Ebből huhogás lesz

Ejj, ejj, azt hiszem ebből megint huhogás lesz…

Épp délelőtt írtam le, hogy azért annyira nem baj, hogy reggel 5 előtt már fent voltam, legalább ma gyorsan beszippant az ágy. Na úgy tűnik még se, ugyanis már lassan éjfél lesz, de a szememből gyorsan kipattant az álom.

Olyan 19.15 és 21.00 magasságában azt hittem elalszok, de ugye a visszatért hallást még tesztelni kell zenehallgatással is, ugyebár. Valahogy ettől teljesen felpörögtem, mint béka a turmixban, szóval ebből alvás nem lesz egyhamar, holnap pedig jön a megszokott “mosott szar” effektus.

Kicsit javult a bal fülem, ennek örülök, annak már kevésbe, hogy holnap lehetséges nyolc órám lesz, annak fényében pedig még inkább, hogy egyik héten megfázás, másik héten ez a fülbedugulás vágott haza, de úgy, hogy két nap kivételével két hetes hiányzás megvolt. Így fogalmam sincs, hogy melyik hét jönne igazság szerint.

Lehet elő kéne venni a kicsit bunkó gyereket belülről, és “menőzni” a héten, mert az elmúlt két hétben szinte alig tudtam normálisan pihenni. Mint már említettem, két héttel ezelőtt a nátha nem hagyott normálisan aludni, múlt héten pedig az enyhe süketség készített ki, szinte tisztára.

Én megértem, hogy közeleg az év vége, meg mindenkinek be kell számolni, meg blablabla. De úgy gondolom nem vagyok hülye, be tudom pótolni, ha kell egy délután alatt megtanulok nyolc tételt (szakmai, ami ugyebár csak jövőre kell), de úgy érzem, most örülhetek, ha egyáltalán betalálok. Tudom egyéni szocproblem, de azért engem idegesít. Meg amúgy is, oké, hogy becsúszott pár nap (egy hétnél biztosan nem több), amikor valósan nem akartam bemmenni, vagy épp a többiek fújtak riadót – akkor meg minek menjek be -, de nem tudom megérteni ezt a felfújt cirkuszt. Az ember már kimerült se lehet? Talán ez áll a mostani huhogásom mögött?

Lényegtelen. Máris repül kifelé a gépemből a DVD, melyen a Chuck második évadának maradék részei vannak, aztán egye fene, belenézek ebbe a második évadba. Egy óra ide, vagy oda, már igazán nem fog számítani.

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: A tizedik év! – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük