Már többször írtam, hogy sorozatok terén eléggé hadilábon állok. Egyrészről mióta jelentősen lecsökkent a szabadidőm, és amennyit csak lehet lakáson kívül töltök lecsökkent az időm is arra, hogy szériákat nyomon kövessek. Így nehezen kezdek bele sorozatokba, illetve elég hamar abbahagyom őket. Ha magyar sorozatról van szó, akkor viszont elég nehezen kezdek bele, ámbár az utóbbi években elég pozitív csalódásaim voltak, így aztán könnyebben kapható vagyok. Ezért is volt egy pozitív csalódás az Apatigris, amely múlt héten köszönt le a második évadával, amely konkrétan kritikán aluli volt.
Nem mondom, hogy teljesen élvezhetetlen volt, de nagyon sok meglepetést tartogatott az új évad. Az egyik legnagyobb negatívum számomra a színészcsere volt, hiszen Kamarás Ivánt váltotta Árpa Attila. Utóbbi pedig nem mondható túlságosan nagy színésznek, s kifejezetten irritáló volt az egész évad alatt, mert számomra teljesen hiteltelen volt. Bevallom nálam még egyetlen egy sorozat sem volt hiteles, és nem zavart, amikor egy karaktert megtartottak, de az őt életre keltő színészt viszont lecserélték. Persze születettek jó ötletek, de vígjáték sorozatban nem nagyon volt arra lehetőség, hogy olyan történetet írjanak, amivel nem lesz zavaró a színészcsere.
Az igazság az, hogy az új évad engem nem igazán tudott lekötni, amelynek az egyik oka az volt, hogy sajnos a történetszálak korántsem voltak annyira érdekfeszítőek, mint az előző évadban. Úgy éreztem, mintha az alkotóknak lett volna egy alapkoncepciójuk, amelyre építettek tíz részt, majd amikor jött a folytatás, akkor viszont nem tudtak mit kezdeni a karakterekkel. A sorozat műfaja elméletileg vígjáték, de valahogy nem nagyon tudtam szórakozni rajta.
Az új évadban érkezett pár új karakter, de bevallom nem voltak elég húzósak, így gyakorlatilag nekem ki is estek ahogyan illik. A történetszálak sem voltak túl izgalmasak, továbbá nem igazán éreztem azt, hogy előrébb lépett volna a sorozat, vagy hozta volna azt a szintet, amit kellett volna.
Hogy lesz-e folytatás, nem tudom. Az viszont nem tudom, hogy abban az esetben, ha lesz, akkor vállalom-e, hogy folytatom. Eléggé laposra sikerült az új évad, így ezt nem hiszem, hogy folytatni fogom.