Méltatlanul hanyagolt szériák (?)

Legkésőbb szeptember végére elindul a 2009/2010-es amerikai tévés évad. Érdeklődési körömbe elsősorban – és persze kizárólag – a sorozatok kerültek. Amelyik sorozat túlélte a tavalyi évet, az idén megint nekifuthat, aztán látjuk, hogy mi sül ki ebből. Ki mondja azt, hogy ennyi elég? Én, vagy a tévéadó?

2008/2009-es tévés évad érdekes volt számomra. Napi szinten 2-3 órát töltöttem sorozatok nézésével, hétvégén 4-5 órát, ami összeségében nem sok, hisz emellett iskolába jártam, jutott időm tanulni is részben, továbbá amint kijött a jó idő, azonnal bevezettem a napi szintű mozgást, amit kizárólag a szabadban lehetett elvégezni.

Még májusban kezdtem el blogolni, terveim közt szerepelt jó pár kritika filmekről, sorozatokról, játékokról. Sorozatok közül jó párat sikerült meg is írni, de a többi valahogy elsikkadt, nem véletlenül. Egyrészt nem unatkoztam eléggé, hogy elővegyem őket, és megfelelő képet vadásszak hozzájuk, másfelől nem is sikeredtek olyan jóra, mint amilyennek tűntek. Persze 1-2 kivétel azért mégis akad, amelyik azért kapott helyett eme posztban, mert már kevés időm maradt hátra a nyári szünetből, és inkább hanyagolom a kicsinosított, tudatosan felépített kritikát.
És akkor akkor a részletek mögött spoiler halmaz…

Mint már fent írtam, a 2008/2009-es amerikai tévés évad nekem érdekes volt számomra. Főleg, hogy rendkívül sok új szériát kezdtem el, illetve ebben az évben történt meg az, hogy bizonyos sorozatoknak a magam részéről kaszát adtam, mert nem bírtam cérnával. Eddig ilyen nem volt, ha valami nem igazán jött be, vagy épp elromlott a sokadik évad alatt, én bizony maradtam, s inkább szenvedtem. Amit elkezdek, azt fejezzem is be alapon.

Az év egyik csalódása nálam a Prison Break (A szökés) volt. Annak idején pár részből láttam reklámokat még az RTL Klubbon, majd DVD-n érkezett a második évad ismerősünk jóvoltából, s egy betegség arra sarkallt, hogy az első évad megtekintése nélkül ugorjak neki a szériának.
És igen, a második évad annyira jó volt, hogy egyből beszippantott. A harmadik évad Sara állítólagos lefejezésének brutális ábrázolása annyira meggyőzőtt, hogy mégis maradtam a harmadik évad végére. Kíváncsi voltam mi fog ebből kisűlni.
És akkor jött ugyebár a nagy hír, hogy a kedvenc karakterem, azaz Sara visszatér a negyedik évadban, ráadásul azzal oldják meg az írók, hogy a halál büntetésre ítélet testvér rosszul nézte meg a neki címzett dobozban található “amputált” fejet, s tévesen Sara-nak nézte.
Sokaknak nem tetszett ez a megoldás, bevallom elég gagyin hozták vissza a karaktert (aminek a hátterében a karaktert alakító színésznő terhessége állt, s ezért kellett kiírni a harmadik évadól). Én örültem, hisz brutális kegyetlenséggel már likvidálták az egyik női főszereplőt rögtön a második évad elején.
Fogyasztható pár rész után a széria rohamosan elindult a lejtőn. Hihetetlenül átment gagyiba az egész, nem győztem kapkodni a fejem. Halottak támadnak fel poraikból, mindenkinek van egy eltitkolt gyereke, férje, felesége,testvére… Évad közben azonnal meg is kapta a kaszát a csatornától, aminek nagyon örültem. Ugyanis a sorozat kapott plusz epizódokat, és egy lezáró filmet, így ennek tudatában részemről csak részleges kaszát kapott, s megvártam, hogy mindegyik epizód, s maga a film leadásra kerüljön, s megnézhessem.
Máig nem tudom megérteni, hogy ugyanezt miért nem lehetett eljátszani a Sarah Connor Chronicles-szel, amit gyakorlatilag kivéreztettek, pedig nézettségileg ott volt, mint a PB.
De nem ez a lényeg. A széria átkerült péntekre, egyből megzuhant a nézettsége, nem is csodálom így utólag. Persze üthetett volna a széria befejezése, amit tényleg jól oldottak meg. De nem ütött, ugyanis közvetlenül az évadzáró után fellépve MSN-re egy R.I.P. Michael Scofield kiírást kaptam a pofámba, ezzel ellőve a széria legnagyobb poénját. Pfff…

A másik csalódás a Heroes volt, aminek első évadja valami fenomenális volt. A második évadra sokan köpködtek, de nekem bejött. A harmadik meg valami hallatlanul borzalmasra sikeredett.
Úgy vélem a harmadik évad nyitánya és az utána következő pár epizód nem volt olyan szörnyű, sőt kifejezetten élveztem is, amíg az Elle nevű karakter benne volt.
Aztán a távozása után valami megváltozott a szériában. Valahogy ez is átment gagyiba, főleg az eltitkolt gyermek szállal, amiről kiderült, hogy semmi értelme nem volt, mivel a történetben semmilyen valóság alapja nincs. Ez azért fájt. Aztán ugye ott volt az évad közepén bekövetkezett holt pont, aminél már én sem tudtam megmondani, hogy mi a baj, csak annyi volt észrevehető, hogy ez a széria nem az a széria, amit két éve megszerettem, és hűen néztem két évadon át.
Ráadásul már a rajongók is elégedetlenkedtek, kritikák se voltak túl fényesek, a nézettség pedig esett, nem is kicsit. Én ott feladtam, nem bírtam tovább.
Természetesen mint minden tévés évad, legkésőbb május közepén véget ér, s ez nem történt másként idén sem. A kedvenc szériáim már korán leköszöntek, így nem volt nézni mást. Elkapott a nátha rendesen, én pedig szomjaztam egy kis újdonságra. Így szépen úgy gondoltam, ha már lement az aktuális évad, akkor ideje lenne egy röpke darát (dara = egy-egy széria epizódjainak tömeges megtekintése egymás után), mert kíváncsi voltam, süllyedt-e annyit a színvonal, mint amennyire mondják.
Mivel én magam sem voltam biztos már, hogy ki kicsoda karakterek között, így az első két évadot újból megnéztem, s neki ültem a harmadiknak derekasan is. Ahogy túl jutottam az évad közepén, meglepően javult a sorozat. Az évadzáró sokaknak nem jött be, ellenben velem, aki nagyon is élvezte. Azt hiszem sokakat elvesztettek ezzel az évadzáróval, szóval nem kizárt, hogy az utolsó évad lesz, amit látunk a 2009/2010-es évadban a szériából.

Nem tudom honnan jött, de amikor elkezdtem sorozatokat töltögetni, egy-egy szériát inkább végig szenvedtem, de végig néztem. Mert úgy voltam vele, hogy ha már egyszer elkezdtem, fejezzem is be. Ez kb. másfél évig tartott. Ugyanis a 2008/2009-es tévés idényben saját magam döntöttem úgy, hogy egy szériát inkább nem nézek tovább.
A “szerencsés” jelen esetben a Kyle XY volt. Az abc family durrantani akart vele, sikerült is két évig. Annak idején, mikor elindult a TV2-n, én lemaradtam róla, pontosabban csak a bevezető epizódról, amit rögtön pótoltam is a rá következő héten. Tetszett, így hát az első évadot végig követtem.
A második évad sem volt akkor már távol, így megvártam, hogy annak minden egyes epizódja lemenjen, hisz én nehezen bírom a heti egy epizód felállást, ha valami megtetszik.
De szerencsére Kyle barátunk első évada nem volt cliffhangeres, így nem kellett körmömet rágnom, hogy mikor lesz már a folytatás.
Így ennek fényében álltam neki a teljes második évadnak, ami ugyan jónak ígérkezett, de sehol nem volt az első évad színvonalához képest. Így a harmadik évadból csak az első részt tekintettem meg. Miután leadásra került a teljes szezon, úgy döntöttem nekifutok még egyszer. A negyedik részig jutottam. Egyszerűen túlságosan lapos lett minden, én pedig sajnáltam az időmet arra, hogy végigszenvedjek még pár epizódot.
És nem sokkal a második nekifutásomra jelentette be hivatalosan a csatorna, hogy a széria alacsony nézettségét tekintve megadta neki a kaszát, s ráadásul mindezt úgy, hogy egy viszonylag cliffhanger-rel végződő harmadik évaddal búcsúzott a széria, sok új és nyitva hagyott kérdéssel. Szóval részemről végleg letettem a sorozatról, úgy pedig végképp, hogy közben normális befejezése sincs. Nincs miért újra nekiállnom.
Így az év első kaszája részemről megvolt.

Az idei év egyik legjobban várt visszatérő szériája a Reaper volt, melynek első évadát még tavaly nyáron nyomtam le egy hét alatt, és nagyon megtetszett. De ugye az anyacsatorna gondoskodott arról, hogy 10 hónapos (!) szünetett iktasson be az évadok között, ami látványosan nem tett jót a sorozatnak.
Magam részéről az első évadot szerettem, kedvencem lett. Így nagyon vártam a következő etapot, ami sajnos nem tudta hozni az előző évad színvonalát. Máig nem értem miért.
Persze voltak benne izgalmas fordulatok, meglepetések meg minden, de valahogy az évad vége felé én is kiszálltam ideiglenesen, hogy majd később pótoljam a hiányosságokat.
Sajnos – egy-két epizódot eltekintve – csak nem sikerült visszarántania, kár érte. Annak fényében pedig végképp, hogy a széria kapott egy szép kaszát az anyacsatornától. Természetesen a készítők erre nem voltak felkészülve, így a második évadnak úgy lett vége, hogy előre vetített pár történet szálat, ami ugye a kasza miatt befejezetlen marad.
Egyrészről sajnálom a szériát, hisz az évadzáró remekül sikerült, és a megnyitott kérdések is teljesen jók voltak. Igaz, a második évad minősége erősen ingadozott, de ettől függetlenül maradtam volna még egy évadra, persze ha lenne még egy évad.

Annak idején még a Viasat3-on csíptem el a Kés/Alatt című sorozatot. Az első évadaiban járt még, ráadásul folyamatos ismétlések miatt majdnem minden részt láttam.
Magával ragadott, főleg azért, mert olyan dolgokat mertek beletenni, mint amit más szériába nem. Ennek egyszerű magyarázata van: Amerikában a köztévéken futó szériákat erősen cenzúrázzák, viszont kábeleseken szinte mindent szabad, semmi sem tilos. S mivel a Kés/Alatt az F/X kábeladón megy, így persze minden belefér.
A történet elég egyszerű, adott két plasztikai sebész, akiknek mindennapjait követhetjük nyomon. Volt itt minden. Szex korlátlan mennyiségben, nemiszerv nélküli kéjgyilkos, vagy épp tökéletes nőimitátor, de nem utolsó sorban még ide sorolhatjuk talán még a kisnővéű szeretőt is. Szóval van itt minden, ami csak létezik.
Épp ezért szerettem meg, mert minden epizódban volt olyan dolog, amire felkaptam a fejem, ami olyan dolgokat feszegetett, hogy az ember nem győzőtt rácsodálkozni az írók kreativitására, mert bizony néha olyanokat tettek le az asztalra, hogy még én is padlót fogtam. Persze pozitív értelemben.
Mint ismeretes, a széria napjai meg vannak számlálva, azaz hamarosan véget ér a sorozat, hisz már az utolsó részeket is leforgatták. Én lemaradtam a negyedik évadnál, így az ötödiket már nem is kezdtem el. Amit egyébként két részletben adtak le az írói sztrájk miatt, s ez a sorsa lesz a hatodik, s egyben utolsó évadnak is (gyakorlatilag nyolc évada lenne így a szériának).
Az új évad azonban hallatlanul gyenge lett, s a szememben elvesztette a széria a fényét. Úgy tűnik az írókból minden kreativitás a legutóbbi évadban, s sorra tettek bele a szériába olyan dolgokat, hogy az ember nem tudta, hogy most a haját tépje, vagy a fejét a falba verje.
De ugye ebből is csak egy évad van hátra (amit a találéklony F/X két évre szabdalt), szóval majd, ha véget ér, akkor nekiülök az évadnak.

Idén kicsit nyitottabb voltam az új szériákra. Két szériát kezdtem el nézni. Az egyik a Fringe (itthon a Rejtély) volt.
Sokan úgy jellemezték a sorozatot, mint az X-akták utódját. Hát én semmilyen hasonlóságot nem látok a két széria között. Míg az X-aktákban még mai szemmel is van félelem faktor, addig a Fringe-ből ez teljesen hiányzik.
Még nyáron tekintettem meg az internetre kikerült bevezető epizódot, ami elég érdekesre sikerült. Bevallom elsőre furcsa volt, másodszorra már elég kellemesen csalódtam. Ugyebár az egész első évadban egy csomó rejtélyes dologgal állunk szemben, amik így, vagy úgy bizony kapcsolódnak egymáshoz. Mondhatnánk úgy is, hogy minden egyes darab egy nagy kép apró puzzle darabkája.
Ez nem is meglepő, hogy a szériát J.J. Abrams jegyzi, aki olyan szériákat indított útnak, mint az Alias vagy a Lost. Mindkettő kedvencem volt. Igaz, az Alias az utolsó évadáig meg tudott őrizni, mint rajongót, addig a Lost talán örökre elvesztett, feltéve, ha nem javít a hatodik évadban, egyébként csak egy törött “ereklye” lesz a polcomon.
Noha évközben alaposan beragadtam a szürke hétköznapokba, így a széria is a “majd visszatérünk rá” státuszt kapta meg. Annyira nem ragadott meg, hogy minden héten várjam az epizód pótlásokat, annyira pedig nem rossz, hogy éppenséggel azt mondjam, ennyi volt.
Az évadzáró nagyon sok dolgot elhintett, amit már sejteni lehetett, ezért tuti vevő vagyok a második évadra is. De kizárólag az első pár részre, utána elküldöm majd pihenni a szériát, mert ugye vannak nálam elsőrendű sorozatok, és azoknak kell a hely, meg hát az se árt, ha az ember alkalomadtán kimozdul itthon, esetleg tanul is.

A másik sorozat, amire rákaptam, az a True Blood volt. Az HBO új kedvence ugyan 2008 nyarán kifutott, de még újnak számított idén januárban, amikor is különböző ajánlásokra belekezdtem.
Az alapsztori lényegében vámpírokról szól, akik a XIX. századra felfedték mivoltukat. Már nem isznak emberi vért, hanem egy True Blood nevű vér “imitátor” italt. Kb. ott tart a vámpír társadalom, mint jelenleg a melegek. Azaz, van aki elfogadja őket, kisebbség inkább tartózkodik, a túlnyomó többség meg inkáb forró napalmot öntene rájuk, vagy elzárnák őket egy szigetre.
Nem könnyű a vámpír élet, de hát csak vannak előnyei, mint például a spontán regeneráció, gyorsaság, és egyebek. Ami még egy hatalmas pluszt írhat a széria a számlájára (a színészeken kívül), hogy olyan vámpír történetet tesz le elénk, olyan megvilágításba helyezi, amire eddig példát még nem láttam.
Alan Ball munkássága ismét meglátszik, hisz már ismerjük az ő ismertető jegyeit, főleg a Sírhant Művekből, ami az egyik kedvenc szériáim közé tartozik. Így nem is lepődtem meg a pajzán jelenetektől, csoda lett volna, ha nem kerülnek ilyen jelenetek bele.
És még nem is szóltam az iszonyatosan eltalált főcímről, amit Jace Everett énekel. Ha ez nem csinál önmagában kedvet a szériához, akkor semmi!
Jelenleg a második évad fut, amiből egyedül az első részt csekkoltam még, de majd szeptemberben végignézem az aktuális évadot is. Jeleneleg nincs lemezen, és a háttértárolón sincs elegendő hely.

Új szériának már nem mondható, hisz második évadát tudta le idén májusban a The Big Bang Theory, ami az év legnagyobb pozitív csalódása volt. Több ajánlásra csekkoltam a bevezető részt, ami elég jóra sikeredett, így maradtam a további két epizódra is.
Végül odáig jutottam, hogy a két évad már kiírva lemezen csücsült, én pedig amikor csak időm jutott rá, daráltam az epizódokat.
Mit ne mondjak, a nyári gyakorlat alatt tökéletes kikapcsolódás volt a sorozat, kicsit bánom már, hogy annak idején nem cuppantam rá eléggé, illetve, hogy nem született önálló kritika részemről a sorozatról, mert megérdemelné, valóban kiváló alkotás.
Eddig csak egyetlen egy vígjátéksorozatot ismertem el, ami történetesen a Jóbarátok volt, majd tavaly – szintén dara közepette – ismerkedtem meg a How I Met Your Mother-rel, s végül a The Big Bang Theory-vel.
Az alap történetben igazából semmi plusz nincs. Adott négy eléggé intelligens férfi. Az egyik képtelen józanul beszélni nőkkel, a másik ugyan tud, de maga a katasztrófa, a harmadik maga a kimértség, precízség, pontosság, a negyedik pedig szót se érdemel. Nos ebbe a társaságba csöppen bele egy szőke, fiatal lány, aki aztán megkavarja a dolgokat ugyebár.
Mint már említettem maga az alap történet valóban nem egy nagy durranás, viszont a karakterek, párbeszédek olyan jól ki lettek dolgozva, hogy nem lehet nem élvezni egy-egy epizódot. Persze akadnak gyengébb részek is, mint minden szériában, de hallatlanul rosszat még nem találtam benne.
Az, hogy folyamatosan követni fogom hétről-hétre, nem kérdés. Hisz a sok dráma, meg akció mellé kell egy kis mosolyfakasztó fél óra is.

Idén több régebbi sorozatba is belekezdtem. Az első a Firefly volt, amely 2002-ben futott az amerikai FOX csatornán.  Azonban az epizódok megkavarása, illetve felcserélése arányosan hatott a nézettségre is, így az első évad után megkapta a kaszát.
Ami önmagában nem is meglepő, hisz részemről nem volt egy nagy durranás. A bevezető epizódot még tavasszal próbáltam be, de sajnos már a nyitánynál eldőlt, hogy ez bizony nem az én sorozatom. Aztán végül láttam egy trailert a Serenity-ből, így erőt vettem magamon és nekiáltam.
Valahol a közepén lett érdekes, amikor tényleg azt mondtam, hogy gyorsan jöjjön az utánpótlás, mert ez valami fantasztikus. Sajnos attól az egyetlen epizódtól eltekintve a széria közepén, nem volt nagy durranás. Így az első sorozat a Firefly volt, amit ugyan végig néztem, de egy lemezt nem ért meg részemről, s töröltem a fenébe. Pedig korábban mindenféle szennyet kiírtam, de hát új korszak köszöntött be nálam, ami csak egyszeri nézésre jó, az megy kukába, nem pazarlunk.
Persze a rajongók koránt sem üdvözölték a döntést, így szépen addig kampányoltak, míg pár évvel később megszületett a sorozat mozifilmes folytatása, a Serenity. Mély benyomást nem tett rám. Izgalmasnak izgalmas volt, de részemről csak ennyi.

Május elején kezdődött az erős unalom az iskolában, lévén, hogy jegyileg velem minden rendben volt, így unatkozni jártam be szinte. Aktuális sorozatok pihenőn, kellett valami mást találtani.
Végül a győztes befutó a Dead Like Me lett a maga két évadával, valamint a kizárólag DVD-n bemutatásra kerülő Dead Like Me: Life After Death című egész estés filmjével.
A történet elég érdekes, hisz a főszereplőnket az első 5 percben agyoncsapja egy repülőből származó WC csésze. Miután magához tér, szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy ő maga a kaszás. Emberi külsővel rendelkezik, de senki nem látja igazi arcát. És persze itt van még egy csomó olyan dolog, aminek a főszereplőnek meg kell bírkóznia, szembe kell néznie. Elsőként avval, hogy a családja szép lassan darabokra hullik, ő maga pedig folyton másnak kell kiadnia magát.
És ha ez még nem lenne elég, minden nap megkapja egy cetlin az aznapi áldozatot, akit halála előtt meg kell érintenie, hogy elvehesse a lelkét, megkímélve azt, a halálakor bekövezetkető sokktól.
Csak úgy, mint a Kés/Alattnál, itt is történnek meglepő halálesetek, mint például az a férfi, akit egy női tűsarkú cipő küld a másvilágra.
A két évadot megért sorozatban nem maradnak nyitott kérdések, egyszerűen csak véget ér, s ennyi. Legalábbis ennyi lenne, ha nem lenne egy film, ami sem hangulatilag, sem színészi teljesítmény szempontjából sem emlékeztett a korábbi szériára, mondhatnánk úgy is, hogy a két évad megcsúfolása.

Annak idején nagy reklámkampány közepette harangozta be a TV2, hogy náluk hamarosan látható lesz a Jericho című dráma. Ugyan őket megelőzte az AXN, így már jóval a kereskedelmi csatorna premierje előtt megnéztem a széria első pár epizódját.
Az alaptörténet már azelőtt kilóra megvett, mielőtt megnéztem volna a bevezető epizódot. Egy kisváros – történetesen Jericho – lakói egy napon egy gombafelhőre lesznek figyelmesek, majd pedig megszűnik működni mindenféle komunikáció. Azaz a látottak után magukra maradnak egy csomó kérdéssel.
Finom figyelemfelkeltő bevezető rávett arra, hogy én is belenézzek már ebbe a sorozatba. Kb. a tizedik epizódig bírtam, tovább már nem ment.
Egyszerűen arról van szó, hogy az ember többet várt ettől a sorozattól. Az oké, hogy a bevezető epizód több, mint tökéletesre sikerült. Viszont utána semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni. Ugyan az atomtámadás után magához térő Amerikát szándékozik bemutatni, de valami hallatlanul unalmas módon. Ugyanis a tizedik epizód után átveszi a helyét a nyomozgatás. És utána valahogy átmegy az egész üresjáratba, sajnos.
Ugye az első évad után kint azonnal kaszát kapott, de rajongói nyomásra (a híres “küldjünk tonnányi mogyorót a tévétársaságnak”) kapott még hét epizódot. Persze ezután Jericho-t is utolérte a végzete. A hetedik epizód két változatban készült el: egy folytatás esetén, egy pedig kasza esetén.

És akkor elérkeztünk az utolsó bekezdéshez, amit történetesen az HBO néhai szériájához, a nyár nagy melléfogásához, azaz a Tell Me You Love Me-hez.
Természetesen azzal tisztában voltam, hogy ez egy komolyan párkapcsolati dráma, ami enyhén fűszerezve van némi erotikával, de az első két epizód után leesett az állam.
Még a nyári gyakorlatom alatt próbáltam be, s az első három részig jutottam. A jelenetek alatt egyáltalán nincs aláfestő zene, az erotikus – bár inkább szex – jelenetek pedig túlságosan élethűre sikeredtek.
Jó magam nem vagyok az a prűd hétköznapi ember, de egyes jeleneteknél még én is elvörösödtem. Az a baj ezzel a szériával, hogy igazán szerethető momentumai egyáltalán nincsenek. Az első időszakban is csak arra volt jó, hogy totál elálmosodjak tőle, s hamar el tudjak aludni, semmi másra. Ha valaki pedig kizárólag a +18-as jelenetekért követte (vagy szeretné követni), akkor jobban jár, ha bekapcsolja a TV-t és megkeresi a pornócsatornáját, vagy pedig a neten nézelődik felnőtt tartalom után.
Ami mégis arra késztettek, hogy nézzem, azok a szériában feltűnő színészek voltak. Kapásból volt négy aki a kedvencem volt, így egyszerűen muszáj volt belekezdenem. A hatodik résznél feladtam az egészet, s inkább bele-bele nézegettem az utolsó négy epizódba. Mert ugye az első évad végén kapott berendelést újabb évadra, azonban a készítők kreatív ötlettelenségre hivatkozva visszatáncoltak, azon ürügyén, hogy nem tudnák merre vinni a történetet egy második évadban. Hát ezt nem csodálom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.