Harry Potter And The Deathly Hallows: Part 1 Teszt

Platform: PC

Nem mondanám magam Harry Potter rajongónak. Annyira nyerte el a tetszésemet, hogy leüljek a filmek elé, melyeket megnézzek párszor. Játékok terén azonban soha sem volt kiváltképp kedvencem, pedig az első három epizód játékadaptációjával rengeteget játszottam, s bizony valahol el is nyerték a tetszésemet. Sajnos a későbbi részek már kevésbé. Ahogyan a film kezdett “felnőni”, azaz a gyermeki meséből végül egy elég kemény szinte majdnem akciófilm lett, s ehhez viszonyulva úgy változtak a játékok is, amivel nagy baj nem is lenne, de sajnos ez a változás nem nevezhető még a legnagyobb jóindulattal sem pozitívnak. Már az ötödik illetve a hatodik rész játékváltozatának is voltak nagyon kiugró hibái, amit egyébként illett volna kijavítani, azonban az új résszel sikerült azokat felnagyítani és egyébként teljes egészében új szintre emelni azokat, hogy aztán az ember elmondhatja később, hogy ez bizony minden volt, csak nem szórakoztató.

Persze, ha egy mozifilm (és most már sorozatok is) utózengésnek kap egy játékadaptációt az mindig elgondolkodtató, hogy vajon történetesen hogyan is fog elsülni. Mert nem elég, ha az alapanyag megjelenik előttünk játszható formában, hanem annak bizony jónak kell lennie, s legalább annyira, hogy az ember érezhesse azt, hogy bizony ugyanolyan – ha nem jobb -, mint az alapmű, ami megtetszett neki. Sajnos a filmek alapján készült játékok legtöbbször csúnyán elbuknak, hisz nem képesek azt a minőséget megütni, mint kellene. És bizony ez elég nagy baj. Akkor végképp, ha egy közép kategóriás film játékadaptációja még az alsó kategóriás szintet sem tudja nyújtani.
Harry Potter and the Deathly Hallows első epizódjának játékadaptációjáról elmondható, hogy simán hozza azt a minőséget, mint a film. Talán rá is ver egy-két körrel itt-ott. Ez mind szép is jó, csak a probléma az, hogy már a film sem volt olyan jó, mint ahogyan azt többen várták volna. Így viszont elmondható, hogy amilyen pocsék volt a film első része, ugyanolyan maga a játék is.

A játék sem grafikailag, sem stílusban nem hasonlít az elődeire. Simán kijelenthetjük, hogy egy akciójátékról beszélünk. Tehát szakítottak a régi részek keresgélős, gyűjtögetős és varázslatfejlesztős megoldásaival. Pontosabban utóbbi megvan, csak éppenséggel annyit ér, mint Kiszel Tünde évente megjelenő falinaptára. A régi részektől való eltérés akár jó is lehetne, de míg az előző epizódoknak volt valamiféle élvezeti faktora, addigra az új játékból ez teljesen kiveszett, hisz rengeteg dolgot sikerült elrontani. Vagy akár mondhatjuk azt, hogy teljesen mindent sikerült elrontani?
Kezdjük rögtön a legelején azzal, hogy teljesen leegyszerűsödött a varázslatok használata, ami egyébként pozitív lenne, ha éppenséggel irányíthatóság terén nem lenne az egész katasztrófa, ami leginkább a játék első tíz perce után derül ki. Az mellékes, hogy a két filmben összesen nem volt ennyi halálfaló, mint a játékban, de az már felettébb idegesítő, hogy legtöbbször kénytelenek vagyunk ráközelíteni ellenfeleinkre, s így pedig teljes egészében sebezhetőekké válunk. Nincs mese, egyszerűen legtöbbször fel kell áldoznunk magunkat, ha tovább akarunk jutni. És most első körben még a legkönnyebb nehézségi szintről beszélek. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy amint sikerül ellenségünkre fókuszálni, akiket le akarunk mosni a színről onnantól kezdve egerünk/kontrollerünk kamerája gyakorlatilag vagy ötven százalékkal lassabbá válik, így egy másodlagos, harmadlagos támadást nem tudunk kivédeni. És akkor még nem esett szó arról, hogy állapotjelzővel nem rendelkezünk, így gyakorlatilag nem is tudjuk pontosan, hogy milyen az egészségi állapotunk. Így sokszor előfordulhat velünk, hogy egyszer csak egy hirtelen támadás miatt földre rogyunk.

És az irányítás még csak hagyján, hisz nem ez a játék legnagyobb hibája. Aki úgy ül neki, hogy nem látta előtte a filmet és/vagy nem olvasta a könyvet bizony vakarhatja majd a fejét, mert iszonyatosan rövid átvezetőkből nem derül ki teljesen, hogy akkor konkrétan mi is lenne a dolgunk, továbbá mi is a játék történetvonala.
A játékidő iszonyatosan rövid. Ami ennél a játéknál egyébként iszonyú pozitívum, mert aki be akarja fejezni, s megfelel neki egy középszerűnél egy fokkal rosszabb játék annak nem kell sokat szenvednie. Szerencsére nekem sem kellett. A legtöbb esetben mást sem csinálunk, mint ellenségeinkre lövöldözünk varázspálcánkkal. Hiába lesz a játék végére elég komoly arzenálunk mindenféle varázslatból, ha igazából csak egy-kettő van, ami igazán használható. A legnagyobb probléma pedig leginkább az, hogy sajnos szintről szintre ugyanazt kell csinálnunk. Egyik pontból jussunk el a másikba lehetőleg úgy, hogy időközben nem harapunk fűbe. És itt jön elő negatívumként a fentebb már említett állapotjelző hiánya.

Ellenfeleink legtöbbször ugyanazt csinálják. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy lefegyverezzük, s elpusztítsuk őket. Ebben elvileg barátainknak is kéne segíteni, de ők egy-két lövés után egyszerűen csak állnak meredten, mint a lányok mellbimbója a hidegben. Az ő általuk használt varázslatok értéktelenek, mert az ellenségeink gyakorlatilag semmit nem sérülnek tőle. Érdekes viszont, hogy különböző helyszíneken, akadályokon simán hátrahagyhatjuk őket jönnek utánunk, mint egy jól nevelt pulikutya, s lehet ránk támadó csontvázak sokasága simán át tudnak menni rajtuk. Pedig véleményem szerint nehézségi szempontból kiváló döntés lett volna, ha bajtársainkat is védeni kellene, s ők is fűbe haraphatnak. De sajnos ugyebár nem így lett. És azért eléggé kirívó negatívum, ha az általunk irányított karakter pályaszakaszokon szenvedve kerül át, s társaink pedig sérülés nélkül átjutnak rajta, ha mi csak sorsukra hagyjuk őket.

Nehézség szempontjából szintén kiakasztó a játék. Egyszerűen nem sikerült rendesen eltalálni a készítőknek a mércét. Mert bizony akad olyan része a játéknak, amelyiken az adott játékos szó szerint vért izzad, ellenben akad olyan rész, amit röhögve végig lehet csinálni. És épp ez az, ami nincs arányban egymással. Arról nem is beszélve, hogy lazán képünkbe nyomják a megoldásokat, hisz csak suhintunk pálcánkkal egyet, s máris mutatja az adott varázsige, hogy bizony nekünk pontosan merre is kell menünk. Zseniális, mit ne mondja. Irányítás mellett ez a másik legnagyobb csalódás.
Természetesen a készítők igyekeztek némi logikát is belevinni a játékba, de sajnos ez sem sikerült. Hiába hellyel-közzel jó filmes anyag, sajnos a benne rejlő potenciált nem sikerült kihasználni. Arról nem is beszélve, hogy a játék az első negyed óra után átcsap tömör unalomba, s ezek után már csak ismétlődnek a feladatok, s az egész mindenség gyakorlatilag önmaga ismétlődésévé válik. Így az első húsz perc után bizony már nem igazán lesznek olyan dolgok, mint például az újdonság varázsa.

De természetesen ezt még lazán felül lehet múlni a későbbiekben. Nem elég a fentebb felsorolt negatívumok, de akkor az is elmondható, hogy a játéknak azért bőven vannak grafikai és technikai bakijai, ami még jobban lehúzza az egészet.
Ráadásul hozzá kell még tennem, hogy a játéknak értelmes(ebb) befejezése nincs, s nem is látjuk előre mikor is lesz vége, mert egyszerűen csak megjelenik a stáblista mindenféle nagyobb harc elkerülésével. Így, aki arra számít, hogy majd a játék végén lesz valami nagyobb, monumentálisabb harc annak rossz hírem van: nem lesz ilyen.

Ugyan nem bántam meg a ráfordított időmet, mert előtte rengeteg hozzászólást, s kritikát elolvastam, s így semmiféle elvárásom nem volt a játékkal kapcsolatban, de el kell ismernem, hogy még a semmi elvárást is sikerült alulmúlnia a játéknak. Nem mondom, hogy életem egyik legrosszabb játéka, de igencsak közel van hozzá…

Pozitívumok:
> Varázslatok sokasága;
> Egyszerűsített játékmenet.

Negatívumok:
> Monoton játékmenet;
> Grafikai és egyéb bugok tömkelege;
> Játék befejezése.

A bejegyzés a következő oldalakon olvasható még:

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük