My 600-lb Life: 1.évad (2012)

Magyar cím: Élet 250 kiló felett 

Annak idején sok TV csatornát néztem, amely kissé alább hagyott, amikor tinédzser lettem. Ennek egyik fő oka az internet hozzáférés lett, amelynek köszönhetően elérhetővé váltak médiatartalmak, amelyeket reklám nélkül megtekinthettem. Ennek ellenére továbbra is elérhetőek volt a kábel TV a szobámban, de egy idő után igazából csak háttérzajnak szolgáltak, mert így elnyomták a kintről beszűrődő zajokat az adott csatorna hangja. Persze mindig igyekeztem olyan csatornát választani, ami nem is köt le, de nem is zavar. Általában sorozatos csatornák voltak, ahol már annyiszor ismételt szériák voltak, amelyekre nem voltam már kíváncsi. Aztán egy idő után bekerült a csomag kínálatba a TLC nevű csatorna, amely többnyire reality szériákat tűzött műsorára. Ekkor akadtam rá egy nap az este folyamán műsorra tűzött My 600-lb Life-ra, mely magyar vonatkozásban is figyelemfelkeltő volt. Ugyan nem követtem nyomon a műsorrendet a munka és a magánélet miatt, de fix programmá vált az itthon az Élet 250 kiló felett.
A felköltözéssel ez a csatorna kikerült a látókörömből, de a sorozat továbbra is érdekelt. Aztán unalmamban minap rákerestem, s sikerült rálelnem, hogy elérhetőek az epizódok online is. Így aztán azonnal nekikezdtem a 2012-ben bemutatott 6 részt tartalmazó első évadnak. Bár tény, hogy egyszerre érdekes, és gyomorforgató. Ugyanis a széria az evészavarral küzdő embereket mutatja be, akik több száz kilóra híztak.

Soha nem voltam kövér, s még duci sem. Minimális testsúlytöbblettel rendelkezem, ami hétköznapi ruhában nem is látszik. Nagyon szerettem, és szeretek mozogni, s amikor az első hosszabb távú munkahelyemet megszereztem feltűnt, hogy egyre inkább befelé forduló lettem a stressz és a munkakörülmények miatt. Azt vettem észre, hogy sokszor ettem, ha ideges voltam. Ez főleg az édességre volt igaz. Magasságomhoz képest is nagyjából nyolc kilónyi súlytöbbletem volt akkor, s mivel zavart, ezért életmódot váltottam, ami a minimális súlytöbblet miatt két hónap alatt meglátszott. Az más kérdés, hogy sokan betegnek hittek, de volt olyan, aki konkrétan megkérdezte, hogy rákos vagyok-e.
A fenti probléma visszatérő nálam ugyan sokszor, de a testsúlyom bőven az elfogadhatón belül maradt, s még kövér sem lettem az évek alatt, így elég érdekes lehet részemről kijelentve, hogy a kövér és az elég jelentős túlsúllyal rendelkező emberek mentális problémáit teljesen át tudom érezni. Pont ezért is fogott meg a sorozat, hogy mentális probléma mekkora egészségügyi problémát tud okozni.

Az első évad hat részes. Az alapkoncepció, hogy egy adott részben egy adott embert mutatnak be. Az első évad esetében négy embert ismerhetünk meg. Melissa története két részre lett szedve, és ő kapta meg az évadzáró részt, amelyben bemutatták, hogy mi is történt vele. Akit érdekel a koncepció azt gondolom, hogy az első két részből el tudja dönteni, hogy vajon kíváncsi-e a további epizódokra.

Mint ahogyan fentebb is írtam a sorozat egyszerre érdekes és gusztustalan. Érdekes, hiszen az alkotók elég részletesen bemutatják, hogy hogyan tud egy ember ilyen nagyra meghízni. Az egyik oka a helytelen táplálkozás, tehát a magas kalóriabevitel, és az egészségtelen, mozgásnélküli életmód. Minden egyes részben elmondják, hogy a gyomor a nagy mennyiségű táplálékbevitel miatt megnövekszik, így hiába is lesz valaki eltökélt a fogyást illetően nem nagyon tudja ezt kivitelezni, mert folyamatosan éhséget érez. Ezért minden egyes részben az egyik megoldást a gyomorszűkítő műtét jelenti. A műtétekből keveset látunk, ellenben elég naturisztikusan mutatja be a szereplőket mennyire széthízzák magukat.

Ami viszont leköt, és valóban érdekes az az, ahogyan az alkotók felvezetik, hogy mi okozza a betegeknél ezeket a dolgokat. Van, aki azért hízik el, mert az emberi kapcsolataikban a szeretetet az evéssel fejezik ki. Míg mások lelki traumákat, vagy depressziót próbálják feledtetni az evéssel, amely lehet pótcselekvés, vagy akár egyfajta örömforrás is. Van olyan, aki ebben kap segítséget, és van olyan, akit a környezete hátráltat. Mindenképp meglepő volt látni, hogy mennyire el tud úszni az ember élete, s mindenképp érdekes, hogy már akkor veszik észre, amikor nem tudják a lakásukat elhagyni.

A hat részt kevésnek éreztem, de egyetlen egy epizóddal sem találkoztam, amelyik ismerős lett volna. Az utolsó résznek pedig tökéletes volt, hogy bemutatták mi történt az első rész szereplőjével. A sorozat annak idején nagyon megfogott, így már a második évad mindenképp nézős lesz.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés:My 600-lb life: 2.évad – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük