Rise Of The Planet Of The Apes (A majmok bolygója: Lázadás)

Még kristálytisztán emlékszem azokra az időkre, amikor még – számomra legalábbis – élvezhető műsorokkal volt tele a szabadon fogható csatornák programja. A lakosság többségéhez hasonlóan az 1997-ben induló kereskedelmi csatornákra mi is rácuppantunk erőteljesen. Kezdetben még nézhető tartalommal bíró adók közül az RTL Klub volt az, amely szombat (vagy vasárnap?) délutáni tévézésnek a Majmok bolygója öt epizódját választotta több héten keresztül. Mivel a család többi tagja ezt szerette volna nyomon követni, s videokazettán, reklámmentesen megörökíteni az utókornak, így számomra felért egy halálos csapással, hogy a konkurens csatornán futó Flipper névre hallgató delfin kalandjait nélkülöznöm kell (…és most itt tessék nem röhögni!). Már akkor sem tetszett a kötelező program, s későbbi években, ha szembefutottam a szériával szó szerint a hideg futkosott rajtam. Felnőve sem sikerült megszeretnem – az egyébként sokak által istenített – sorozatot, habár több kulcsjelenete maradt meg a fejemben vegyesen mindegyik részből.
A klasszikus sorozathoz fűződő undorom ellenére unaloműzőnek megnéztem a 2001-es változatot, mert bíztam abban, hogy talán egy újabb film sokkal nagyobb hatással lesz rám, s sokkal jobban tudok majd rajta szórakozni. Nem teljesen így lett, mert ugyan végignéztem, de már a film felénél kikapcsoltam volna az egészet. Annak ellenére, hogy nagy filmbolond vagyok mostanság hadilábon állok velük, mert a friss alkotásokkal kapcsolatban vagy nagyon kicsit, vagy egyáltalán nem vagyok képben. Ebből fakadóan számomra meglepetés volt, amikor értesültem a film digitális adathordozón való megjelenéséről. A kiadvány pozitív összképet mutatott magáról, így azonnal előkerestem egy előzetest, mely teljesen megfogott. Úgy voltam vele, hogy ha a film nem is lesz jó, de legalább a látvány miatt megéri megnézni, de természetesen kizárólag HD minőségben. Utóbbi hozta azt a minőséget, amit elvártam, s a film pedig egy hatalmas pozitív csalódás volt részemről. Magát a filmet tavaly láttam először – bár rejtély, miért nem született erről írás a blogon -, de újranézve a filmet véleményem nem változott, s több olyan dolgot is felfedeztem, ami felett elsiklottam az első megtekintéskor. És persze az sem elhanyagolható részemről, hogy az újranézési faktor nálam igencsak erős, így gyors döntés eredményeképp meg is tettem az első lépéseket, hogy a film a polcomon lehessen Blu-ray formátumban. Az alaptémából hét film készült tehát, melyből egy lett telitalálat nálam. Jó irány…

Az alapkoncepció szerint adva van egy főszereplőnk Will, akinek apja az alzheimer nevű gyógyíthatatlan betegségben szenved. Akkor ért volna meglepetés, ha főhősünk nem épp a betegség gyógyításán dolgozna. Minden vágya, hogy apja ismét egészséges legyen, ezért meg is tesz ennek érdekében mindent. Az emberélet szent, így először kizárólag csak állatkísérletek engedélyezettek. A kiszemelt állatok pedig a majmok. Idővel azonban láthatóvá válik, hogy a kifejlesztett ellenszer nem csak a betegség gyógyítására alkalmas, hanem az agyi kapacitás megnövelésére is. Mielőtt elkezdődhetnének az emberi kísérletek egy nem várt incidensnek köszönhetően a project leállításra kerül, s Will ott marad egy tiltott szérummal, s egy újszülött majommal, s hosszas gondolkodás után mindkettőt hazaviszi. A kifejlesztett gyógymód teszi a dolgát, s főhősünk visszakapja apját, s másodsorban pedig egy rendkívül fejlett “háziállatot” is kap Caesar személyében, aki ahogyan növekszik, úgy fejlődik értelmileg is. Utóbbi szempontból pedig rengeteg morális kérdés vetődik fel, s ha kellően figyelmesek vagyunk, akkor meg is kapjuk rá a választ. És eljön az a pillanat is, amikor Caesar-nak meg kell tanulnia, hogy a világ korántsem olyan biztonságos, s szeretett teljes, mint amilyennek hitte.

Az amerikai vonalak megtalálhatóak a filmben, s ebből adódóan klisés jelenetekből, megoldásokból is kapunk. Szerencsére kevés található meg ezekből, így rákoncentrálhatunk Caesar-ra, s végig ő marad a fókuszban annak ellenére, hogy kapunk érzelmi vonalat, s szerelmi szálat egyaránt. Az alkotók szerencsére megtalálták az arany középutat, s egyetlen egyszer sem éreztem azt, hogy túlságosan átbillenne a mérleg nyelve egyik, vagy másik irányba.
Viszont ismét szembetalálkoztam egy olyan alkotással, amelynek szereposztásával különösebb bajom nincs, s nem is igazán találtam benne olyan karaktert, vagy színészt, aki rendkívül irritált volna. John Lithgow hatalmas teli találat volt, s a Dexter-ben is bizonyította rátermettségét. Pókember trilógián nevelkedve James Franco-nál már csak Kiszel Tündét utálom jobban, de valahogy ebben a filmben nem sikerült kivívnia az ellenszenvemet, sőt! Bár tény, hogy a film második felénél már erősen mellékvágányra kerül a karaktere. És persze érdemes említés tenni Andy Serkis-ről is. Ha neve ismeretlenül csengene, akkor bőven elegendő a korábbi munkásságaiból szemezgetni, ugyanis rendkívül ügyes animátoroknak köszönhetően ő alakította a Gyűrűk Ura trilógiában Gollam-ot, illetve Peter Jackson King Kong-jában a fenevadot, melyet rabul ejt az áldozatnak szánt szőkeség szépsége. Itt pedig Caesar-ként láthatjuk, miután jó pár CGI réteg rákerült az eredeti testére, arcára.

Mivel jómagam nem vagyok otthon az előzményekben, így csak másodforrásból szereztem tudomást róla, hogy a filmben rengeteg olyan utalás van, amely a klasszikus filmekre fókuszál. Így hát érdemes figyelni a háttér információkat, mint például a híradó, az aktuális napilap és társaik. Annak ellenére, hogy a klasszikus sorozatnak egyáltalán nem vagyok rajongója, s a filmek sem tetszettek, de ezt pozitívumnak értékeltem, hisz nem egy újabb bőrlehúzásnak lehetünk tanúi, amelyet huszadjára forgatnak újra, hanem felfoghatjuk valamilyen tisztelgésnek az elődök előtt, melyek tökéletes alapot kínáltak ahhoz, hogy a 2011-es film elkészülhessen. S arról nem is beszélve, hogy a 93 millióból készült alkotás világviszonylatban 481 millió dolláros bevételt könyvelhetett el magának, melynek köszönhetően jövőre érkezhet a folytatás.

További pozitívumnak tartom, hogy a készítők nem csak egy blockbusternek szánt alkotást akartak létrehozni, hanem valami elgondolkodtatót is. Minden bizonnyal azok, akik maga szintjén látványosnak mondható filmet kapnak azoknak tökéletes kikapcsolódás lehet, de a mélyebb mondanivalót nem biztos, hogy meg fogják érteni. Mint ahogyan a filmben többször is elhangzik. hogy nem kellene olyan dolgokat megváltoztatni, amiket nem lehetne. Ennek az eredménye Caesar, akit ugyan kezdetben szeretet övez, de gyakorlatilag sehová nem tartozik, s ez többször megmutatkozik, ahogyan halad előre a történet. Az események előrehaladtával azonban ő neki is szembesülnie kell teljes valójában ezzel, ugyanis teljes értékű családtag nem lehet biológia származása révén, azonban fejlettsége miatt pedig hasonló társaihoz nem tartozik. Dramaturgiailag mindenképp ez a film tetőpontja, amikor ráébred, hogy gyakorlatilag nincs helye sehol. És ezek indítják el azon események sorozatát, mely végül egy hatalmas lázadásba torkollik. Hisz saját képére formálja a környezetét ahhoz, hogy szabad lehessen.

Tudatra ébredésnek természetesen több fázisa tekinthető meg a filmben, s valóban eljön az a pillanat, amely visszafordíthatatlannak minősül. Ekkor azt gondolnánk, hogy bosszúvágy vezérli azonban, ha komolyabban odafigyelünk, akkor rájöhetünk, hogy Caesar lelke mélyén lévő számkivetettsége az, amely előtör. Az újragondolás minden bizonnyal ott ér majd véget, ahol a klasszikus filmek kezdődnek. Így magyarázatot is kellett adni arra, hogy hogyan jutunk el odáig. Renget olyan vizuális dolgot kapunk, melyből erősíteni akarják bennünk, hogy Caesar egyedi, s rendkívül fejlett társaihoz képest. Mégis ott mozgott bennem mindvégig, hogy vajon akkor hogyan is cserélnek szerepet a majmok és az emberek a hierarchiában, azonban erre is tökéletes magyarázatot kaphatunk, melybe kevésbé lehet belekötni, s tökéletesen megállja a helyét. Itt egy csöpp negatívum ért engem, ugyanis rendkívül utálom azt a megoldást, amikor történeti szempontból fontos jelenetsort a stáblista közepére, vagy végére szúrunk. Ezúton is pacsi a készítőknek, de ezt a megoldást nem tolerálom, habár folytatás tekintetében nem lényeges a plusz két perc, de szemet szúró, az tény.

A cselekmény mellett persze megfelelő látvány is kell, hogy amivel még jobban el lehessen adni a filmet. Sok kritika érte miszerint nem elég kidolgozottak a majmok, illetve a CGI nem a legjobb. Véleményem szerint a technikai rendkívül sokat fejlődött ezen a téren, s ha közelebbről megnézzük, hogy a jelenlévő összes emberszabású CGI munka azt gondolom, hogy egy rossz szavunk sem lehet. Tökéletesen visszaadni mindent egyébként sem lehet, hiszen itt olyan állatokról van szó, amelyek ritkán mozognak úgy, ahogy tették, s emellett korántsem a fürgeségükről híresek. Ebből kiindulva engem pusztán egyetlen egy dolog zavart, hogy valahogy sokkal erősebbek is lettek, holott mellékhatásként csak az intelligencia fejlődése került említésre.

Nem egy hibátlan alkotással van dolgunk, tény. De azt gondolom kellemes kikapcsolódásra tökéletesen. S mindezek mellett, ha figyelmesek vagyunk, akkor ráébredhetünk, hogy mélyebb mondanivalója van a filmnek, mint amilyennek első ránézésre látszik. Hibái ellenére szerethető, s kevés amerikai klisével találkozhatunk, ami mindenképp többször nézhetővé teszi. A klasszikusokat sem kell szeretni ahhoz, hogy a legújabb feldolgozás élvezhető legyen.

A bejegyzés a következő oldalakon olvasható még: 

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Ismét jönnek a majmok! – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.