A tökéletes szagminta, azaz a kunkorodó hónaljszőr története

Rengeteg embertípus létezik mind küllemre, mind pedig személyiségre is. Ezt alapul véve látott napvilágot az a teória miszerint két egyforma ember nincs kerek e világon. Azonban, ha az ember ebbe belegondol, akkor máris érdekes kérdések vetődhetnek fel benne ezzel kapcsolatban. Honnan erednek például bizonyos sztereotípiák, melynek alapjai épp hogy az emberi természet, személyiség? Kinézetről már nem is beszélve, hisz gondolom mindenki hallott már ikertestvérekről, akik külsőre teljesen egyformák.
Megragadva a fenti mondatsor lényegi részét elmondhatjuk, hogy nem csak személyiség, s külső létezik emberi civilizációt alapul véve, hanem életforma is. Hisz nem mindegy, hogy ki hogyan él, mennyi intelligenciával rendelkezik, s ezeknek köszönhetően pedig milyen képet is fest magáról. Ezeknek köszönhetően pedig akár csoportokra is osztható az emberi társadalom, melynél megfigyelhető, hogy kik azok az egyének, amelyek úgymond közutálatnak örvendenek szinte mindenhol, s még a legtoleránsabb ember is csak erősen tudja elnyomni a nemtetszését. Egyértelmű, hogy küllemre taszító embert könnyebben el lehet fogadni, mint egy olyat, akinek személyisége, életvitele több, mint irritáló. Ezeken a dolgokon persze lehetne változtatni amennyiben ez nem lenne mindenki számára egy kényes, zavarba ejtő téma, mely szinte tabu mindenhol. Igen, eme bejegyzés témája az igénytelen, büdös emberek.

Tökéletes ember nem létezik ezen a téren sem. Nálam is fordultak elő kisebb “incidensek”, amelyeken most persze jókat derülök, s azok is, akiknek elmesélem. De akkor valahogy nem volt jó, s csak hálát adhatok az égnek, hogy akkor nem épp új voltam az adott iskolában, munkahelyen, s nem is állásinterjú alanya voltam. Megesett, hogy frissen mosott ruhákat hagytam kint száradni az udvaron nem tudva, hogy a szomszéd bográcsos kerti partit tervez. Hazaérve, s sietős felállásban csak örülni tudtam, hogy megszáradt az épp kedvenc pólóm, s csak később zárt helyen tűnt fel, hogy úgy szaglok, mint egy láncdohányos három doboz cigi elszívása után. Hasonló volt, amikor tanórán vettem észre, hogy valami bűzlik. Itthon persze nem kürtöltem szét, hogy azért lett siralmas a matematika dolgozatom, mert amikor az adott tananyagot magyarázta az akkori tanárnő épp azzal voltam elfoglalva, hogy kellő mennyiségű zsebkendővel eltüntethessem a cipőm talpáról az elég híg barna mellékterméket, amely feltehetően egy kutya hagyott hátra maga után. A fűben való mászkálásról persze nem szoktam le azóta sem, így ezt a jelenlegi munkahelyemnél töltött idő alatt nagyjából kétszer megismétlődött. Pozitív oldalt néztem, hogy legalább nem kullancsot kell eltüntetnem magamról. Azt hiszem mindenkinek vannak ehhez hasonló, vagy ugyanilyen történetei, ami megesett vele. Azonban vannak olyanok, akik nem véletlen áldozatai lettek, s így váltak kis időre a fenti kategória gyöngyszemeivé. Sajnos. Akivel eddig kicsit kendőzetlenül tudtam beszélni, s felmerült ez a téma valahogy mindig kiderült, hogy minden egyes embernek volt legalább egy olyan élménye, tapasztalata, mely egy igénytelen emberhez köthető.

A témát közelebbről nézve elmondható, hogy leginkább három fő veszélyzóna van, ahol az ilyen emberek feltűnhetnek: kereskedelem, iskola, egészségügy. Ide valahogyan azért el is kell jutni, így bónuszként ide sorolható a tömegközlekedés is.
Véleményem szerint elég kevés azon emberek aránya, akik még nem vettek részt tömegközlekedésben. Legyen az busz, vonat, vagy villamos. A tapasztalatom szerint ezek közül talán a vonat a legrosszabb, de szerencsére nekem eddig a buszt kellett leginkább igénybe venni. Sajnálatos módon hazánkban eléggé le vannak rongyolódva ezek a társaságok, így kevés olyan eszközük van, amelyekre rá lehetne mondani, hogy tényleg megfelelnek a kor követelményeinek. A legtöbb le van pukkanva, s szinte örül az ember, ha épségben eljut az adott helyre, s alatta nem esik szét az adott jármű. Az számomra eddig megválaszolatlan rejtély, hogy például iskola időben miért is kell kevés buszt indítani, ugyanis középiskolás éveim alatt a reggeli járatokon mindig tapasztalhattam, hogy milyen élmény volt, amikor a szóban forgó emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba. Persze ennek a tetőfoka a melegebb időben jött elő, akkor egy kész élmény volt a hónaljból áradó rothadó citromhoz hasonló “illatot” a fürdés hiányában áradó izzadságszaggal kombinálva magamévá tennem az orromon keresztül. Természetesen én is szeretek kicsit csavarogni, így legtöbbször ha hosszabb távról volt szó akkor a vonat jött szóba. Érdekes dolog, hogy szinte minden vagon rendelkezik mellékhelyiséggel, de valahogy mindig volt egy olyan ember, aki úgy gondolta, hogy a kutyák életmódjában sokkal több logika van, így saját vizeletével, vagy ürülékével jelölte meg az adott fülkét.

Magáról az iskoláról, mint intézmény szerintem nem kell bővebben szót ejtenem, hisz szerintem mindenkinek volt legalább egy olyan osztálytársa, akit egy élő nukleáris fegyverként lehetett volna használni, ha alapul vettük volna a testszagát. Szerencsére eddig csak betegként – s azt is csak ritkán, kis problémával – tettem tiszteletemet az egészségügyben, de ott is eléggé kellemetlen állapotokkal találkoztam. Az itt dolgozó ismerőseimtől hallott történetekről pedig nem is beszélve. Az önmaguk elhanyagolása mögött elmondásuk szerint általában két tényező állt: a szegénységből fakadó tisztálkodási problémák, illetve az igénytelenség. Utóbbi talán a legveszélyesebb mindegyik közül, mellyel leginkább a kereskedelemben lehet találkozni korlátlan mennyiségben.Sajnálatos módon tapasztalatom volt nem csak mint vásárló, hanem dolgozói szemszögből is. Hisz elsősorban ennie mindenkinek kell.

Sok helyen elvárt követelmény, hogy az adott ember vizuálisan legalább jól nézzen ki még akkor is, ha előnytelen a külseje. Azért valahol igazat adok annak, aki szerint egy minimális magunkra fordított törődésnek azért lehetnek pozitív hatásai is. Én azok közé tartozom, akik nem szoktam megszólni senkit sem azért, ahogyan kinéz. De azért legyünk őszinték, amikor egy olyan nővel voltam kénytelen beszélgetést folytatni, akinek az orrából olyan hosszan, s erősen kandikált ki a nem oda való szőrszálak, melyeken még Tarzan is meg tudott volna kapaszkodni…. hát nem volt kissé taszító. Ez a probléma pedig egy egyszerű megoldással kezelhető lehetett volna. De akadt olyan is, aki minden bizonnyal tisztában volt vele, hogy a fogai tökéletesek a fogászati rendelőkben kihelyezett képekre, mint elrettentő példa, de ő mégis bátran mosolyogva bele lehel mások arcába, mert a kommunikáció számára így elfogadott, s jó. Az más kérdés, hogy másik oldalról folyamatos hátralépések, s kitérések sikeres megvalósítása a cél, hogy az adott egyén szájából áradó rothadó egértetemhez hasonló “illatfolyam” kerülhetővé váljon.
A két legrosszabb véglet talán az, aki a távolból tűnik fel, s nem látszik rajta semmi. Majd amikor odaér az emberhez, akkor egyszerűen azt kívánjuk, hogy bárcsak maradt volna ott, ahonnan jött. S persze adva van a másik véglet, akiről már húsz méterről látszik, hogy nem lesz jó vele találkozni, hisz világít róla a szutyok. Sok mindent másképp csináltam, s nem foglalkoztam bizonyos kérdésekkel, míg saját magamon nem tapasztaltam meg ezeket a dolgokat. Ilyen például az, hogy hogyan is tudjak úgy vásárolni bizonyos péktermékeket, mikor többször voltam tanúja annak, hogy olyan emberek, akiknek kezük furcsa színekben pompázott a kosztól, illetve a körmük alatti réteg fekete színe már akkor feltűnt még mielőtt zsebből kivették végtagjukat, hogy minden egyes terméket megtapogassák, hogy melyik a puha. Rossz abba belegondolni, hogy előtte mit is csinálhatott azzal a kezével. De nem beszélve arról, hogy ezek az emberek elmennek akár strandra is. Sötétebb vízben észrevehetőek a kis fehér valamik, amelyekről sokáig nem tudtam, hogy mik. Aztán felvilágosítottak, hogy minden embernek nemtől, kortól függetlenül hámlik a bőre… És nem ejtettem szót arról a fantasztikus élményekről, amikor a kellemes vízben arra lettem figyelmes, hogy egy ázott fekália darab úszik el mellettem.

Vannak azonban olyanok, akik nem hogy igénytelenek, de még élvezik is azt. Az alábbi példák erre tökéletesek:

  • Egy németországi bevásárló központból azért tiltottak ki három fiatal középiskolást, mert iskola után, vagy helyette azt a szórakozást találták ki maguknak, hogy az aznapi dohányterméket az fizeti a többinek, aki a legnagyobbat, s a legszagosabbat tudja produkálni szellentés formájában. A központ látogatói azért háborodtak fel, mert ezt a játékot a mozgólépcsőn játszották, s a szenvedő alanyok mindig a mögöttük állók voltak. Utolsó csepp a pohárban az volt, amikor egy ilyen pukkantás olyan jól sikerült, hogy egy idős hölgy elhányta magát;
  • Itthoni eset: egy debreceni nő a helyi áruház ruhaosztályán lévő próbafülkébe végezte nagy dolgát. Ezt fél évig csinálta, mire fülön csípték. A nő elmondása szerint így akarta jelezni, hogy az áruházban forgalmazott ruhák minősége egyenértékű egy nagy kupac fekáliával;
  • Hasonló eset történt Oroszországban is. Az egyik város strandjának kirúgott dolgozója úgy bosszulta meg elbocsájtását, hogy nagy mennyiségű sertés ürüléket vásárolt, majd azt hátizsákjában becsempészve a legnagyobb medencébe öntötte;
  • Mindenki eldöntheti szabadon, hogy ezek után mer-e étterembe menni: egy amerikai kisváros étterme kiválóan működött egészen addig, míg rá nem jöttek, hogy az ottani szakács az orr váladékát is belefőzi a levesekbe;
  • Angol irodában többen figyelmesek lettek arra, hogy egy bizonyos ideje érdekes szagok terjengenek az épület bizonyos helyiségeiben. Két hónap múlva rájöttek, hogy az egyik munkatárs áll a dolog mögött, ugyanis elmondása szerint nem volt kellően biztosított a mellékhelyiség a dolgok elvégzésére, ezért felnőtt pelenkát kezdett hordani;
  • Tavaly októberi cikk, miszerint fővárosunk évről évre egyre büdösebb. Ennek okai a kutyatartók nem takarítják el rendesen a kutyájuk után a végterméket, a különböző kifőzdék, éttermek nincsenek rendesen felszerelve a szagok helyes “kezelésére”. A legnagyobb probléma pedig az emberek lusták a mellékhelyiségeket használni, s ezért inkább az utcán végzik el a dolgukat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a fenti bejegyzésben olvasható probléma olykor egészségügyi háttért takar. Amennyiben valakinek szép, hiánytalan és egészséges fogsorral rendelkezik, de közben egy frissen a világba bocsájtott libaürülék illatosabb az egyén szájából áradó szagfelhőkkel az utalhat különböző gyomorproblémákra is, mint például a nyitott gyomorszáj.
Akadnak olyan egyének, akiknek bőrük olyan erősen termeli a faggyút, hogy hiába fürdenek szinte olyan, mint ha nem is végeznének semmiféle tisztálkodási dolgot. Olyanokról is lehet olvasni, akik például különböző összetevőkre allergiások, így nem mindegy, hogy mivel tisztálkodnak. És persze nem esett szó a negatív szociális háttérrel rendelkezőkről sem, akik nem tudják alapvető higiéniai lépéseket megtenni, mert nincs rá lehetőségük.

Mit is lehet tenni ennek a problémával, hogy megoldódjon?
Attól függ, hogy hogyan is kerül a probléma terítékre. Egyértelmű, hogy egy áruházból nem nagyon lehet kitiltani embereket azért, mert nem túl kellemes a szaguk, mellyel akár egy hermetikusan lezárt konzervet is fel lehetne nyitni, s látványukkal meg kisgyerekeket lehetne ijesztgetni. Ellenben bárkire rá lehet szólni függetlenül, hogy dolgozó, vagy vásárló az illető, ha azt látja, hogy valaki koszos kézzel végigfogdossa az összes pékterméket, vagy koszos lábbal próbál fel egy cipőt.
Abban csak reménykedni tudunk, ha éppenséggel nem munkatárs, vagy iskolatárs az illető. Akkor nehezebb a helyzet. Ilyenkor legjobb dolog talán sértődés elkerülése érdekében, ha az illetőnek névnapjára, születésnapjára, vagy valamilyen kitalált indokkal tisztálkodási szerekből összeállított ajándékcsomag tulajdonosa lesz. Amennyiben ez nem segít, akkor viszont nem marad más, mint az elbeszélgetés. Hisz ez jobb, mint egy helységben lenni egy oszladozó kecsketetemmel, aminek köszönhető a folyamatos szellőztetés. Persze amikor tanár, vagy felettesünk az illető akkor sajnálatos módon az egyéb negatív következmények elkerülése érdekében jobb a hallgatás.

A bejegyzés a következő oldalakon olvasható még: 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük