Hatching (Pahanhautoja)

Magyar cím: A keltetés 

Ha filmről van szó, akkor bevallom elég nehezen ülök neki újnak. Kevés az, amely az előzetesével megfog, s mindezek mellett pedig elég nehéz tényleg olyat találni műfajtól függetlenül, amely szórakoztat. Belefutottam ismét abba a problémakörbe, hogy az időjárási tényezőknek köszönhetően kénytelen voltam itthon tölteni a szabadnapomat, s úgy döntöttem sorozatok helyett inkább valamit megnézek. Így esett a választásom eme finn-svéd horrora. Bár ne tettem volna. 

Alacsony költségvetéstől sokat várni nem szabad. Ez tény. Sokszor pont emiatt bukik meg egy film minőségileg, s látványilag egyaránt. Ellenben azt kell mondanom, hogy többször futottam bele, hogy mégis érdekes, s jó volt. Ennek köszönhetően nem is volt nagy elvárásom a filmmel kapcsolatban. Az alapkoncepció viszonylag elfogadható volt. A tornász tinédzserlány talál egy tojást, amit hazavisz, de abból nem egy ismert faj kel ki. Persze fel kell készülni mindenféle sablonra, s arra is, hogy nem fog a film meglepetéseket okozni. De azt kell mondanom, hogy nagyon sok helyen okozott meglepetést, s sajnos nem pozitív szempontból. Az első problémám eme alkotással kapcsolatban a karakterekben rejlett. Ez egy fontos tényező akár filmről, akár sorozatról van szó. Ugyanis, ha nincsenek szerethető karaktereket, akkor ott nagyon el tud vérezni valami. Itt sajnos ez történt. Ennek az volt a problémája itt, hogy a karaktereket erősen sterilek voltak. Szinte egyik sem rántott be, s konkrétan nekem mindegy volt kivel mi fog történni. Horror műfajt tekintve pedig azt kell mondanom eléggé alul teljesített sajnos. 

Ez még önmagában nem lenne probléma, ha nem arról szólt volna az egész, hogy az ember kitalálja már előre mi is várható. A film első felében ez történt, de későbbiekben igazából nem tudtam mit csinálni csak nézni ki fejemből, hogy tulajdonképpen hova is tart a történet. Ugyanis a vége valami iszonyatosan nagy katyvasz lett, melynek köszönhetően csak arra tudtam gondolni, hogy vajon az alkotók ezt mennyire gondolták komolyan? Hiszen tulajdonképpen a koncepció a semmibe futott ki, s a meglepetések is olyanok voltak, mintha csak valamit bedobtak esetleg a közös ötlet dobozba. 

Nem mondom azt, hogy nézhetetlen, de bárki, aki gondolkozik azon, hogy tegyen vele egy próbát nagyon el kell gondolkozni azon, hogy megtegye továbbá mikor is szánjon rá időt. Én azt gondolom még szerencsés voltam, hogy egy olyan időben néztem meg, amikor nem azon kattogott az agyam, hogy ennél jobb szórakozást is tudtam volna magamnak csinálni. Mindenesetre azt gondolom erősen nem ajánlott a film megtekintése. 

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük