Need For Speed: Hot Pursuit teszt

Platform: PC

Soha nem voltam igazán Need For Speed rajongó. Az összes kapcsolatom a sorozattal kimerült a Most Wanted demójának belekukucskálásba. Azonban az év elején eléggé felturbózott gépemet tesztelni kellett, így jó pár gameplay videó meggyőzött arról, hogy már pedig ezt a játékot, ha törik, ha szakad be kell szerezni, s ki kell próbálni, már csak a látvány miatt is.
Talán épp a fentiek miatt kedveltem meg annyira a játékot, hisz még Need For Speed-szűzként vehettem kezembe a 2010-es darabot, mely Hot Pursuit névre hallgatott. És be kell valljam, hogy megvett engem kilóra. Rendkívül sok pozitívum ért a játék közben, s bizony azonnal landolt is lemezre, hisz ez az a játék, amit érdemes többször kipörgetni, ha az ember jól akar szórakozni. Legalábbis nekem tökéletes szórakozásnak bizonyult a maga hibáival együtt. Mert sajnos hibákról is beszélhetünk jelen esetben.

A korábbi epizódokról nem ejtenék szót. A legtöbbet negatív kritika érte, mint a 2010-es Hot Pursuit-ot. Ugyan eme játék megvett kilóra, de viszont elvette a kedvemet, hogy a korábbi epizódokat is kipróbáljam. Hisz ki tudja lehet, amit sokan dicsértek az pont nekem nem válna be, s pont nekem nem tetszene. Szóval akkor itt van nekünk a Hot Pursuit csodálatos grafikával (legalábbis számomra), melyhez ráadásul elég jó gépigény társul. Legalábbis társulna, ha az ember nem épp Full HD LCD tv-n szeretné minimum 720p-ben nyomni a drágát. Mert akkor bizony már az ember fogja a fejét, hogy bizony a gépének kinéz bizony egy rendszerfejlést. Utóbbi azért is inkább zavaró, mert különböző fórumokon vérbe menő vitákba futottam bele, hogy vajon melyik is a jobb: konzol illetve a PC. Nos, azóta eltelt elég sok idő, s bizony be kell vallani, ha az embernek van egy elég erős vasa, továbbá adott egy gamepad (jelen esetben adott), ami kompatibilis az adott játékkal, s lazán rá tudja kapcsolni a gépét a tévére, akkor bizony a PC sokkal, de sokkal jobban megállja a helyét, mint egy konzol. Csak ugye az a fránya gépigény…
És, ha már szóba került a fenti szösszenet, akkor először is nézzük először a játék technikai oldalát. Nos, barátságos a gépigény bizonyos felbontáshoz. Grafika színterén nem sokat állíthatunk, de szerencsére az időközben napvilágot látott javítások ezeken kicsit segítenek. Nem sokat, de legalább nem tűnnek el a textúrák, megjelennek az esőcseppek, hópihék, valamint száguldozás közben láthatjuk a szálló faleveleket is. Grafikailag csodás, azonban javítások nélkül sokszor előfordulhat, hogy bizonyos textúrák hiányozni fognak, vagy pedig nem láthatjuk a környezetet “élőben”, azaz maximum az eső hangját hallhatjuk, de magát a jelenséget nem.

Ha a grafika elég virtuális orgazmust okozott nekünk, akkor másik igencsak pozitív dolog, hogy a játék bizony elérhető magyar nyelven is. Így, aki nem igazán érti az angol nyelvet, vagy épp a játék nyelvezete nem lenne könnyű neki, így megnyugodhat: anyanyelvünkön is élvezhetjük az a száguldás élményét.
És akkor jöhet a következő pozitívum: a játék támogatja a kontrollereket is. Ez iszonyú nagy pozitívum volt részemről, hisz áldom magam, hogy beszereztem januárban egy PS2-es kompatibilis gamepad-et, mert azzal megnöveltem a kényelmi funkciómat játékok terén. Így aztán nyugodtan hátra lehet dőlni a tévé előtt, s gamepad-del a kezünkben adni a játéknak egyet. Azonban itt ki is mutatkozik a nagy negatívum: a játék nem jegyzi meg a kiosztást, így ahányszor elindítjuk a játékot bizony újra kell konfigurálni a billentyűzet kiosztást. Ez eléggé zavaró, főleg akkor, ha az ember azt is elfelejtette, hogy melyik karnak/gombnak tulajdonképpen milyen opciót választott.

(Bár azt hiszem ezt valamelyik javítás orvosolta).

És akkor jöjjön az igazán lényeges dolog: mit is rejt a játék!
Egészen pontosan háromféle küldetésünk lehet. Lehetünk vad aszfalt betyárok, akik ész nélkül száguldoznak, s a rend bátor őreire vár a feladat, hogy elkapjanak minket. Emellett lehetünk rendőrök is, ekkor a mi dolgunk, hogy elkapjuk az üldözőket. Ehhez egy speciális térképet kapunk, ami két félre oszlik: van egy versenyző “szál” és egy rendőr “szál”. Ezek “hibride” alkotja a harmadik küldetéseket, például időre kell végeznünk egy bizonyos útszakaszon.
Fejlődhetünk is. Minden eredményes küldetés után fejpénzeket kapunk annak megfelelően, hogy arany, ezüst, vagy bronz érmeket szereztünk. Azaz nem csak a kihívást kell teljesítenünk, hanem minél jobb eredményre kell törekednünk, ami viszont a játékot ismerve sajnos nem is olyan könnyű, hisz néhol pofátlanul nehéz kategóriába esik a száguldás. Rendőrként elkaphatjuk a száguldozókat, száguldozóként pedig le kell győznünk vetélytársakat és/vagy menekülnünk kell a rendőrök elől.

 

Mindent megkapunk, ami segítségünkre lehet. Alap tartozék például a nitró, amivel viszont óvatosan kell bánni, ugyanis bizonyos kanyarokban teljesen kisodródhatunk. S minél tovább jutunk a küldetésekben, annál nehezebb lesz a kampányok teljesítése, hisz egy-egy kisodródással másodperceket is veszíthetünk, s ezzel többnyire megpecsételődik az adott szakasz teljesítésének lehetősége. És akkor negatívumként szépen itt hal meg az átlagos játékos játékélménye, ugyanis ebben az esetben a kontrollert/billentyűzetet szeretné a földhöz vágni. Főleg egy sokszor megismételt kihívásnál van ez, amikor az ember már tudja, hogy kisodródása miatt nem hogy arany, de még bronz helyre sem kerülhet. És akkor jön a körforgás, miszerint újra és újra nekiülni az adott résznek mindaddig, míg az ember legszívesebben nem lőni főbe saját magát.

Természetesen a játék különböző segítségekkel is ellát minket. Ez eléggé hasznos lehet, de sajnos a valóságban néha kivitelezhetetlen segítségeket ad. Példának okáért én még a mai napig nem sikerült megtanulnom, hogy egy-egy kanyarban hogyan is lehet a legjobban kijönni. Legtöbbször ütközés a vége, főleg éles kanyaroknál. Ügyesség kell hozzá, s persze rengeteg türelem, ami néha persze el szokott fogyni.
Türelemjáték ez. Azonban az ember örül, amikor valamire rálel, valami turpisságra, újdonságra. Megemlíthető a levágások, amelyek olykor nagyon hasznosak, hisz nem csak jutalmat kapunk érte, de példának okáért előbb érhetünk a célba is. Azonban az ember már-már kezd elszállni, amikor megpillant egy levágást, s kiderül róla, hogy éppenséggel kitoltunk saját magunkkal, mert ezzel csak meghosszabbítottuk a versenyt, s szépen beértünk utolsónak. Erre kizárólag sokadszorra jöttem rá. És akkor jön a kihívás, amikor is az embernek többnyire másodjára jön rá, hogy bizony csak levágásokkal teljesítheti az adott küldetést. És akkor jön, amitől eret harapnék magamon: levágásokkal tarkított pályarész, ahol a legtöbb levágással csak utolsó helyre érhetünk be.
Mindkét részről kocsink rendelkezhet nitróval, szöges útzárral és impulzus (?) kütyüvel, amivel a rendőröket és/vagy ellenfeleinket lassíthatjuk le. Természetesen ezekért is jár pont. De persze nekünk is óvatosan kell vezetni, hisz mi is belefuthatunk ilyenekbe.

Hot Puruit odatette magát. Nálam legalábbis. Szerencsére a pozitívumok még mindig többségben vannak, mind a negatívumok. Ennek ellenére nem hiszem, hogy újra elővenném, még annak fényében sem, hogy egyébként jól szórakoztam vele.

A bejegyzés olvasható még:

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük