ezt.
A magyar szinkron vállalhatatlanul borzalmas. Annyi félrefordítás van benne, hogy arra nem is lenne elég virtuális hely, hogy le tudjam írni, hogy hol tapasztaltam ezeket. Ezzel nem is lenne baj, de olykor a karakterek teljesen mást mondanak, vagy olyan szöveget kaptak, vagy szövegkörnyezetet, amelyben a mondandójuk teljesen értelmetlenné vált, vagy épp a későbbi cselekményt tette idétlenné.
Emlékeim szerint a későbbi évadok sokkal erősebbek voltak, így a retro újratekintést itt nem hagyom abba, mert kíváncsi vagyok, hogy mennyire jók ezzel kapcsolatban a memóriám. Azonban az is megfordult a fejemben, hogy ideje lenne a Dragon Ball-nak is leülni.

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük