Lara Croft And The Guardian Of Light Teszt

Platform: PC

Volt jó pár hír a Lara Croft And The Guardian Of Light-ról, de én nem igen lőttem kifelé az ilyen anyagokat. Két bejegyzés született ehhez a témához kapcsolódóan. Az egyik az első screenshotokat tartalmazó bejegyzés volt, s a második pedig maga a gameplay trailer.
Itt le is írtam az aggodalmamat, miszerint nekem nagyon nem tetszik ez az új stílus az új játéknak, még akkor sem, ha az épp csak egy mellékszál.  Persze reménykedtem abban, hogy majd gameplay videó után majd megváltozik a véleményem, de sajnos nem így lett. A héten meg is jelent a demó, ami szintén megerősített abban, hogy ezt a részt kizárólag becsületből fogom kijátszani. Maga a játék szeptember 28-ra volt beharangozva PC-re, azonban idő előtt már 24-én elérhető volt egyes helyeken. Így éltem vele, s alig két nap alatt végére is értem a játéknak.

Történet részemről elhanyagolható, mert nem nagy durranás az előző részekhez képest. Régen háború dúlt az Istenek között. A középpontban természetesen most is egy misztikus tárgy állt: a füst tükre. A rossz oldalonXolotl, míg a jó oldalonTotec állt, aki le is győzte ellenfelét sikeresen. Hogy biztos legyen a dolgában, ezért a tükröt és magát Xolotl-ot is egy templomba zárta önmagával együtt.
2000 évvel később azonbanLara Croft megtalálja a templomot. Azonban az őt követő zsoldoscsapat ellopja a misztikus tárgyat ezzel felébresztve Xolotl-t, s persze Totec-et is, aki Lara Croft-nak igyekszik majd segíteni.

A történetben fontos szerepe van Totec-nek, hisz amennyiben rendelkezünk megfelelő másodlagos irányítóeszközzel PC-nkhez (pl. Joystick, Gamepad), akkor nyomhatjuk multiplayer módban is egyik közeli ismerősünkkel, rokonunkkal is. Hisz az új játék nagy érdeme, hogy a korábbi részektől eltérően lehetőségünk van multiplayer módban is kijátszani a játékot.
Természetesen pont azon szelete a játéknak, amit én nem nagyon tudok élvezni. Egyrészt én vagyok az egyetlen, aki rajong a játékért ismerős körökben.

A Guardian Of  Light eléggé alacsony költségvetést kapott. Biztosan fantasztikus játék lett volna, ha nem csak egy mellékszálról lett volna szó, hanem egy új játékról. S persze mellé megkaptunk volna mindent, amit az új generációs játékoktól kaphattunk eddig (Legend, Anniversary, Underworld ugyebár).
Új játéknál azért fontos szempont a gépigény, s maga a grafika. A Guardian Of Light hasonló hardverkövetelményekkel bír, mint a 2008-ban napvilágot látott Underworld, ami egy csöppet gáz ebben az esetben, hisz maga a játék a Diablo nevű – és a hozzá hasonló  – játékhoz hasonlóan felülnézetes irányítást tudhatunk magunkénak, ami teljes egészében eltér az eddigi Tomb Raider játékoktól, így maga a grafika annyira nem is hat eget rengetőnek, s továbbá hiába is tököltek volna az alkotók a grafika további csiszolásával, szépítésével, hisz a “madártávlati” kamera beállítás miatt ezek mind élvezhetetlenek lettek volna. Egyedül a néha felbukkanó átvezető animációk azok, amelyek közelebbről engedik láttatni a környezetet, s magát a főhősünket, azaz Lara Croft-ot. De maga a játékban természetesen az egész felülnézetes, amikor mi magunk vagyunk akcióban. Az, hogy ez milyen konzolon (PlayStation 3, Xbox 360) nem tudom, hisz jómagam PC-n toltam ki.
A játék közben egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy szükségszerű volt az ilyen nézet, hisz nem csak az irányítással gyűlik meg a bajunk ezáltal, hanem a játék is sokkal, de sokkal nehezebbé vált az előző részekhez képest. Akár az Old Gen, akár a Next Gen részeket vesszük alapul tudtuk hova, merre kell ugrani, s tökéletesen kivitelezhető volt. Persze az Old Gen részekben sokkal precízebben kellett ezt megoldani, de megoldható volt. Addig a Guardian Of Light-ban ebben a formában teljes mértékben kiszámíthatatlan. S nem egy olyan pályarész volt, ahol egyszerűen a felülnézet miatt nem tudtam eldönteni, hogy melyik irányító gombot is kellene megnyomnom amellett, hogy tudjam egyáltan hova is kellene ugranom vagy mennem. Előfordult, hogy többet nyomtam egyszerre, s így véletlenül sikerült az adott pályaszakaszt megcsinálnom. Hurrá! Persze nehezítette az irányítást még az is, hogy az új generációs Tomb Raider epizódokban (és többnyire hasonló kaliberű játékokban) teljes egészében bejárhatunk bizonyos tereket, s egerünk segítségével lazán foroghatunk 360°-ban, azonban itt nem. S bizony igencsak kellett vakarni a kobakot, hogy akkor most a továbbjutást hogyan is oldjuk meg.

A játékban elég kevésszer fordul elő, hogy átvezető animációt kapunk. A játék kezdetekor, s a végekor pedig képregényszerű rajzolt képkockákat kapunk, melyre lazán alávágtak a hangot és a zenét. Nem mondom, hogy nem rossz megoldás, főleg alacsony költségvetés mellett, de az előző epizódoktól azért vártam volna azt, hogy itt filmszerű videókat kapjunk. Na nem harapok magamon eret, de ez nekem nem jött be, pedig valóban jól voltak megalkotva.
Alacsony költségvetés ide vagy oda, nekem keserű szájízt hagyott maga után, hogy a játék kivétel nélkül a Legend és az Underworld zenéit használta fel. Mivel rongyosra hallgattam mindkét játékhoz készült zenéket, így nekem kissé illúzióromboló volt, hisz sokadik kipörgetésre már magam előtt láttam a pályaszakaszokat bizonyos zenék felcsendülésekor az előző epizódokból. Így pedig eléggé furcsa volt a Guardian Of Light.
Grafikát ismét szemügyre véve elmondhatjuk, hogy a legnagyobb mellényúlás a játék. Gondolok itt elsősorban arra, hogy remekül használja a játék az Underworld grafikai motorját. Gondolok itt némely pályarészre, bár ez a kameranézet miatt sajnos csak ritkán vettem észre. Azonban akadtak olyan pályaelemek, amelyek teljesen kilógtak, vagy teljesen rajzolt hatást keltettek bennem. Az utolsó pályák kivételesen jóra sikeredtek grafikai szempontból még így madártávlatból is. Azonban iszonyú nagy negatívum, hogy a bal alsó sarokban lévő állapotjelzőnk gyakorlatilag a kilencvenes éveket idézi, s igencsak gagyi hatást kelt az egész játék alatt.

Maga a játék nem mondható könnyűnek. Nyilván most sok Tomb Raider rajongó szíve dobban meg az új generációs játékok után. Mint ahogyan nekem is annak idején, azonban már a fentebb írt negatívumok is teljesen elvették a kedvem az egésztől.
Madártávlat ide vagy oda, az irányítást bizony szokni kell. Ugyan én könnyű nehézségi fokozatot választottam, de ez még így is sokszor okozott nekem kellemetlen perceket. Amennyiben bárki más arra törekszik, hogy meglegyen a kipörgetés élménye, s nem érdekli a játék önmaga, így akár a játékidő remekül leredukálódhat akár 6-7 órára is. Azonban, ha az illető mindent ki akar ismerni akkor sokkal több, akár 10-15 órás játékidőnek is elébe nézhet. Alapjáraton ugye a cél, hogy a játékot kivigyük, s a történet végére érjünk. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ennél a játéknál is teljesen elhanyagolható a történet, hisz már 50 km-ről is érződik, hogy nekünk bizony majd egy “happy end” jut végződésül. Játék történetileg teljesen kiszámítható, s semmiféle fordulatot nem is tartalmaz a játék alatt. Tehát elmondható, hogy maguk a feladványok, maga a továbbjutás az, ami igazán érdekelhet minket. És bizony itt van minden, ami a legnehezebb Tomb Raider-ré tehette volna a játékot feltéve, ha valóban Tomb Raider lenne, mert hát a hamisítatlan Tomb Raider hangulat az hiányzik. S hiába központi karakter Lara Croft, s hiába kapta meg a korábbi felszerelését, mert itt semmiféle Tomb Raider-érzés nincs, csak valami utánzat szag terjengett az egész játékidő alatt számomra.
Valamennyivel több, mint tíz pályát kaptunk ebben a mellékküldetésben. Rajtunk áll, hogy a pályákon mennyi időt töltünk el. Nehézségtől függően többféle megoldásokat is választhatunk.
A pálya betöltése előtt kapunk egy szép kis leírást, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy bizonyos relikviákat megtaláljunk, s mennyi pontot kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy jutalmakat oldhassunk fel. Relikviák elrejtve akadnak a pályákon. Előfordul, hogy egy helyre kell feljutni/eljutni ahhoz, hogy például egy fegyvert megszerezzünk, de legtöbbször különféle építményekben találjuk az igazi kihívásokat, melyeket a játék előrehaladtával fokozatosan nehezednek.
Az pozitívum mindenképp, hogy egy teljes fegyverarzenált tudhatunk magunkénak, amelyeket a pályákon kell összeszedegetnünk. Ilyen például a lángszóró vagy a gránátvető. Érdekes módon az összegyűjtött fegyverek közül bármelyiket kiválaszthatjuk, ami egy csöppet gáz, hisz az előző epizódokban ezek limitálva voltak, hogy elférjenek Lara-n, addig itt ezt teljesen elvetették az ötletet. El is kellett, hisz 15-nél több fegyvert tudunk összegyűjteni. Ellenben a bal alsó sarokban lévő kék csík jelzi nekünk, hogy mennyi muníciónk van. S érdekes módon az alap fegyvernél is elfogy a töltényünk. Persze nem leszünk fegyvertelenek, mert van egy remek dárdánk, amelyet védekezés mellett sok mindenre tudunk használni.
A bal alsó sarokban található információs sáv nagy segítségünkre lesz. Fent említve kék csík a muníciót, míg a zöld az életerőnket jelöli. Mindkettő növelhető a játék alatt. Az életerő csíkot a zöld körben lévő kereszt, míg a muníció csíkját pedig a kék körben lévő töltények növelik meg. Így ezeket jobb, ha a játékos felveszi. Ugyanakkor állapotjelzőnkön helyett kapott még egy számláló is, amely mutatja az aktuális állást. Ugyanis a leölt ellenfelek, illetve a felszedett relikviák, kincsek után is kapunk pontot. S persze ezt is érdemes minél nagyobbra feltornászni. Emellett pedig különböző koponyákat is össze kell gyűjteni az adott pályán. Tehát annak mindenképp fantasztikus szórakozás lesz, aki szereti a kihívásokat. Mert nem kicsi van a Guardian Of Light-ban.

Ha megpróbáljuk a játékot nem Tomb Raider-nek nézni akkor elmondható, hogy a Guardian Of Light egy elég jó játék. Viszont, ha Tomb Raider-ként nézünk rá akkor viszont eléggé felemás érzéseink lehetnek. Az alacsony büdzsé miatt sok minden felett szemen hunyhatunk a játékkal szemben. Gondolok itt elsősorban az előző epizódok hanganyagának újbóli felhasználását, vagy a gyenge átvezető animációkat.
Viszont számomra az egyik legnagyobb negatívum kétség kívül az offline multiplayer része, amit kizárólag irányítás szempontjából próbáltam ki. S igencsak néztem, amikor a teljesen Playstation 2 kompatibilis gamepad-em nem volt hajlandó működni még úgy se, hogy minden program telepítve volt hozzá az operációs rendszerre, s továbbá engedélyezve is volt a gamepad irányítás játékon belül.  Ráadásul egyjátékos módban is csak a billentyűzet + egér kombinációt használhattam irányításra, ami egyébként szintén valami borzalmasra sikeredett az egyébként kusza játékmenet és teljesen kiszámítható történet mellett.

Pozitívumok:
> Régi részeket idéző nehézség;
> Hosszú játékidő;
> Változatos helyszín és ellenfelek.

Negatívumok:
> Irányíthatatlanság;
> Felülnézet;
> Olykor-olykor monoton játékmenet.

A bejegyzés a következő oldalakon olvasható még:


Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük