Őszi szünet

Itt a hétvége, s újra kezdődik majd a suli, amit én annyira nem várok. Eléggé elegem van már belőle, főleg a többiek töménytelen lógásából, aminek hátrányát leginkább én és pár osztálytársam szívjuk meg. Az őszi szünet természetesen múlt hét csütörtökön kezdődött, és ahhoz képest nem igen tudtam kihasználni. Anyám már csütörtökön lépett itthonról, így én vigyáztam a kutyára, aki jelen helyzetben nálam aludt, igaz nyitott ajtónál voltam kénytelen aludni, így érdekes volt a fűtés.

Korábban már jeleztem, hogy milyen terveim vannak a szünetre nézve. Természetesen ebből nem sok mindent sikerült megvalósítanom. Először is a számítógépem eléggé az agyamra ment, kétszer kellett újra telepítenem az XP-t, így tegnap feladtam az egész dolgot, és feltettem az igazán jól sikerült Windows 7-et. Egyetlen nagy negatívuma van, hogy jelen pillanatban a számítógépem nem áll készen az operációs rendszer és pár hardverigényesebb játék együttes futtatására. Egyelőre még szoftveresen próbálok kompromisszumokat kötni.
Az új gépemet is úgy raktam össze, hogy először csak használható legyen, utána legyen lényegesebb fejlesztés, így abban is 1 GB ram került, szóval reménykedem abban, hogy egy erősebb processzor és videó kártyával tudom kompenzálni azt az 1 GB-nyi hiányt. De mellette kellene egy nagyobb háttértároló is, de majd látom, hogy mi hogy alakul. Először is legyen meg a processzor, amit elvileg jövő héten már magaménak is tudhatok.

A héten bedöglött a DVD lejátszóm, így kénytelen voltam a két tartalékhoz nyúlni, igaz, mindkettő egy nagy hulladék. Az Orion márkájú eléggé hülye, nem sok minden játszik le, hiába van DivX jelzés. Ugyanez igaz a GABA típusúra is, amit három ezerért vettem még annó. Ám az Orion már lassan 5 éves, addig a GABA talán fél éves, s bizony utóbbinál igaz az “olcsó húsnak…” szólás. Ugyanis a feliratos tömörített filmeket nem tudom nézni, nemes egyszerűséggel azért, mert a feliratokban nem ismeri fel az ékezetes betűket…
A Hi-Fi-m is régóta döglődött, az tegnap adta meg magát. Szóval nagy a “boldogságom” mostanság. Azt már csak tetézte a dolog, hogy ugyebár egyedül voltam itthon, pénzem meg már nem volt. Igaz, volt itthon kaja, pia (na nem alkohol, ne gondoljunk már mindig arra!), de pénz nem. Ami egyrészt eléggé hanyagság, mert mi van akkor, ha…
Na én megtapasztaltam, hogy mi van akkor, ha… Tulajdonképpen sikerült elég szépen elkevernem a fogkrémemet a nagy takarítás közben, gondolom valahova beeshetett, de én még nem találtam meg. Ugye pénzem nem volt, így maradt a vízzel való fogmosás vagy három napig, amitől falra tudtam volna mászni. Annak fényében pedig főleg, hogy olyan ételeket fogyasztottam, hogy nem csak azért lett volna kötelező fogmosás, hogy megóvjam fogaim épségét, hanem azért is, hogy ha valaki mellém áll, s ha kinyitom a szám, ne dobjon egy hátast. De szerencsére ezen szerencsétlen napokban senkivel nem futottam össze, s távol tartottam magam a civilizációtól. Bár hihetetlen, hogy mennyire ki tudott hozni a sodromból ez a szükséges igénytelenség.

Korábban már írtam egy új web-projectről, végül sikerült megfelelő tárhelyet találnom, így hétfő-kedd tájékán talán útjára is indítjuk. Az időm nagyobb részét ez foglalta le, de szerencsére a héten elég jó idő volt, így tudtam némi szabadtéri programot is összehozni, annak nagyon örültem, már rég ki akartam mozdulni. Sajnos most már jönnek a mínuszok, szóval az itthonról való eljárkálásnak vége. Szobából szobába, szobából iskolába és szobából áruházba típusú kimozdulások jönnek.
Ennek fényében, s merevlemezem korlátolt kapacitását figyelembe véve úgy döntöttem, hogy itt az ideje korábbi kedvenc filmjeimet előkapni. Első körben Terminator maraton tartottam, habár nem sikerült egyben megnézni a négy filmet, jelenleg a negyedik van betervezve, ezt mindenképp megnézem ma, de ugyebár feliratos, így marad a PC előtti görnyedés. Mivel még le kell töltenem, ezért elővettem a Jurassic Park-ot.  Ha a két nap szintén hideg lesz, de annyira, hogy nem lehet kimozdulni, akkor nekiülök pár filmnek. Első körben a Mátrix trilógia és a Kill Bill két epizódja lenne műsoron.
Szériák tekintetében csak pár kedvencnek néztem meg az aktuális epizódját, emellett az Alias-t vettem újra elő, melynek első évadját már letudtam, s tovább is haladtam a második évadban.
Játékok terén a Silent Hill 3-ba kezdtem bele, habár egyik fő poénját sikerült egy MSN beszélgetés közben lelőni, de még nem adtam fel, hogy ezt az epizódot is kipörgessem.

Hétfőtől pedig jönnek a szürke hétköznapok, nincs megállás csak folyamatos fintorgás, hogy megint menni kell, ráadásul az utam már hosszabb, mivel ilyen időben bicajra ülni nálam nem szerencsés. Egyelőre csak reménykedem, hogy nem kapom el a náthát, habár nem lenne ellenemre egy pár napos kényszerpihenő, bár kötelező jelleggel jön majd a téli “depresszió” szóval barátságot kötök a négy kék színű falammal és átmeneti házasságot kötök a PC-mel.

Nagyjából így telt az őszi szünetem, az, hogy milyen lesz a hétvégém még nem tudom, de igyekszem kihasználni maximálisan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük