Szájhősök: 1.évad

A blog keretein belül sokszor leírtam, hogy annak idején nagy sorozat rajongó voltam. Aztán szép lassan elfogytak a néznivalók, hiszen a szabadidőm is jelentősen lecsökkent, továbbá más irányba mozdultam el, ha szórakozásról volt szó. Arról is ejtettem pár szót, hogy bizony ha sorozatokról van szó, akkor bizony a magyar szériákat előszeretettel kihagyom. Amelynek egyik oka, hogy sokszor sok ismert arc köszön vissza, továbbá a megvalósítás, és a színészi alakítás. Az utóbbi években azonban előszeretettel próbáltam be újabb sorozatokat, amelyeket annyira dicsértek, hogy nem tudtam nem tenni velük egy kört. Miután pozitívan csalódtam többször is, így elkezdtem magyar viszonylatban is bepróbálni a saját készítésű szériákat. A véleményemet továbbra is tartom, hogy az utóbbi időben elég erős minőségi fejlődés figyelhető meg, és valóban élvezhető tartalmak kerülnek képernyőre, ha nem napi sorozatot kapunk, hanem meghatározott számú, limitált epizódszámmal rendelkező szériáról van szó. A Szájhősök elkerülte a figyelmemet, ami egészen pontosan kilenc éve lett bemutatva, és az első évad négy részesre volt tervezve, azonban a második rész után kegyetlenül elkaszálták. Ami nem is meglepő, mert egyrészről a köztévére készült, továbbá szinte semmi reklámot nem kapott a fórumokon olvasottak alapján. Azonban az a véleményem, hogy nem volt vállalhatatlan a széria, s talán életképesebb lett volna, ha nem a köztévére készül, melynek nézőközönsége többnyire a nyugdíjasok. 

Az alapkoncepció helyszíne egy bár, amely a felszolgálás mellett zenés esttel is kedveskedik a vendégeiknek. Ide csöppennek bele a karaktereink, s valamelyiknek van hangja, valamelyiknek pedig nincs. Azonban a karakterekkel semmiféle kivetnivalót nem találtam, s hozták a koncepció által elvárt kötelezőt, habár stílusban a második részt kicsit elütőnek éreztem. Mindezek mellett megvolt az irányvonal, amelyet az első részben vázoltak a készítők, így kifejezetten érthetetlen volt számomra, amikor olvastam róla, hogy havonta egy epizódot akartak képernyőre tűzni, s az első évad négy részből állt volna. Bevallom, ha nekem kellene olyan szériát néznem, amelynek havonta vannak csak új részei bizony lehet el is felejtkeznék róla, ha nem lenne sorozatkövető. Ennek fényében megfelelő reklámkampány nélkül pedig totálisan megérthető, hogy miért is esett nem kicsit a második részre a nézettség. Az már csak ráadás, hogy azon a véleményen vagyok, hogy egy kereskedelmi tévén, amelynek nézőközönségének többsége nem nyugdíjasokból áll talán működőképes is lehetett volna. 

Természetesen azért nem mondom, hogy nagyon kiemelkedő alkotás lenne, de engem lekötött, ami nagyon ritkán fordul elő magyar sorozatoknál. Továbbá szórakoztatott is, tehát nem éreztem azt, hogy untam volna, vagy bele szerettem volna pörgetni. A színészválasztással különösebb problémám nem volt, s számomra inkább érdekesnek hatott, hogy a most követett sorozatok közül mennyi ismerős arc bukkant fel sokkal fiatalabbként. Ami ugyebár nem meglepő, hiszen 2012 telén lett bemutatva a széria. Igazából elgondolkodtató számomra, hogy vajon mennyire is lehetett volna sikeres a sorozat, ha minőségi készítési folyamat áll mögötte, vagy mennyi évadot tudott volna megélni. Mindenesetre azt tudom mondani, hogy engem meggyőzött, pedig a köztévére készülő szériáktól konkrétan hányingerem van. Okkal. 

Mindenesetre, aki unatkozik, s nem zavarja, hogy az első évad csupán két részből áll, s nincs komolyabb befejezés, de félkész történetszál se, annak mindenképpen tudom ajánlani. Az 50 perces játékidő pedig bőven vállalhatónak érzem, így bárki számára ajánlhatom a sorozatot. Főleg azoknak, akik zenerajongók. 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük