Még élek!

Tegnap megérkezett a gyógyszer utánpótlás, ez a “csodálatos” Bio-Melatonin, amit tulajdonképpen az alvászavaraimra írt fel a neurológus. Hivatalos is bejelenthetem, hogy sz@rt se ér, ezen felül pedig még a mellékhatásai is szépen jönnek elő.

Tegnap alapból fáradt voltam, mivel előző este 3-4 óránál többet nem igen aludtam. Így, hát gondoltam miért ne alapon bekapok egy szemet. Nem nagyon kellett volna, ugyanis nem sokkal fél 21.30 után elaludtam. De 22.14-kor felkeltem, majd egy órára rá, 23.14-kor pedig arra, hogy a hörcsögök iszonyatosan rágják ketrecüket. Így szóltam anyámnak, aki gyorsan összeállított egy “vacsorát” nekik, habár volt előttük kaja, de úgy tűnik ez befogta a pofájukat. Végül ettől függetlenül hajnali 2, 3 és 4 óra tájékában is felébredtem. Nem kell részleteznem, hogy fej- és szemfájással ébredtem, szóval…

A mai napom eléggé meghatározta ez a rosszullét. Először is 7-es busszal mentem suliba, ami eléggé meleg volt, annak ellenére, hogy kint elég hideg volt. Szóval okos döntés volt a pulcsi. Leszállás kész megváltás volt, mert végre nem kellett izzadnom abban – az egyébként is büdös – buszban. Ráadásul úgy néz ki az érettségi nem érintette a 7 órási járatot, ami ma is tömve volt, miért ne alapon, ugyebár. Szóval azt hiszem maradok a 6.45-ösnél. Az, hogy mi lesz jövőre… hát majd az a jövő problémája.

Mai napon igazából semmi különösebb dolog nem történt. Holnap sikeresen szembenézek kerek nyolc óráva. Tartja bennem az a lelket, hogy csak nyolc órát kell kibírnom, utána már enyém az egész délután, az egész hétvége. Bónuszként szakmunkás vizsgák miatt hétfőn délutáni tanítás. Órák össze-vissza cserélve, gondolom örülhetek, ha lesz három.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük