A tanár: 4.évad

Sorozatokra az elmúlt bő egy évben nem nagyon jutott időm. Így aztán egyre inkább szelektálok, hogy mit akarok követni és mit nem. Ezzel szemben azért bevállalós vagyok, hiszen azért egy új széria bevezető epizódjára azért be szoktam nevezni. A magyar film és sorozatgyártás soha nem a minőségéről volt híres, hanem inkább arról, hogy mennyire be tudtak állni a földbe ezek az elkészített “remekművek”, vagy mennyire tudta tükrözni, hogy az ember sokszor szörnyűlködni ül a képernyő elé, vagy pedig jót röhögni az elkövetett hibákon. A személyes véleményem, hogy azért van fejlődés, még ha így is bőven felróható hibák vannak jelen. Többek között ezért is volt újabb felüdülés A tanár, így aztán beneveztem az újabb évadra is, amiről időközben derült ki, hogy az utolsó, valamint online volt eddig elérhető, és jövőre jön majd a tévés premier. 

Mindenesetre most is úgy ültem le a képernyő elé, hogy különösebb elvárásaim nem voltak. Természetesen a bejelentett kaszahírnél olvastam véleményeket, és egy részével egyet kell értenem. Ez pedig nem más, minthogy kicsivel azért élvezhetőbbek voltak az előző évadok, hiszen nagyon sokszor a diákok voltak előtérbe, és az ő problémáik, s a főszereplőket azaz az oktatókat pedig ezekkel a dolgokkal helyezték a középpontban. A negyedik évadban azonban leginkább a magánélet és ebben található dolgok voltak középpontban. Nem mondom, hogy nem voltak szórakoztatóak így is, de azért ha megkérdeznék, hogy miről is szólt az aktuális évad, akkor bizony pár mondatban össze tudnám foglalni. Mellékszereplők nem nagyon jelentek meg, s ők is elég kevés teret kaptak, ami néha elég zavaró tudott lenni a többi évad fényében.
Az anyacsatorna mindenképpen a nézettséget célozta meg mint indoknak, amiért nem lesz újabb évad. Ami számomra azért vicces, mert az előző évadot is online platformon futtatta ki, ami véleményem szerint azért lehetett hatással a nézettségre. Mondjuk tény, hogy én sem a tévében követtem nyomon egyetlen epizódját sem. Az aktuális évad véleményem szerint nem lett olyan rossz, mint ahogyan egyesek megítélték, de tény, hogy több hibát tudok felemlegetni, mint az előző etapokkal kapcsolatban. Már az évad felénél bejelentésre került, hogy nem lesz folytatás, így akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hogyan is fog zárulni az utolsó rész, hiszen egyértelmű volt, hogy a hónapokkal ezelőtti forgatásoknál kérdéses, hogy az alkotók tudtak-e erről a lépésről, vagy sejtették-e?

Mi az én véleményem? Az aktuális évad engem lekötött, hibái ellenére szórakoztatott is, habár minőségi csökkenés azért észrevehető volt, hiszen akadtak olyan esetek, amikor elfelejtkeztem, hogy aznap kerül fel az online platformra az új rész. De olyan is akadt, amikor tényleg csak a képernyő előtt akartam ülni, de a következő részre már nem neveztem be, hanem megnéztem inkább mást. Bár tény, ha az ember elvárások nélkül tud leülni valami elé, akkor nagy csalódást nem is tud az okozni, kivéve ha az adott dolog még a nemlétező elvárásokat is alul múlja. A befejezés semleges lett, s ebből fakadóan azt gondolom, hogy valószínűleg a készítők két tűz között voltak, és igyekeztek úgy befejezni az évadot, hogy ne legyenek nyitott szálak. Persze így is maradtak kérdések, és azt gondolom egyes történeti dolgok úgy lettek megalkotva, hogy folytatást lehessen készíteni.
Aki nem ült még neki annak tudom ajánlani, hiszen nem kell attól félnie, hogy majd úgy fejeződik be a sorozat, hogy magában hordozza azokat a jeleket, amik egyértelműek, hogy folytatni szerették volna a sorozatot. Mindezek mellett azért vannak olyan dolgok, amelyek azért félbe lettek hagyva. 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük