The Hunger Games: Catching Fire (2013)

Magyar cím: Az éhezők viadala – Futótűz

Végül ez is megvolt. Tavalyi év első napján döntöttem úgy, hogy ha már mindenki odavan a filmért, akkor már én is megnézem, hogy miért emlegetik mindenhol az első részt. Az előzetese alapján nem vágódtam hanyatt, de mivel egyébként sem volt épp jobb elfoglaltságom, így végül úgy döntöttem, hogy nekiülök annak a két órának, esetleg nem tetszik akkor fogom és kikapcsolom. Ennek ellenére végigültem, ugyan mély nyomott nem is hagyott bennem, de arra elegendő volt, hogy a játékidőt valóban kitöltse, s pozitív filmes élménnyel gazdagodjak. Bár már akkor is biztos voltam benne, hogy a folytatást is meglesem, de azt viszont biztosan tudtam, hogy nem mozis élményeim közt fogom számon tartani.
Így is lett, habár nem friss megjelenésről van szó, de azért akár merre mentem mindig belebotlottam film második részének valamilyen fizikai adathordozón lévő változatába, legyen az akár DVD, akár Blu-ray. Ennek ellenére azért a merevlemezemen azért hetekig itt “sínylődött”, mert nem tudtam magam rávenni, hogy megnézzem. Egyrészről ott volt a több, mint két órás játékidő, valamit ugyanazok az érzések, amelyek az előzményeket is végigkísérték: hiába látványos előzetes, de nekem közömbös volt. Így végül megvártam azt, hogy több napos szabadnapomon itthon legyek, s mivel az eső elmosta a lehetőséget, hogy elindulhassak itthonról akárhova, kénytelen voltam belevetni magam a folytatásba.

Annak ellenére, hogy az első rész nekem pozitív filmes élményt jelentett, s később az elkészítés hátterével teljesen tisztában lettem mégsem ültem le elolvasni azt a híres regényt, ha őszinte akarok lenni, akkor a könyv olvasással már teljesen felhagytam szégyenszemre. Nem csak az idő miatt, hanem már egyszerűen nem vonz ez a témakör. És pont ezért is irritáló, amikor egy könyvből készült filmadaptáció legjobb csavarjait lelövik azok, akik már jóformán előre tudják, hogy mi fog történni. Szerencsére, mivel a film nem lett abszolút kedvenc, s nálam a szórakoztató ugyan, de csak egyszer nézhető kategóriába esik, így a folytatás teljesen új volt nekem. Ez mindenképp jól esett.
Az alap szituáció ugyebár itt van két főhősünk, aki az előző éhezők viadala győztesei, akik elméletileg a nyilvánosság előtt szerelmes párt alkotnak, a valóságban pedig semmilyen románc nem fűzik egymáshoz őket. Azonban a vezetők szemében ez nagy szálka, nem csak azért, mert rendhagyó módon egy ilyen neves rendezvénynek végül két túlélője, vagyis győztese lett, hanem az emberekben is ott egy kis remény egy új életre, hogy a lét elviselhető legyen számukra. A diktátori környezetben pedig mi más lehetne megoldás mint a forradalom. A vezetők természetesen ezt azonnal észreveszik, s egyre inkább próbálják ezt a problémát orvosolni, hisz nem óhajtanak hatalmukról lemondani. Megoldást abban látják, hogy a két túlélőt meg kell ölni, illetve dicsfényüket be kell sározni, mert ez az egyetlen olyan mód, aminek köszönhetően visszafoghatnak egy esetleges lázadást. A nagy ötlet pedig az, hogy a 75. éhezők viadala más legyen mint a többi. Másság pedig abban jelenjen meg, hogy az előző, még életben lévő győztesek menjenek be az arénába.

Előre látható volt – nem csak az előzetes alapján -, hogy látványban nem fog ez a rész csalódást okozni. Baj nálam csak az, hogy kinőttem már abból a korból, hogy a látvány tud pótolni bármit is. Éppen ezért volt az, hogy az iszonyatosan hosszúra nyújtott bevezetőnél többször megállítottam a lejátszást, s kimentem megnézni épp hogyan szakad az eső, vagy épp elmajszoltam valamit, esetleg megnéztem mi megy a TV-ben a többi csatornán. Ha lehetne negatívumot felhozni, akkor ez az. Megértem, hogy a regény rajongóinak is kellett valamit, s fel is kellett építeni a cselekményt, de az igazság az, hogy nekem ez iszonyatosan kínlódással telt, mert nem igazán értettem, hogy miért kell ennyit vacakolni a felvezetéssel.
Egyértelmű, hogy komolyabb gondok ezzel nem voltak, hisz lényegében némi plusz információt adott, s egyébként sem vígjáték műfajú a film, s el is várható volt, hogy némi dráma legyen benne. De engem valahol akkor is irritált, hogy nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni, mert olykor-olykor azért tényleg már vér cikinek éreztem azt, hogy a figyelmem elkalandozik. Ha a lezárást nézem akkor ez érthető lépés volt a készítők részéről. Azonban egy olyan néző, mint én, aki semmit nem tud a történet hátteréről bizony igazán szenvedés volt. Ekkor azért eszembe jutott, hogy mennyire jól tettem, hogy ezt nem moziban néztem meg.

Jóformán az orgazmussal egyenértékű érzés volt, amikor végre belevághattunk a közepébe. Nem mondom, azért az arénába lépés előtti negyed órában azért kitettek magukért a készítők, de már kézropogtatás nagyon megvolt, hogy mikor érünk már a kicsit akció dúsabb részhez, amiről elméletileg szólnia kellene a filmnek. Azt kell mondanom, hogy nem ütött akkorát, mint kellett volna. Leginkább annak köszönhető ez, hogy ugyan a látvány változott, de az alap maradt. Így nagyjából következtethető volt, hogy mi várható.
És itt volt nekem némi csalódás, hogy olyan alapokra lett helyezve az egész, amit már az első részben láttunk, s leginkább ezek köszöntek vissza. Nem mondom volt pár izgalmas megoldás, de azért a kiszámíthatóság mindig ott rejtőzött. És ez baj volt, mert oda lett a meglepetés lehetősége. Karakterek engem nem nagyon izgattak, a főszereplők sem. Netalántán, ha rajongó lennék, vagy valamelyik színészért, színésznőért oda lennék feltehetően akkorákat dobbant volna a szívem, hogy le kellett volna ragasztanom a mellkasom, hogy ne ugorjon ki belőle, de sajnos ez itt nem volt jelen. Azt persze nem mondom, hogy nem hoztak be ismét neves neveket, de ettől még nem estem hanyatt. Sajnos.

…és továbbra is itt jött elő a hosszú elővezetés. Ahogyan fentebb is írtam nekem eléggé kínlódás volt, s nem csak azért, mert untam, hanem úgy éreztem a film végeztével, hogy ennek köszönhetően iszonyú kevés idő ment el az arénában játszódó dolgokra. Ennek köszönhetően az új karakterekre nem maradt elég idő, nem tudtuk őket jól megismerni. Ennek köszönhetően a már korábbi epizódból megismert karakterek, ha bejöttek nekünk, szimpatikusak lettek akkor értük érdemes volt izgulni, azonban az újakat nem tudtuk kiismerni, így hirtelen haláluk sem rángatott meg különösebben. Sőt! Egyszerűen nem is tudtam sajnálni egyiket sem, mert teljesen sterilek voltak a fenti probléma miatt.

Azt mindenképp pozitívumnak tartom, hogy még a játék alatt is volt időnk arra, hogy megismerjük konkrétan miről is szól a viadalon kívüli élet. Az első rész esetében is azt éreztem, hogy nem mindig tudom, hogy miről is van szó. Olyan, mint ha valami hiányozna történetileg, s ennek köszönhetően olykor tényleg sikerült elvesznem a részletekben. Itt némileg sikerült összeraknom a képet, hogy gyakorlatilag mi is játszódik a háttérben. Ebből fakadóan pedig kicsit jobban tudtam élvezni, mint az előző részt.
Összességében azt gondolom, hogy nem volt rossz vasárnapi program a Futótűz alcímet viselő második rész. Azonban itt is az a véleményem, hogy nálam egyszer megnézendő kategória gyöngyszeme. Ellenben akinek bejön, annak minden bizonnyal kedvenc epizódja lesz.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés:The Hunger Games: Mockingjay (Part 2) (2015) – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük