Boldog ünnepeket?

A blog keretén belül sokszor leírtam a véleményemet. Kissé frusztráló tud lenni, amikor az ember ünnepek előtt, vagy ünnepkor megnéz egy fórumot, vagy közösségi portált, és kétféle helyzettípussal találkozik. Az egyik, aki imádja az ünnepeket, és már előtte ráfeszül és rágörcsöl, más pedig szinte gyűlöli ezeket a dolgokat. Persze viccesek tudnak lenni amikor meglát egy ilyen dologgal központosított mém videót vagy képet, esetleg bejegyzést, de egy idő után elég idegesítő tud lenni. Amikor szóba kerülnek az ünnepek, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy én már kinőttem belőle. Ami tulajdonképpen igaz is. 

Ahogyan többször is leírtam gyermekkoromban meghatározóak voltak a névnapok, születésnapok, valamint az ünnepek. Kivételt képeznek természetesen a nemzeti ünnepek, amik hidegen hagynak teljesen. Nagy jelentőséggel bírt például a karácsony, vagy a szilveszter, ami egy jelentős ünnepnek számított nekem. Az igazság az, hogy már gyermekként is nagyon szerettem sétálni, biciklizni, valamint a kirándulások is jelentősen megmozgattak. Tinédzserként már kifejezetten rosszul éreztem magam ezektől, így inkább a véleményemet nem vállalva jópofát vágtam mindenhez. Bár tény, hogy inkább csalódásnak mondhatom az álláspontomat. A karácsony nekem leginkább arról szólt, hogy a feldíszített fa mögött az ablakon kitekintve mennyire szép volt a hó, vagy a havazás. Sajnos mostanság a havazás már lassan csak emlékeimben él, így fehér karácsony nem nagyon fordul elő Magyarországon.
Mindezek mellett inkább szülői hozzáállás volt, ami miatt inkább vártam ezt. A szenteste mindig arról szólt, hogy sütés, főzés, és persze a nap felénél persze frusztráció, és idegeskedés az el nem készült ételek miatt, s az este pedig filmnézés, és döglés az ágyban, valamint a rosszullétig való zabálás volt a fő program. Karácsony első napját még élveztem, és elvoltam, de már karácsony másnapján már nem bírtam magammal, mert annyira untam magam a négy fal között, hogy már nem bírtam elviselni, hogy nem tudok úgy viselkedni, ahogy szoktam. Soha nem felejtem el, amikor emlékeim szerint tizenévesen karácsony másnapján úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálok egyet a környéken, és ezen mennyire ki voltak akadva a szülők, hogy karácsonykor el merem hagyni a házat. Középiskolásként már nem nagyon foglalkoztam ezzel, hanem azt csináltam, amit szerettem. Habár szeretem a bejglit, és a töltött káposztát, de valahogy kifejezetten idegesít, amikor ha hazalátogatok akkor tudom, hogy két napig biztosan ez lesz a menü, és nem ehetek azt, amit szeretnék. Felnőttként pedig tulajdonképpen amilyen magasról csak lehet pottyantok az egészre. Egyetlen dolog az, ami miatt érdemleges számomra, hogy tudom ezeken a napok nekem nem munkanapok. 

A szilveszter egy teljesen más ünnep számomra. Ez az, amit nem igazán tudtam gyerekként hova tenni. Egy ideig persze elhittem, hogy majd lesz egy koccintás, és másnap minden más lesz, mert új év. Aztán amikor eltelt a szilveszter, akkor másnap maradt az üresség érzése, hogy semmi nem változott, valamint semmi különleges nincs a másnapban. Mindezek mellett persze ott volt, hogy otthon szilvesztereztem, és persze az éjfélt mindenképp meg kellett várni. Emlékszem arra a szituációra, amikor egyszer már este tízkor fáradt voltam, és lefeküdtem, és kaptam a döbbent tekinteteket. Aztán tinédzserként megvoltam arról győződve, hogy ezek az érzések azért vannak, mert itthon töltöm az ünnepeket. Aztán eljött a pillanat, amikor nem itthon töltöttem, hanem egy másik városban. Barátokkal. Persze jeleztem, hogy alkoholt nem fogyasztok, de ennek ellenére csak előkerült a bor, sör, és töményebb italok. Így aztán az emeletem töltöttem a szilveszter hátralévő részét azok társaságában, akik szintén nem fogyasztottak alkoholt. A beszélgetés, és hülyéskedés közepette pedig az az érzésem támadt, hogy ezt bármelyik nap megtudnám tenni. Egy év múlva pedig úgy döntöttem nem görcsölök rá az ünnepekre, és nem fogok senkinek sem hazudni, hogy milyen jól telt, és ugyanazt csináltam, mint mindenki más. Szilveszterkor becsuktam az ajtót, elindítottam a számítógépet, s játszottam még el nem fáradtam. Az volt az első jól sikerült szilveszter.
Idén is tartottam magam az álláspontomhoz, és vállaltam a véleményemet. A karácsonyt jelöltem ki hazalátogatásnak, mert biztos voltam benne, hogy szenteste napján legrosszabb esetben is délig dolgozok, és utána következik két biztos szabadnap. Nagyjából úgy telt, ahogy terveztem. Első nap kis pihenés, majd karácsony első napján egy hosszú, s majdnem egész napos séta, hogy mi változott a városban. Kifejezetten örültem, hogy szinte nem is találkoztam emberrel. Karácsony másnapja pedig hazautazásról szólt. Bár tény, hogy az eső és az ónos eső rányomta a bélyegét a szabadban töltött időmre. Szilveszterre a petárdázók és az alkoholfogyasztók miatt továbbra is otthon tervezem tölteni, s délutántól ismét jön a filmnézés, zenehallgatás, majd pedig ha szerencsém lesz és nem lesz egész éjjel tartó zajongás, ami miatt hajnalig ébren vagyok, vagy többször felébredek, ha már sikerült elaludnom. 

És miért is írtam le ezeket a sorokat?
Bevallom, hogy azért kissé engem már szokott frusztálni az ünnepek közti felhajtás, és az emberi viselkedés. Véleményem szerint túl nagy jelentőséget biztosítanak neki, és unalmas, hogy ilyenkor már van egy megszokott “menetrend”, hogy ki hogyan is áll ezekhez a dolgokhoz. Ami kissé furcsa is tud lenni. Személyes környezetemhez is úgy állok már felnőttként, hogy nem árt, ha valaki kimond egy fontos dolgot. Ami nem más, minthogy az ünnepnapok is tulajdonképpen ugyanolyan nap, mint az összes többi. S nem attól fogja valaki jól vagy rosszul érezni magát, mert nem azt teszi, mint mások, hanem azért, ahogyan hozzááll az adott naphoz. És szomorúnak tartom azt, amikor azért születnek konfliktusok, vagy mérgesednek el emberi kapcsolatok, mert sokan képtelenek elengedni a tömegviselkedést, és szabadon élni, ahogyan szeretnének. 

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük