Resident Evil: 1.évad

Magának a franchise-nak soha nem voltam igazi rajongója. A szörnyű magyar címet viselő filmekkel tettem próbát, amelyből azt hiszem az első három volt az, ami tetszett, de a többi az a tipikus szódával elmegy egyszer megnézhető darabnak bizonyult nekem. A tetszési határ talán azért is volt nálam alacsony, mert én először a filmet láttam, s nem ismertem a háttértörténetet a koncepciónak. Azóta persze tettem pár kísérletet, de játékok szempontjából nekem kiesett, mint szórakozás. Persze a filmeket végig követtem, majd jött egy semmit nem érő reboot, s most pedig a Netflix jóvoltából kaptunk egy felemásra sikeredett nyolc epizódból álló egyelőre első évadot, s majd eldől, hogy teljes sorozatként lesz emlegetve, vagy pedig további részek fognak-e hozzá készülni. 

A sorozat két idősíkon fut. Az egyik a jelenben játszódik, ahol elindulnak a készítők felépíteni azt a fajta koncepciót, hogy mi történik, ami miatt az emberiség tulajdonképpen majdnem kihal, s egy olyan jövőt fest elénk, amelyben az emberek egy vírus által lelketlen vérengző fenevaddá változnak. A klasszikus toporgó zombik most sem kaptak szerepet, helyettük vannak a szupergyorsan futó társaik, valamint a különböző szörnyek, amelyekkel az ember találkozhat a széria megtekintésekor, ha éppenséggel túljut az első részen. Tény és való, hogy voltak meglepetések, s egy sémára számítottam, ami eléggé eltért, s olykor felrázott az unalomból, de ettől még azt kell mondanom, hogy sajnos közepesre sikerült csak. A dinamika néha megszakad, s amikor tényleg történik valami érdekes, akkor általában jön egy vágás, s máris a másik idősíkon találjuk magunkat. 

Természetesen akadtak sarkallatos pontok, amelyeket olykor nehéz volt felfogni, s sajnos azt kell mondanom, hogy habár sikerült megfelelő színészeket összeszedni, de sajnos az általuk alakított karakterek közül tulajdonképpen egyik sem fogott meg. Sőt! Kifejezetten akadt olyan, aki irritált, s szinte azt tudom mondani, hogy többször félrement a történet, s akadtak megoldatlan dolgok is. 

Ahogyan több bejegyzésemben is kitértem rá, hogy sorozattokkal kapcsolatban kissé hadilábon állok, mert kevés tud odakötni, s még kevesebbel teszek egy próbakört. Az alacsonyabb epizódszám, továbbá a sorozatok fejlődése azért eljutott oda, hogy már jóval kisebb költségvetésből is lehet egy elég korrekt látványt összehozni. Ebből a szempontból mindenképp ajánlható a sorozat, hiszen mozifilmes szinten mozog a látványvilága, s mindez úgy, hogy azért olykor akadtak olyan jelenetek, amelyek jelzik, hogy a költség vetésnek is vannak korlátai.
Noha nem bántam meg, hogy tettem vele egy kört, de tartok tőle, hogy folytatás esetén kevés lesz az érdeklődés irányába, továbbá lehet pár hét múlva már az egészből alig fogok valamire emlékezni. Erős közepesre tudnám értékelni, amivel lehet egy próbát tenni, de sokat nem szabad várni tőle. 

 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük