A változás szele…

Már korábban is terveztem ejteni egy bejegyzést a “helyzetjelentés” kategórián belül, de eddig sem időm, sem pedig kedvem nem volt. Utóbbi leginkább azért, mert nem igazán voltam a toppon, mely a fáradtságból fakadt. A múlt hónap végén sikerült megfáznom, de mivel nem szerettem volna, ha karcsúbb lenne a fizetésem az átlagnál, ezért inkább talpon próbáltam kivinni a megfázásomat, hisz ha orvoshoz fordultam volna, akkor az azonnali hatállyal kiírt volna, amit eléggé a szívemen viseltem volna. Végül pár napot betegen mentem, így megváltás volt, amikor eljött a szabadnapom, s reménykedtem benne, hogy a következő munkanapra már rendbe is jövök.
Sajnálatos módon ez nem következett be. Ugyan a nátha jelentősebb tünetei elmúltak, de aludni nem tudtam, mert ahogy fekvő pozícióba helyeztem magam azonnal elkezdtem köhögni, így nem volt más választásom, mint két munkanapot kihagyni. Szerencsére ez nem látszott meg nagyon a fizetésemen.

Amiket elterveztem a hónapra azt nagyjából sikerült megvalósítanom, már ami az anyagiakat, s egyéb programokat illeti. Múlt hónapban nem sikerült, viszont most eljutottam a fogorvosomhoz, s örömmel vettem tudomásul, hogy a kezelésre szánt összegnek csak az egy harmadát hagytam ott, így aznap szerencsére tudtam jobban költeni. Habár hozzátartozik az igazsághoz, hogy fizetésem egy elhanyagolható része egészségügyi folyószámlán landol, melyről visszaigényelhető az orvosi költségek legyen az kezelés, gyógyszer. Csak ugyebár nem mindegy, hogy mikor kerül könyvelésre.
Amikor a kötelező gyakorlatomat töltöttem négy évvel ezelőtt örültem az összegnek, amit kézhez kaptam, mert így biztos volt, hogy a Budapesten történő fórumtalálkozóra fel tudok jutni. Akkor tettem egy ígéretet itthon anyámnak, hogy ha befejezem az iskolát, s lesz munkám, akkor majd meginvitálom egy ilyen útra, melynek a költségét teljes mértékben én fizetem, ami tavaly meg is történt. Már akkor is megszületett az elképzelés, hogy talán idén is fel kellene menni. Végül abban egyeztünk meg, hogy most szülői kirándulás lesz, s közösen összedobjuk a pénzt, azaz felezzük a költségeket, így nem megterhelő egyikünknek sem. Ugyanis tavaly igencsak érződött eme kirándulás anyagi szempontból olyannyira, hogy a júliusi hónapban nem is tudtam semerre sem menni, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy sikeresen kimerültem, melynek következménye majdnem egy hetes táppénz lett. Idén igyekeztem elébe menni, hogy ezeket elkerüljem, így költség tekintetében ez volt a legjobb ötlet. Itthon maradva megpróbáltam elintézni mindent, hogy a megkapott hosszú hétvégém végül zavartalan lehessen. Az nem volt kérdés, hogy én is szeretnék ismét felutazni, s benézni az állatkertbe, csak kérdés az volt, hogy mikor, s kivel. Először a július volt kiszemelve, hisz következő hónapban igyekszem tovább bővíteni az asztali gépemet memória téren. Azonban szerencsémre kapóra jött némi túlóra, így viszont már biztosra vehető, hogy következő hónapban megejtem a budapesti “kirándulásomat” lévén sikerült már eldöntenem, s lefixálnom, hogy kivel fogom majd bebarangolni az egész létesítményt.

A legnagyobb elhatározás részemről nem a jövő havi programok, hanem személyiségbeli változásra való törekvés volt. Ugyanis az utóbbi időben észrevettem, hogy felvettem pár olyan szokást, ami nem túlságosan pozitív hatású rám, s ezt a munkahelyből sikerült átültetnem a magánéletembe. Munkakezdéskor megkapom mit kell majd csinálnom, s arra mennyi időm lesz. Ehhez viszont tartanom kell magam, ha tudom teljesíteni, ha nem. Nos, ezt gyönyörűen sikerült megvalósítani munkaidőn kívül is. Előző nap már többnyire megtervezem mit fogok csinálni, ha hazaérek, s arra mennyit időt szánok rá, s ugyanez igaz a pihenésre is, mint például az alvás. Amennyiben kiesek az adott tevékenységre fordított idő intervallumból, vagy pedig épp valami kiesik, amit előre terveztem akkor ezen kezd kattogni az agyam, hogy eltértem az tervemtől. Így úgy döntöttem, hogy csak a programok kapcsán tervezek, minden másnál pedig hagyom, hogy a kedv vezéreljen, mint annak idején.
Fentiekből fakadóan kizárólag a pesti út van tervbe véve, illetve még a strand, bár utóbbi a jó idő függvénye is. Elképzelhető, ha lesz értékelhető alkotás, akkor még szóba jöhet a mozi. Habár utoljára a Jurassic Park 3D-t sikerült megnéznem. Bevallom érdekes élmény volt moziban megnézni, bár továbbra sem tudom megszokni a csámcsogó közönséget. Itthoni szórakozáson nem nagyon kívánok változtatni. A sorozatok zöme leköszön májusban, s indul majd az uborka szezon. Nyárra nem maradt semmi pótolni valóm, így ahogyan befejezem a Jóbarátok újranézését feltehetően a Lost került terítékre, ha már megszereztem HD minőségben. Mindezek mellett játékok terén ismét a Tomb Raider korábbi részei lesznek terítéken. Jelen pillanatban a harmadik részt nyúzom, s körülbelül 80%-át sikerült eddig teljesítenem. Napvilágot látott a Metro Last Light, így ebből a szempontból unatkozni nem fogok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük