Közelgő ünnepek

Ha őszintének kellene lennem, akkor nem vagyok az az ünneplős fajta. Olyannyira, hogy csak azért tudom értékelni az ünnepeket – persze kivétel ez alól a születésnapok, névnapok – mert akkor az fizetett szabadnapnak számít, s nem kell menni dolgozni. Egyébiránt pedig, ha tehetném akkor bizony eltörölném őket amilyen gyorsan, s hatásosan lehetne. Igazából semmi olyan nem történt velem soha, ami miatt megvetném az ünnepeket, csak egyszerűen soha nem volt meg az ünnepi hangulat. Inkább csináltam azt, amit az átlagos hétköznapokban. Épp ezért tud irritálni, hogy holnaptól belevágunk az utolsó novemberi hétbe, de igazából már lassan négy hete karácsonyi lázban ég az egész város. Arról nem is beszélve, hogy már többször lett hozzám szegezve a kérdés, hogy mit is szeretnék karácsonyra?
Igazából elég sok mindent szerettem volna, de szerencsére a sors úgy hozta, hogy nem kellett sokáig munka nélkül tengődnöm, s amit akartam azt már meg tudtam magamnak venni. Így minden bizonnyal decemberre maximum finom ételek fognak jutni az asztalra, na meg persze némi kényeztetés a gyomornak nassolásra szánt ízletes falatok formájában. Igazából az első dolog, ami megfordult a fejemben egy új mobiltelefon lenne, mivel a mostani produkált egy-két érdekes jelenséget. De mivel ezeknek a száma elhanyagolható volt, így erről letettem. Aztán egyik legnagyobb dolog, ami megfordult a fejemben játékkedvelésemből fakadóan esetleg egy playstation 3, mert videoteszteket nézve belefutottam két konzol exkluzív játékba, ami eléggé elnyerte a tetszésemet. Az igazság viszont az, hogy a Tomb Raider-en kívül más nem igazán szippantott be, ami nagyon tetszett annak a tetszési faktora is maximum második végigjátszásra sarkallott, nem többre. Feltehetően ezeknek is ez lenne a sorsa, így ha alapul veszem azt mennyibe kerül egy konzol, illetve 10-13 ezer környékén mozog egy játék szinte azonnal letettem erről a tervemről. Amit viszont mindenképp megakartam valósítani, az viszont a Pi életének Blu-ray változatának beszerzése. Mindenhol viszonylag elég borsos ára volt, de végül a vaterán rátaláltam elég barátságos áron. Így azonnal megrendeltem, s feltehetően holnap már érkezik.

A kérdés természetesen az, hogy mi lesz majd a téli uborkaszezonban? Ugyanis sorozatok terén elég jól állok, s hamarosan sikerül bepótolnom a lemaradásomat, ami őszintén nem nagy. Viszont utána minden bizonnyal majd a filmek, s a játékok jönnek, ugyanis nem hiszem, hogy majd a röpködő mínuszokban szívesen kitenném a lábamat itthonról. Éppen elég lesz az az idő intervallum, még itthonról eljutok majd a munkahelyemig. Mivel havat szerető ember vagyok, így persze bízom benne, hogy idén lesz is belőle valami.
Munkahely szempontjából pedig ismételten ott tartok, hogy nem igazán tudom mit tegyek. Végül is már megemlítettem, hogy bizonyos meghirdetett állásokra már jelentkeztem, s elég sziklaszilárdnak bizonyult ebből a szempontból az elhatározásom. Az igazság viszont az, hogy az elmúlt – nem publikus – munkahelyi történések ismételten arra sarkallottak, hogy az álláskeresést bizonytalan időre felfüggesszem. Ha őszinte akarok lenni, akkor leginkább azért, mert nem tudom eldönteni mi is lenne már leginkább jó, így a teljes összezavarodottság jellemző rám az elmúlt napokban. Mindenesetre az év utolsó napjára kaptam szabadnapokat, így addigra igyekszem kipihenni magamat, s valamiféle vállalható döntést hozni a 2014-es évre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük