A következő lépcsőfok

Épp minap beszéltem egyik ismerősömmel, aki megerősített abban, hogy ismét egy olyan évben lesz részem, amelyben nagyon sok dolog történt velem. Eddig természetesen voltak negatív, és pozitív dolgok egyaránt.
Az mindenképpen pozitívnak könyvelem el, hogy másik területre kerültem a munkahelyemen belül, így a munkavégzés helye is megváltozott. Ez magával hozta természetesen azt is, hogy megszabadultam olyan emberektől, akikkel nem szerettem dolgozni, vagy pedig olyan habitussal rendelkeztek, amelynél szinte elkerülhetetlen volt a konfliktus, amelyben volt nem is egyszer részem. S mivel olyan ember vagyok, aki törekszik, hogy ne legyenek körülötte problémák, így kissé nehezen viseltem azt, amikor nem tudtam megoldani, mert a másik féllel nem lehetett egyszerűen értelmesen beszélni. Az új hely magával hozta azt, hogy felütötte a fejét az a probléma, hogy konkrétan egy teljesen új csapat lett összeállítva, s ilyenkor természetesen az ember próbál odafigyelni, hogy kinek mit mond, és kivel hogy viselkedik. A lépéstávolság most sem hozta meg az eredményét, ugyanis itt is felütötte az a fejét, amely szinte minden munkahelyen megvan. Ez pedig nem más, mint a másiknak a háta mögötti kibeszélés. Ez pedig magával hozta a konfliktusokat, és a konfliktusokból eredő besértődéseket. És feltárta természetesen azok személyiségét is, akik előszeretettel szeretik kerülni a munkát. Ebből pedig egyenesen következett az, hogy emberek felmondtak. Volt, aki gerincesen tette, de volt, aki egyszerűen másnap nem jött be dolgozni, majd pedig mindenhonnan törölte magát, és tiltott minden kollégáját mindenféle platformon, hogy ne legyen elérhető. Bár annak ellenére, hogy én is aktív módba tettem az álláskeresést, azért ezt a lépést túlzásnak érzem. 

A fentiek fényében nem meglepő, hogy az utóbbi időben nem éppen a kipihent állapotomról voltam híres. Ennek ellenére a magánéletemben is megvoltak a változások. Kisebbek, és nagyobbak egyaránt. Az tény, hogy az említésre méltó az ismételt költözés volt. Azonban most egy nagyobb, és élhetőbb lakás lett végül a végcél, és végre bérleti szerződés is emberbarátnak volt mondható, így aztán áldásomat adtam a dologra. Az más kérdés, hogy mennyire volt felemelő érzés, hogy munka után még a költözéssel is szembe kellett néznem. Annak viszont mindenképp örülök, hogy ezen túl vagyok. A maszkviselés, és az oltási igazolvány miatt, valamint a kevés szabadidő miatt továbbra is városon belül mozogtam, így ha sétára vágytam, akkor továbbra is a Margit-sziget volt az egyik végpont, ahol tiszteletemet tettem a halastónál, ahol elkészítettem a sokadik fényképemet a vízirózsákról. 

Sok tervem a nyárra nem nagyon volt. Ámbár nagyon hiányoznak a szórakozási lehetőségek, így aztán nagyjából három héttel ezelőtt én is rászántam magam, hogy regisztráljak az oltásra, mellyel kapcsolatban eddig is szkeptikus voltam. Az én véleményem leginkább az, hogy túl rövid idő volt, hogy védőoltás jöjjön létre, továbbá én egy teljes kivizsgálásra igényt tartanék magammal szemben, hogy ne legyen mellékhatása egy védőoltásnak. Ilyen kivizsgálásra viszont a járvány alatt sok lehetőség nincs egy egészséges embernek. Azonban annak mindenképpen örültem, hogy a tegnapi nappal eltörölték a kötelező maszkviselést, valamint sok helyre elmehet az ember, hogy nem szükséges az igazolvány felmutatása. Így aztán előtérbe helyeztem mindenképpen egy állatkerti látogatást, továbbá még pár helyre szeretnék eljutni városon belül. Az más kérdés, hogy véleményem szerint ennek meglesz a böjtje, és valószínűleg egy újabb hullámra is felkészülhetünk majd ősszel. 

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés:Az állatkert – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük