The Office: 7.évad

A The Office hetedik évadával véget ért a nyári sorozat daráim, hisz az aktuális sorozatok aktuális évadával már júliusban végeztem, s utána pedig úgy döntöttem pár elcsípet epizód alapján itt az ideje a sokat dicsért The Office-t is bepróbálni. Mivel nem friss sorozatról beszélünk, s egyéb technikai feltételeknek megfelelően csak HD változatban volt kötelező program a sorozat, így az epizódok megtekintése és begyűjtése az évadok alatt olykor-olykor okozott némi problémát. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy belekezdtem, s kíváncsian várom az ősszel induló nyolcadik szezont.

A hetedik évad vízválasztó a sorozat történelmében. Hisz minden bizonnyal kevés olyan ember van, aki ne lenne naprakész a sorozatot illetően, s főleg azzal, hogy bizony a hetedik évaddal egy főbb karakter el is búcsúzik a szériától. Innen pedig lehet gondolkodni, hogy vajon a sorozat túléli-e, illetve túl tudja-e élni egy meghatározó karakter elvesztését továbbá képes lesz-e nélküle működni.

Az aktuális The Office néző minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy a hetedik évad végén távozik Michael Scott karaktere, hisz az őt megformáló színész úgy döntött, hogy inkább filmes karrierjére alapozza a jövőjét. Így tehát kíváncsian ültem le az utolsó aktuális évadnak, hogy vajon a készítők ezt a momentumot vajon hogyan fogják megoldani, hisz az egyik legmeghatározóbb karakterről van szó.
Sajnos az előző évad zárása nem sikerült a legjobban. A sorozat történelmében nem csak a legérdektelenebb, de talán a legrosszabb évadzárást produkálta. Így a hetedik évadnak valahol ki kellett javítani ezt a csorbát. Sitcom mivoltából kiindulva a The Office mégis kiemelkedik a műfajában sajátos nézőmódja és írói kreativitásnak köszönhetően.

Érdekes módon már az évad elején tudni lehetett, hogy Michael Scott karaktere távozik, de mégiscsak az utolsó epizódokban került ez leginkább előtérbe. Így egyszeri nézőnek, aki nem ismeri a sorozat hátterét fel sem tűnhet, hogy mi is fogja várni az évad végén. Szerencsére nem egészen ott folytatódott az aktuális évad, mint ahol a hatodik szezon abbamaradt. Így egy új szituációval kerülhettünk szembe. Számomra egyik legérthetetlenebb és egyben legérdekesebb kreatív megoldás volt az – egyébként számomra teljesen feleslegesnek és unszimpatikusnak tartott – Erin összehozása a – számomra másik teljesen felesleges és unszimpatikusnak ítélt – Gabe-el való összehozása volt, hogy aztán ez is egy átívelő szálat adjon az évadnak.  Szerencsére Gabe-Erin-Andy szerelmi háromszög épp elegendő volt irodai románcnak az utolsó aktuális évadra, így szerencsére több ilyen felemás kapcsolatot nem erőszakoltak bele az évadba a készítők.
Pozitívum számomra mindenképp, hogy végre új intrót kapot a sorozat, melyben ugyan ugyanúgy kiemelve lettek főbb szereplők, de legalább az összes karakter szerepet kapott benne, aki a sorozatban feltűnik. Mondjuk személy szerint nem értem miért kellett erre hét évet várni, de jobb későn, mint soha, s épp így válik teljessé a kép. Az évadban a többi karakternek is igyekeztek több időt adni a készítők, s bizony ez nagyon is működött.  Féltem attól, hogy a régi karakterek ismételni fogják önmagukat, de szerencsére ez nem történt meg.

A legnagyobb pozitívum, hogy a készítők Michael Scott távozását nem az utolsó epizódban lőtte el. Így pár epizóddal az évadzáró előtt megejtette ezt a momentumot, így rögtön ízelítőt kaphattunk abból, hogy milyen is a sorozat a fő meghatározó karaktere nélkül. Be kell vallanom, hogy nekem elég volt húsz perc ahhoz, hogy egyszerűen megfeledkezek arról, hogy egy karakter, aki hét évadon keresztül része volt a sorozatnak már nincs. Ez leginkább annak tudható be, hogy a többi karakter sem egysíkú töltelék személyiség Michael Scott köré, így viszont ők is képesek elvinni a hátukon a sorozatot.

A hetedik évadban megannyi korábbi karakter visszaköszönt az új évadban, s megannyi neves vendégszereplőt leszerződtettek egy vagy több epizód erejéig, hogy a széria minőségét magasan megdobja. Jelzem ezek a dolgok rendkívül sikeresek voltak, s rendkívül működőképesnek is bizonyultak. A következő évadra pedig a legjelentősebb kérdés természetesen az, hogy egy új karakter kerül majd behozatalra, aki majd a kirendeltség igazgatója lesz, vagy pedig a régiek közül kerül ki Michael Scott utódja. Jelen pillanatban még nem ismert a döntés, de egy valami biztos, hogy a nyolcadik évad is kötelező program lesz számomra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük