The Office: 3.évad

Most már mindenképp bebizonyosodott, hogy az idei nyár egyik legjobb darája bizony a The Office. Bánni kár, hogy annak idején nem próbáltam be, hisz remek szórakozást nyújt az egyébként unatkozással teli nyárban.
A harmadik évad is hozta azt a színvonalat, amit az előzőek. Ugyan nem hagyományos sitcomról van szó, s talán épp ez az, ami miatt éppenséggel ennyire szerethető a széria. Ráadásul a harmadik évadbeli újítások kifejezetten jót tettek a szériának.

Remek második évados finálét hagyhattunk magunk után, s jó pár függőben lévő szálat is kaptunk. Tehát az évadnyitás feladata többek között az is volt, hogy szépen ezeket feloldják.
Kaptunk jó pár új karaktert, s ezzel is remekül színesítve lett az évad. Egy csöppet negatívumként éltem meg viszont, hogy  jó pár karakter továbbra is csak a háttérben tevékenykedik, s csak pár epizód erejéig tudja magát igazán megmutatni. Ebből is látszik, hogy a széria körülbelül melyek karakterektől várja azt, hogy a hátukon elvigye a sorozatot, ami egyébként tökéletes. Az új karakterekből viszont csak kettőt tartottak meg a készítők, s a többiek pedig mentek szépen a süllyesztőbe. Bár gondolom ez már előre le volt fektetve a harmadik évados koncepcióban.

A második évad vége lehetőséget biztosított a harmadik etapnak arra, hogy újabb karakterek kerüljenek be a szériába. Ez rendkívül jó megvalósítás volt, hisz ők úgy kerültek be a képbe, hogyJim hiába tett tanúvallomást érzelmeiről őszintesége nem hozta a várt hatást, így végül elfogadott egy másik állást másik régióban. Persze ott lógott a levegőbe, hogy hogyan is kéne a karaktert visszahozni a megszokott környezetbe. Ezt lehetővé tette a két régióban történő iroda összeolvasztása.

Végül két karakter volt, amelyik valóban kihúzta az évad végéig, s úgy néz ki velük hosszabb időre terveznek a készítők. Meglepő módon a képbe bekerült Andy, aki szinte majdnem ugyanazt a stílust hozza, mint Michael.

Komikus jelenetekben, s történetben a harmadik etap sem szerénykedett. A párkapcsolatok sokkal jobban kihangsúlyozva lettek, s ezekhez különböző meglepő szituációkat párosítottak.
Igazából nem is tudnék konkrét epizódot kiemelni, hisz mindegyiknek megvolt a maga varázsa. Az alkotók ötletháza úgy tűnik még mindig kifogyhatatlan. A karakterek továbbra is hozzák a színvonalat. Ez leginkább igaz Michael-re és Dwight-ra, hisz a sorozat leginkább e két karakterre épít igazán.  Bár akadnak olyan karakterek is, amelyek “mellékállásban” tevékenykednek, s csak arra jók, hogy bizonyos szituációkhoz asszisztálhassanak.

Negatívumokat igazán nem is tudok említeni. Nagyszerűen felépített évaddal néztem szembe ismét, s nem csalódtam. És természetesen továbbra is folytatom a széria nézését.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük