Előre hozott karácsony

Egy ideje jómagam különösebb jelentőséget nem tulajdonítok a karácsonynak. Ennek legnagyobb oka az, hogy gyermekként megvolt az ajándékozás öröme, s olyan közösségben éltem, amely kiemelt figyelmet adott ennek az ünnepnek. Ez nem volt más, mint az általános iskola. Bevallom őszintén azért szoktam gondolni azokra az évekre. Elmondható, hogy sok nehézség ellenére boldog szakasza volt az életemnek, mert megvolt bennem a gyermeki ártatlanság,  s emellett azért élhetőbb voltak a dolgok, mint mostanság. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megváltozott a világ, amely olyan felgyorsult tempót diktál, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét a változások után.
Jelentősen eltértem a mondandóm lényegétől. Visszakanyarodva eredeti eszmefuttatásomhoz az igazság az, hogy felnőttként már nem úgy gondolok a karácsonyra, mint korábban. Középiskolai évek alatt félig kivesztek belőlem azok az élmények, melyek a karácsonyhoz köthetőek, s leginkább azért vártam a december végét, mert akkor bizonyos volt, hogy akár két hétig nem kell iskolába mennem. Függetlenül attól, hogy mennyi időt töltöttem el ténylegesen munkanélküliként, de az iskola befejezése óta minden decemberben volt munkám, így anyagiak nem jelentettek különösebb akadályt. Ebből fakadóan pedig nem vártam el, hogy ajándékot kapjak, hanem amit szerettem volna azt megvettem magamnak, ha megengedhettem azt. Az viszont tény, hogy a karácsony hangulatát mindig is szerettem, s ez idén sincs másképp.

Nem tudom létezik-e olyan munkahely, amit nem befolyásol a közeledő karácsony. Én természetesen olyan helyen dolgozom, ahol elég befolyásoló tényezőt jelentenek az ünnepek, így ebből fakadóan sokkal több dolgom van, s sokkal többet kell dolgoznom, s a pihenőidőm pedig minimális. Már jó előre kinéztem magamnak, hogy mit is szeretnék megvenni magamnak. Úgy döntöttem várok fizetésig, de végül a munkahelyi stressz, fáradtság, kevés szabadidő egyvelege olyan hatással volt rám, hogy végül még fizetés előtt megleptem magam, hogy ez elég pozitív energiát adjon nekem ahhoz, hogy a decemberi hónapot túl tudjam vészelni.
Mivel szabadidőm jelentősen lecsökkent, így azt a pár órát inkább négy fal közt töltöttem. Az okát nem tudom, de ismét visszatért a játék kedvem, s ismét órákat ültem a tévé előtt a kedvencemet játszva. Nem kell mondanom, hogy örök favorit Tomb Raider sokadjára lett végigjátszva, de emellett korábbi kedvencek is előkerültek. És ugye a legtöbb konzolport, így a korábban vásárolt gamepad nem mindegyikkel volt hajlandó működni, illetve a billentyű-egér kombináció sem volt nyerő páros amennyiben tévére átváltva akartam játszani. Mert ugyebár miért is ne helyezzem magam kényelembe, ha megtehetem. Rengeteg dicsérő hozzászólás után végül ez a bejegyzés után döntöttem el, hogy én is beruházok egy Xbox 360-as kontrollerre, amit PC-hez is tudok használni. Mondjuk én a vezetékes változatot választottam, mivel az árát sokallottam, s nem terveztem ismét költeni a PC-re.
Bevallom őszintén sokat gondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e. Hisz féltem attól, hogy esetleg ugyanazok a játékok működnének vele, mint a régivel, s nem szerettem volna felesleges pénzeket kiadni azért, hogy egy tudásban ugyanolyan kontroller birtokosa legyek. Habár tény, hogy hajtott nagyon a kíváncsiság, mert akadt pár játék, melynek játékélményére rányomta negatív bélyegét az irányítás. Végül szülői ösztönzésre engedtem a csábításnak, s november utolsó vasárnapján nyakamba kaptam a várost, s megvettem magamnak.
Nem kell mondanom, hogy iszonyú sebességgel száguldoztam haza, hogy kipróbáljam valóban igazak-e a tesztek, amiket írnak róla. Őszintén? A vásárlást nem bántam meg, sőt! A korábbi gamepad-emet bizonyos játékok nem ismerték fel, illetve nem nagyon volt irányítható. Példának okáért egy Star Wars: The Force Unleashed II és egy Prince Of Persia: The Forgotten Sands botrányosan rosszul volt irányítható. A kamera kezelésről már említést se tegyek. Mindezek mellett egyik nagy kedvencem a Silent Hill Homecoming se volt hajlandó működni vele. Azonban a fenti két cím tökéletesen elindult, s még a kamera kezelésről sem ejthettem egy rossz szót sem. Mindezek mellett külön öröm volt, hogy a Silent Hill Homecoming is felismerte a kicsikét, amelyet rendkívül sokat szidtam amiatt, hogy nem volt hajlandó megjegyezni a billentyűzet kiosztásomat, így minden egyes alkalommal újra kellett konfigurálnom azt. És ez még elmondható jó pár játékról is. Az igazi meglepetés a Crysis 2 volt, hisz még azt is simán tudtam kezelni ezzel a kontrollerrel. Tavaly első kipróbálás után pont az irányítás miatt vérzett el a Need For Speed: The Run, most pedig ennek a drágaságnak köszönhetően vittem végig. Egyetlen negatívum az I Am Alive volt, mely nem volt hajlandó érdemben megmozdulni. Habár sokan panaszkodnak rá, hogy a kiadó a játéknak ezt a részét (is) elrontotta. Bár a legutolsó frissítés ezt a problémát úgy látszik orvosolta.

Másik nagy ötletem egy új telefon vásárlása volt. Tavalyi készülékvásárlás dömping sajnos elrontott döntések sorozata volt. Első telefon a Sony Ericsson Spiro volt, melyről kiderült, hogy minden, csak épp nem telefon. Nem terveztem volna újabb készüléket venni, ha éppenséggel nem fagyott volna le, vagy épp nem karcolódott volna meg a kijelzője akár egy szösztől. Ez azért is volt roppant idegesítő, mert én vigyázok az ilyen készülékekre. Négy év alatt egyetlen egy karc sem volt az előző telefonomon.
Október környékén pedig beújítottam egy W8-as készüléket szintén a Sony Ericsson palettájából. Megvolt életem első okos telefonja, s minden téren megvoltam vele elégedve. Egészen odáig, míg rá nem jöttem, hogy a belső memória véges, s a hardvere elavult, így az utolsó frissítés az android 2.1, melynek köszönhetően hiába vásároltam később 4 gigás memóriakártyát, azt csak zeneszámok, képek tárolására tudom használni mindazok mellett, hogy a készülékben rejlő fényképező sem volt túl acélos.  Ennek ellenére szerettem ezt a készüléket. Mivel a családban is felmerült az igény egy ilyen telefonra, így végül úgy döntöttem a megkímélt állapotban lévő sajátomat tovább adom, s egy újba ruházok be, amit hosszú időre tervezek.

Így esett a választásom egy Sony Xperia U készülékre természetesen szigorúan fekete színben. Ennek beszerzése is megért egy misét. Első körben online rendeltem meg. Jó ötletnek tűnt, hisz innét rendeltem tavalyi készülékemet is, továbbá itt volt a legolcsóbb, hisz mindenhol bőven 50-60 ezer feletti árban volt ez a készülék, s bevallom őszintén én nem volt hajlandó ennyit adni érte még akkor sem, ha ki tudtam volna spórolni az árát.
Péntek délután leadtam a rendelést, s akivel beszéltem azt ígérte másnap itt lesz a készülék. Nem kell mondanom, hogy a készülék nem érkezett meg, én pedig hiába telefonálgattam,emaileztem… Se kép, se hang. Végül a dühtől nem látva felkerekedtem, s a nyakamba kaptam a várost. Alternatív tervem volt, ha ez a készülék elfogyna, vagy nem tudnám megvenni, akkor melyik változatot választom, de szerencsémre ahol kinéztem ott áremelés volt, így ebből a szempontból pofára estem ott is. Aztán másfele vettem az irányt, ahol szerencsére belefutottam ebbe a készülékbe. A szerencsémet még növelte az is, hogy annak ellenére, hogy soha nem volt üzembe helyezve, s tökéletesen állapotban van, de árengedménnyel elvihettem, hisz kiállított darab volt, habár az óvatlan kezektől egy üvegvitrin védte. Mindezek mellett pedig egy éves garanciával is rendelkezik, így duplán jól jártam. A készülékkel teljes mértékben meg vagyok elégedve. Az 5 megapixeles kamerája pedig nekem maga a mennyország.

Ennyi nekem egyelőre bőven elég volt, hogy erős löketett adjanak a decemberi hónaphoz. Mindenesetre bízom benne, hogy hamar átvészelem ezt az hónapot, s a jövő év valamivel sikeresebb lehet a mostaninál. Mindenesetre a téli időszak alatt többnyire itthon fogok punnyadni, habár tervezem, hogy amint kijön a jó idő ismét elkezdek tervezgetni különböző szabadtéri programokat, bár még az utazási cél nem fogalmazódott meg bennem.

Egy bejegyzés itt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük