South Park: 6.évad

Remekül haladok a South Park soron következő évadával, nagyjából úgy, mint egy kisiskolás a házi feladatával. Egy hónappal ezelőtt, amikor eldöntöttem, hogy ismét felveszem a nézendők listájára elég nagy elhatározásnak tűnt, hisz gyakorlatilag 16 évadnyi epizód vár rám, s ezzel szemben pedig szabadidőm kevés rá.
Szerencsére utóbbit sikerült beosztanom, s mivel jó pár epizódra emlékeztem, így akár teszem azt házi munka mellett is le tudtam nyomni pár részt anélkül, hogy ne tudtam volna figyelni, vagy éppen csak háttérhangnak ment volna. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon van-e értelme előröl elkezdeni, de szerencsére akadtak olyan részek, amelyekre nem emlékeztem, így megvolt az újdonság varázsa, ami egyébként nekem nagyon hiányzik már régóta.

A hatodik évad a legnagyobb vízválasztó volt nem csak a sorozat történelmében, hanem nekem is. Az előző évadban ugyanis egy közkedvelt karaktertől búcsúztunk el végleg. Ő Kenny, aki amellett, hogy minden egyes South Park epizódban meghalt, elég nehéz sorsú karaktert testesített meg azáltal, hogy állandó gúnytárgya volt társai mellett nehéz anyagi helyzete miatt. Az alkotók természetesen évad végén úgy döntöttek, hogy a mellékágban tengődő Butters karaktere kerül majd középpontba, ami véleményem szerint remek megoldás volt.
Részemről elég szórakoztató karakter volt amióta bekerült a sorozat történetébe, s sikerült egy olyan fogyasztható részt írni neki, ami egyébiránt csak ő róla szólt, s még hiányérzete sem támadt az embernek, hogy a többi karakter épp nem szerepelt. Az évadban ismét mutattak pár karaktert, akik későbbiekben minden bizonnyal majd főbb szereplőké lépnek majd elő, de egyelőre maradtak mellékvágányon, de ez engem nem igazán zavart. Főleg azért, mert egyik sem volt olyan, amelyik tényleg nagyon szórakoztató lett volna. Mindezek mellett pedig a két évaddal csatlakozott logó mellű tanárnő (neve nem rémlik, csak testi tulajdonsága alapján tudom beazonosítani) is ki lett írva végleg South Park karakterei közül. Gondolom a rajongóknak nem jöhetett be. Az ő távozása pedig hű maradt a sorozathoz.

Ha jellemeznem kellene a hatodik évadot, akkor azt mondanám, hogy közepesre sikeredett. Voltak benne nagyon jó részek, s voltak nem túl jó epizódok. Ezek nagyjából lefedték egymást, így azt mondanám minőség szempontból inkább közömbös, mint jó, vagy rossz. Az epizódok felosztása továbbra is úgy történt, ahogyan az előző évadokban megszokhattuk: a történések egyik fele valamilyen társadalmi problémán, politikai háttér alapján történt, illetve a készítők által kreált irracionális, s mindenféle realitást tartalmazó történetek voltak. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akadtak olyan momentumok a nálam soron következő hatodik évadban, amelyeknél ne mondtam volna azt, hogy ez kissé túlzó volt.

Az egyik alap karakter halála miatt viszont a hatodik évad teljesen meglepett, hiszen új intróval köszöntött, ami szerintem a sorozat történelmének eddigi legjobb megoldását tette le az asztalra. Ebből a szempontból semmi panaszom nem lehet, s hűen tükrözte azt a fajta elképzelést, amit a készítők megvalósítottak a hatodik évad folyamán.

Ahogyan az előbbi évadokat is jellemezte, a hatodik sem ért véget cliffhangerrel. Pontos évad számot nem tudok mondani, hogy mikor is hagytam abba a széria követését, de azt tudtam előre, hogy Kenny végleg nem távozott el, s a későbbiekben a készítők vissza fogják hozni. Viszont meglepett, ahogyan az évad végén ismét köreinkben üdvözölhettük őt.
Összegezve számomra még tartja a minőségi szintet a széria, habár így darálva jobban észrevehető, hogy pontosan hol romlik a széria nézhetősége. Mondjuk annak örülök, hogy nem 24 epizódos évadokkal van dolgunk, egyrészről tudok vele haladni, másrészről pedig nincsenek felesleges epizódok. Habár a 16-17 epizódos évadot sem tartom indokoltnak, de egyelőre még komolyabb minőségi gubancot nem véltem felfedezni. S persze eme írás végeztével azonnal indul a lejátszó gomb, mely a hetedik évadot indítja el számomra vizuális szórakozás célját megvalósítva.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük