Reno 911!: 7.évad

Sorozatok terén elég nagy elmaradásban vagyok, hiszen nagyon sok befejeződött, vagy pedig abbahagytam. Amiket pedig követek azok közül szinte csak kettő, amit premier napján, vagy másnapján meg is nézek, továbbá az újakra pedig nem nagyon van időm. Így aztán sokszor meglepetésként érnek az újdonságok, vagy pedig az, hogy a reboot és a felélesztések időszakát éljük. A Reno 911! több, mint tíz éve fejeződött be, de én elég későn csatlakoztam hozzá, és hát bevallom a hatodik évad okozott is egy kis csalódást. Meglepődtem, amikor olvastam a hírt, hogy berendelték a nyolcadik évadot, hiszen egyrészről befejezték, másrészről pedig csak hat évados volt. Rákeresve döbbentem rá, hogy időközben felélesztették egy 25 részes hetedik évad erejéig. 

Vegyes érzelmeim alakultak ki a sorozattal kapcsolatban, hiszen hat év alatt hiába volt kevés epizódszám, de úgy érzem elfáradt azért a végére. Az kifejezetten rossz döntésnek tartottam, hogy három főszereplőt tulajdonképpen az utolsó etapra kiírtak, ami a minőségen eléggé meg is látszott. Mindezek mellett fontosnak tartom még megemlíteni, hogy ugyan lekötött, de bevallom kissé „öregnek” éreztem az egészet. Azt mindenképpen érdemes tudni, hogy nem az anyacsatorna élesztette fel, és a 25 epizódot úgy kell elképzelni, hogy a korábbi 22 perces részekből 6 perceseket csináltak. Ez engem mindenképpen meglepett, az más kérdés, hogy hogyan is kezelhető, így az új évad. Az viszont mindenképpen tény, hogy ezt nem tartottam jó ötletnek, és valóban kevés figyelmet kapott. 

Koncepció szempontjából hozták a kötelezőt, azonban azt gondolom, hogy túl sok idő telt el az utolsó évad óta, így több szereplőn is elég erősen láthatóak az öregedés nyomai. Természetesen nem arra célzok, hogy elítélem, vagy lenézem, aki elég idős vagy benne van már a korban, de ha valaki az első évadtól kezdi el nézni, akkor elég szembetűnő, hogy mennyi idő telt el a két évad óta. Mindezek mellett pedig azt érzem, hogy ami működött tíz évvel ezelőtt, és mondhatni passzoltak a szereplőkre, az most már láthatóan nem nagyon akar működni. 

Az évad minőségét közepesre értékelném, s úgy érzem azért a korábbi évadokból hiányoztak mellékszereplők. Amit mindenképpen negatívumnak éltem meg az az volt, hogy a három főszereplőt egy robbanással írták ki a szériából, tehát karakterük meghalt. Hiába próbáltam elég erősen odafigyelni az első részeknél, de magyarázatot nem kaptam, hogy ők hogyan is tudtak visszatérni, ha a karakterük meghalt. A legbugyutábbra is vevő lettem volna, de tulajdonképpen elindítani egy új évadot ami folytatás lenne, és ilyen történeti lépést meglépnek az szerintem eléggé bugyuta volt. Hamar végeztem az évaddal, és a következőt is megnézem, de a régi rajongóknak azért fenntartásokkal javaslom a folytatásnak a megtekintését. 

 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük