Five Days at Memorial – 1×01 (Pilot)

Sorozatokba nagyon nehezen kezdek bele, s már pár hete pihent is a címbéli alkotás a merevlemezemen. Végül a mai napon úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát, mert hiszen a Katrina hurrikán utáni történetet igyekszik bemutatni. 

Már a legelején le kell szögeznem, hogy a látványi megvalósítással semmiféle probléma nem lehet, mert nekem sikerült kikapcsolódnom miközben megnéztem a bevezető részt. A koncepció szerint a sorozat azzal indít, hogy több, mint negyven halottat találnak egy kórházban, s majd pedig jön egy apró vágás, s máris elkezdi a széria bemutatni azt, hogy ez vajon hogyan is történhetett meg. Miközben pedig a kórházban dolgozók egy komolyabb viharnak tekintik az egészet. Mint ahogyan fentebb is említettem a technikai megvalósítás elég jóra sikerült, s mivel szeretem a katasztrófafilmeket, így aztán mindenképp úgy döntöttem, hogy az első rész végén fogok majd döntést hozni, hogy vajon fogom-e majd tovább folytatni. Igazából nem olvastam utána, hogy mi is történt pontosan, hiszen a megvalósításon ez nem sokat fog részemről majd dobni, de az tény, hogy engem első körben elkapott a sorozat, s nem bántam meg, hogy belekezdtem. 

Az viszont tény, hogy sajnos egy karakter sem tudott megfogni, így igazából én csak arra asszociáltam, hogy vajon mennyire is fogják kibontani majd a szálakat az első részben. Főleg úgy, hogy ismereteim szerint nyolc epizódosra tervezték ennek az eseménynek a feldolgozását, s egy rész nagyjából negyven percnyi játékidővel bír. Már a kezdéskor nagyon sok mindenbe belefogtak a készítők, így aztán elmondható, hogy több szálon fog futni a történet. 

Nyolc epizód nem sok, így minden bizonnyal majd végig fogom nézni. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy hogyan is fogják megoldani a készítők. Egyelőre az a véleményem, hogy ajánlom a sorozatot a műfaj kedvelőinek. 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.