2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra.

Ez volt a első évem teljes évem, amelyben a fővárosban éltem. Míg a tavalyi évem a város felfedezéséről és a helyem megtalálásáról szólt, addig az idei évnek már úgy indultam neki, hogy tudom, hogy mit is szeretnék majd csinálni. Teljesen nem is tudtam betervezni semmit, hiszen nem láttam előre a lehetőségeimet, de már tudtam, hogy amint kijön a jó idő, akkor ismét nyakamba kapom a várost, és olyan helyekre is elmegyek, amelyet eddig mondjuk a város nagyságából fakadóan elkerülte a figyelmemet. Az évkezdés elég sterilen indult, de az mindenképp pozitívum volt, hogy legalább havazott egy kicsit januárban.

Sajnos nem sokáig élvezhettem a havat, ugyanis hamar el is olvadt. A következő hónap sem volt túl eseménydús. Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy akkor járt le az öt hónapos próbaidőszakom, s mivel megvoltak velem elégedve, és valamennyire tudtam kezelni a kicsit problémás kollégákat, így végül a saját döntésem, és a vezetők többsége is az volt, hogy a szerződésem határozatlan időre változik. Ugyan jelentős béremelés nem történt, de azért ennek örültem. Igaz, hogy a kereskedelmi egység, s ezen belül az élelmiszerboltok nincsenek jól megfizetve, de egy tartós munkahelynek véltem, amely rossz körülmények között is kénytelen lesz működni, hiszen az embereknek enni és inni kell az életben maradáshoz. Így úgy gondoltam, hogy továbbra is maradok, és próbálok gyűjtögetni, hogy még több spórolt pénzem legyen, és majd szépen nyitott szemmel járok, és majd amikor jön valami jobb munka, akkor majd váltok. Annyiból viszont szerencsém volt, hogy többször volt jó idő, így aztán tudtam a városban csavarogni. Így történt meg, hogy meglett végül az első 13 km-es lesétált távolságom.

A hideg ellenére én nagyon szeretem a telet, mert csodálatos vizuális élmény az, amikor minden fehérbe öltözik. Bevallom soha nem volt kedvenc ünnepem a karácsony, de annál szebb nincs, amikor ünnepi világításban úszik a város, vagy épp feldíszített ház előtt megy el az ember, s közben pedig elkapja a látvány okozta hangulat. A tél enyhe volt most is, így nagyon örültem, amikor március vége felé elkezdett tavaszodni. Először is felfedeztem a Hűvösvölgyet, ahol többször is jártam idén. Nagyon szép hely, és az erdős részen sétálni valami eszméletlen módon sikerült feltöltenie engem a sokszor fárasztó munka után. Sajnálatos módon akkor sem találtam olyan embert, aki csatlakozott volna mellém ezeken a sétákon, vagy olyat, aki viszont igen, s épp egybe esett volna a pihenőnapunk. Ellenben kihasználhattam a telefonom által kínált fotózási lehetőséget.

Mivel a munkába járáshoz és a városban való mozgáshoz kénytelen vagyok bérletet vásárolni, így aztán rámondhatjuk, hogy a kirándulásaim utazási költsége gyakorlatilag minimális volt, hiszen egyrészről a munkáltató téríti a bérlet árát, továbbá pedig a fővároson belül mozogtam. Így nagyjából annyi kiadásom volt, hogy ekkor vásároltam magamnak inni és ennivalót, mert többnyire ezeket a csavargásokat úgy oldottam meg, hogy általában délelőtt, vagy kora délután elindultam, s estefelé vagy pedig este jöttem haza. Kivétel persze az volt, hogy időközben megbeszéltem mással, vagy másokkal találkozót, vagy hazafelé be kellett ugranom valahová. Ebben a hónapban persze a tavasz nagyon szépen elhalmozott minket lehetőségekkel, hogy gyönyörködhessünk a természet ébredésében, és az általam nagyon hanyagolt Gellért-hegyre is kilátogattam, ahol remek fotókat sikerült készítenem.

Mindezek mellett természetes további lehetőségeim is adottak. Ilyen volt, hogy felfedeztem, hogy a fővároson belül van barlangrendszer. Tudtommal kettő, amiből sajnos egyet sikerült csak meglátogatnom, ez pedig nem volt más, mint a Pál-völgyi barlangrendszer. Annak ellenére, hogy a pihenőnapom megint rosszul jött ki, de annyira kíváncsi voltam, hogy elmentem egyedül, és az ott lévőkkel nagyon jól éreztem magam, és nagyon jól sikerült elbeszélgetnem velük, ami egy jó élmény lett végül nekem. Ugyan vissza akartam látogatni, de sajnos a korlátozások miatt ez nem jött végül össze. Azonban érdekes élmény volt látni például éjjeli álmot alvó denevért a valódi élőhelyén, vagy vízforrást, illetve megkövült kagylókat.

A hónap végén pedig minden lakos kénytelen volt felszállni az azóta is tartó szopórollerre, amit koronavírusnak nevezünk, és még mindig viseljük a hatásait. Bevallom szkeptikus voltam ezzel a dologgal kapcsolatban, s most sem érzem azt, hogy ennyire durva lenne, hiszen közvetlen közelemben kevés ember kapta el, és problémamentesen átesett rajta, vagy épp enyhe tüneteket produkált. Bár az is tény, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nem is álltam személyes kapcsolatban leginkább az időhiány és a távolság miatt. Az emberek egyik pillanatról a másik pánikszerű vásárlásba kezdtek, és akkor én és a kollégáim jelentősen kimerültünk akármelyik műszakba mentünk dolgozni. Akár délelőttre, akár délutánra. Megjelent sokaknál a pánik, így a szociális életem gyakorlatilag majdnem a nullával lett egyenlő, s ugyan akkor már tömegközlekedést nem használtam még akkor is kaptam az ívet pár embertől, hogy kimertem mozdulni a lakásból. Mivel mozgékony vagyok, s szeretek sétálni, így konkrétan egyfajta lelki terrornak éltem meg azt, hogy otthon kellene maradni. A terveimet totálisan áthúzta ez az egész, hiszen jelentős programoktól estem el. A vendéglátó egységek bezártak, őket követte az iskolák, s gyakorlatilag a fővárosban az élet leállt, s elindult az emberekből sugárzó agresszió és pánikhangulat. Ezért többek között nem is látogattam haza.
Az áprilisi hónap nekem nehezen indult pont amiatt, hogy ilyen helyzet alakult ki. Ekkor már nem érdekelt sok ember véleménye, s ki kellett mozdulnom, így többször a Hűvösvölgy volt a célállomás, ahol lehetett úgy sétálni, hogy ne fussak bele emberekbe, és ténylegesen ellegyek a gondolataimmal. Ez kicsit segített feldolgozni a nem épp kellemes helyzetet. Ámbár tény, hogy akkor ébredtem rá, hogy az egyik alternatív ötletem a vendéglátásban való elhelyezkedés lett volna, amellyel hatalmasat szívtam volna, ha meglépem. Így aztán összetettem a kezem, hogy a munkahelyem biztos lábakon állt, hiszen alapvető dolgokat árulunk, illetve minden vezető megvolt és jelenleg is megvan velem elégedve. Ellenben sajnos sokan elvesztették a munkahelyüket, vagy rossz helyzetbe kerültek, aminek a következménye az volt, hogy kiszolgáltatottá váltak, vagy pedig a létbiztonságukat vesztették el.

Májusban már konkrétan eldöntöttem, hogy nem érdekel senkinek a véleménye, és ki akarok mozdulni, és olyan helyekre akarok eljutni, ahol eddig még nem voltam. Természetesen szigorúan a városon belül. A felköltözésemnek voltak bizonyos kikötései részemről az ismerősöm felé, hogy a hozzávaló költözés átmeneti jellegű, amely később arra módosult, hogy mivel jól kijövünk egymással, addig ez a helyzet számomra vállalható. Ha probléma van, akkor azt tudjuk megbeszélni, továbbá mivel értelmesnek érzem magam, ezért kompromisszumokra is képes vagyok. Így aztán teljesen megértettem, hogy az egyik barátja ideköltözött, aki sajnálatos módon elvesztette az állását, majd az albérletéből is ki lett rakva. Kezdetben úgy éreztem jól kijövünk, hiszen sok közöst láttam egymásban, így azt gondoltam, hogy majd későbbiekben lendíthetek az érzelmi állapotán, ha elmegyünk együtt majd csavarogni. Neki köszönhettem, hogy tudomást szereztem a római partról, ahol nagyon jó napot töltöttem el a hónap közepén.

A nyár nem indult valami fényesen. Szerencsére nyitottam új emberekkel való megismerkedésre, így több új ismerősre is szert tettem. Ennek köszönhettem azt, hogy nyár elején végül költözés mellett döntöttem. Ennek háttere sajnos az volt, hogy az ismerősöm kiállt a barátja mellett, aki úgy hálálta meg a segítségnyújtást, hogy amikor egyikünk nem volt itthon, akkor a másikunkat fúrta a háta mögött, és olyan dolgokat állított, ami nem volt valós. Ezt a viselkedést nem tudtam hová tenni, s ugyan tudtam, hogy az akkori lakótársam viselkedése nem valós, és nem lenne szükség költözésre, de én úgy döntöttem, hogy ha hisz a barátjának, akkor essen szépen pofára, és amikor ez megtörténik, akkor bizony majd elgondolkozik azon, hogy talán jobban oda kellene figyelnie, hogy kivel barátkozik.
Ekkor kezdődött meg egy nagyjából öt hónapos különélés, de már konkrét tapasztalatokkal vágtam neki az új lakótársnak. Nem fogok hazudni, hogy nagyon tetszett nekem, hogy hasonló mentalitással és hozzáállással rendelkezik, mint én, és nagyon érdeklődik aziránt, hogy ő is úgymond világot lásson. Sajnos a beosztásom nem volt mindig megfelelő, így az első közös kirándulás augusztusra esett, ahol végre eljutottam a visegrádi várig, ahová egy gyalogtúrán jutottunk el. Bevallom ekkor éreztem azt, hogy végre megfelelő közegben vagyok még akkor is, ha tudom minden ember más és más, és nem létezik olyan, akivel totálisan egyformák lennénk.

A segítségnyújtást elfogadtam, hiszen tulajdonképpen egyetértett azzal, amit én a korábbi lakótársamnak is mondtam. Tehát koronavírus járvány idején, amikor gyenge lábakon áll a gazdaság, tehát elméletileg bármikor bárki elveszítheti a munkáját, és esetleg meg is betegedhet nem szabad komolyabb terveket szőni. Ha van biztos megélhetés, és lakhatás, akkor az embernek a seggén meg kell maradnia, és várnia, még a helyzet jobbra fordul, s hálát adnia az égnek, hogy van hol laknia, van bevétele, és emellett a legjobb módszer a pénzspórolás, hogy később megfelelő anyagi tőkével meglehessen valósítani a terveket. Ennek köszönhetően ismét elkezdtem költségvetési táblázatot gyártani magamnak, amely valóban jól sikerült, így jobban be tudtam osztani a pénzemet, és helyén tudtam kezelni a váratlan kiadásomat.
Mindezek mellett úgy döntöttem, hogy ideje hazalátogatnom, mert biztonságosnak éreztem a dolgot, így furcsa volt több, mint fél év után úgy hazamenni, hogy korábban legalább két havonta hazalátogattam. Annak nagyon örültem, hogy sok ismerőssel tudtam beszélni, és annak is, hogy egy kicsit kimozdultam otthonról, és meglátogattam a régi munkahelyemet, és az ott dolgozók is örömmel fogadtak. Mindezek mellett pedig az is egy jó pont volt, hogy úgy éreztem kicsit sínen vannak a dolgok, és abszolút pozitívan álltam hozzá a dolgokhoz.

Természetesen nem lovaltam bele magam dolgokba, de az már nem volt bizalomgerjesztő, amikor szeptemberi hónapban tulajdonképpen jelezték, hogy majd lassan jön a második hullám a vírusból. Én erre komolyabban nem reagáltam, ellenben idén még utoljára ellátogattam a Fővárosi állatkertbe, mert úgy gondoltam, hogy valószínűleg hamarosan az is be fog zárni. Az egyik legnagyobb hibát ebben a hónapban követtem el, hiszen úgy költöztem össze más valakivel, hogy a párkapcsolati rész megbeszélése annyiban kimerült, hogy ő szerinte nem lesz köztünk probléma, ha valamelyikünknek olyan randi jönne össze, amely későbbiekben komolyra fordulna. Ugyan jelezte egyik nap, hogy nem alszik otthon, mert valakivel megismerkedett, s elkapott egy rossz előérzett, de nem ültem le vele beszélni, hanem csak jó szórakozást kívántam neki.
Az olyan jellegű együttlakás, amikor olyanok élnek együtt, akik egymástól függetlenek sok veszélyt hordozhat önmagában. Ezeket eddig nem tapasztaltam meg, esetleg másoktól hallottam, hogy milyen volt az, amikor valakinek időközben lett egy kapcsolata, amely végül kihatott rengeteg dologra. Annak ellenére, hogy a privát szféra biztosított volt valahol kicsit elkezdtem félni két dologtól. Az egyik az volt, hogy mi van akkor, ha a választottját megismerve megtetszem neki, vagy pedig ha esetleg kifogásolná, hogy mi ketten együtt lakunk, és zavarná az, hogy a lakásban vagyok. Azt gondolom az effajta problémaforráshoz kompromisszumok kellenek, ami csak akkor tud működni, ha az emberek leülnek, és közös nevezőre jutnak. Ehhez nyilván kell egy értelmi szint is. Igyekeztem magamban ezt a rossz előérzetett elnyomni, és rengeteg időt töltöttem a szabadban. Imádtam az ősz közeledtével a Margitszigeten a mókusokban gyönyörködni például.

Az októberi hónap érdekesen alakult. Elsősorban kapcsolatba kerültem ismét a korábbi lakótársammal, akivel teljesen őszintén leültünk beszélni, és én elmeséltem neki mindent, és képbe rakta, hogy mit miért csináltam. Ekkor tudtam meg, hogy a barátsága megszűnt, hiszen a szóban forgó illető a távozásom után lelépett, és persze akkor került elő, amikor neki szüksége volt valamire. Mindezek mellett pedig a hátba támadást másokkal szemben is folytatta, aminek nem lett más eredménye, mint a lebukása. Természetesen egyetértettem abban, hogy az igazamat tudtam volna úgy bizonyítani, hogy hangfelvételt készítek arról, hogy mit mond, de a véleményem ezzel kapcsolatban az volt, és továbbra is az, hogy erre a szintre nem akarom, és nem is akarok lesüllyedni. Akkor kaptam egy ajánlatot, hogy bármi van, és úgy gondolom, hogy ha baj van, akkor csak szólok, és bármikor visszajöhetek. Én ezt elfogadtam, hogy ha tényleg így lesz, akkor élek az ajánlattal, mert inkább élek együtt olyannal, akit ismerek, és valamennyire stabil lábakon áll, mint hogy ismeretlennel kísérletezzek.
A koronavírus miatt sajnos tervezni nem tudtam, és jelenleg sem tudok. Mielőtt rábólintottam a költözésre akkor is jeleztem, hogy részemről átmeneti címkét fogja viselni az együttélés, maximum maradok tovább, ha kijövünk egymással, és bármelyikünk életével alakul valami, ami szétköltözést eredményezi azt tudomásul veszem. A megismert illetőt idővel felhozta a lakásba, akivel megismerkedtem, és mivel normálisnak tűnt, ezért megnyugodtam, hogy nem lesz probléma azzal, hogy ott lakom, és nem lesz kavarás sem. Az örömöm pár óráig tartott, amikor is hazajött a lakótársam kiborulva, hogy hazaküldte, mert neki bizonyos okokból nem tetszett, hogy én vagyok. Mai napig nem tudom mi volt a probléma forrása, de elejtett szavakból azt szűrtem le, hogy nem lett letisztázva, hogy én ki vagyok, mit keresek ott, és meddig leszek ott. Pár nap múlva rákérdeztem, hogy kibékültek-e, és nem épp a legjobb választ kaptam. Rajta keresztül megismertem pár embert, és azt válaszolta, ha nem tudja elsimítani, akkor majd az egyikhez átköltözök.

Meglepődtem, de úgy voltam vele ezt belekalkuláltam, és akihez költöznék, azzal amúgy is jóban vagyok. A rossz előérzet nem múlt el, így megkerestem a szóban forgó közös ismerőst, aki elmesélte, hogy ők már korábban beszéltek erről. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy akkor visszaköltözök a korábbi helyemre, ami sokkal biztosabb, mint az a helyzet. Az egyik problémám az volt, hogy egy számomra fontos dolog nem történt meg. Ez pedig nem más volt, mint hogy megbeszéljünk dolgokat. A másik pedig a hátam mögötti intézkedés, még akkor is, ha ő meg akarta oldani a lakhatásomat mással. De úgy gondolom, hogy hiába költöztem volna örömmel össze a közös ismerősünkkel, akivel nagyon jól kijöttem, ha úgy érzem nekem is van beleszólási jogom egy ilyen dologba. Mindezek mellett pedig úgy voltam vele nem tudhatom, hogy mit hozhat ki belőle egy kapcsolat, és inkább eljöttem. Igazából azóta nem is beszéltünk, ami kicsit persze rosszul esik.
Novemberben indult a második hullám, s ezzel együtt jöttek a kötelező intézkedések, amelyeket ismételten nehezen viseltem, mert a szociális életem a kijárási tilalommal tulajdonképpen majdnem megszűnt, és kimozdulni kizárólag a pihenőnapjaimon tudok. Ezt nehezen viselem, így leginkább zenehallgatással, és sorozat felzárkózással töltöttem, ami remekül ment. Ellenben sikerült még egyszer kijutnom a Margitszigetre, hogy megcsodáljam hogyan is pompázik az őszi színekben.

Hirtelen támadt ötlet volt részemről, hogy ideje lenne a fővárosban fogorvost keresni, és így úgy döntöttem, hogy a google értékeléseket, és az árakat egybe véve keresek egyet. Találtam is, ami elfogadható áron volt, s ekkor indult meg egy olyan folyamat, melynek végén csak azt tudtam mondani, hogy az az összeg, amely elköltésre került az maradhatott volna a zsebemben. Első körben jeleztem, hogy fogkőeltávolítást szeretnék, és közben látható a fogaim állapota. Tehát, ha valamit csinálni kell, akkor majd azt megbeszéljük. A fogkőeltávolítás sikeres volt, s tanácsra megvásároltam az ajánlott szájvizet, és fogkrémet, és közben úgy döntöttem, hogy lecserélem az elektromos fogkefém fejét is, mert épp akció volt az adott üzletben. Az egész nem volt annyira húzós, azonban két hét múlva megjelentek azok a tünetek, amelyet nem szívesen él át senki. Reggel, és este átmenetileg a szemfogam kezdett el fájni, majd utána a bal arcrészemen az összes fogam. Mivel korábban volt ínygyulladásom, ezért most is arra gondoltam, így hát megvásároltam a korábban már használt fertőtlenítő szájvizet. Mivel nem használt, ezért vettem egy drágábbat, ami szintén nem javított a helyzeten. Ekkor mentem vissza a fogorvoshoz, és itt kezdődött el egy nem túl szép kálvária.
Amikor visszamentem, hogy fájdalmaim nagyobbak és tartósabbak lettek mivel nem látott semmit, ezért elküldött azonnal röntgenre, amely nem mutatott szerinte problémát, de azért felírt nekem egy erős antibiotikumot, és problémának az arcüreggyulladást mondta, ha az nem, akkor valószínűleg huzatot kaptam. Azzal küldött utamra, ha nem múlik el a panaszom, akkor pár nap múlva keressem fel a háziorvost. Ő is, és a gyógyszertárban dolgozó is jelezte az antibiotikum “csodás” hatását a gyomorra, így hiába vettem mellé megfelelő probiotikumot, két nap elteltével a fájdalom állandóvá vált, és mellette megjelent a hasmenés is. Mivel semmilyen más tünetem nem volt, ezért ismerős javaslatára felkerestem egy másik fogorvost, aki önmaga is elképedve állt az előtt, hogy hogyan kaphattam antibiotikumos kezelést, ha az orvos vizsgálat és röntgen után kijelentette, hogy nincs gyulladás sehol.

Magammal vittem a leletemet, és az új fogorvos közölte velem, hogy remekül körül tudtam írni a problémát, és röntgen megnézése után közölte, hogy teszteli a fogamat, de itt valószínűleg gyökérkezelés lesz. Már az első alkalom sikeres volt, így megszűnt a fájdalom, és még további kettő kellett, tehát a harmadik kezelésnél kaptam meg a végleges gyökértömést. Az más kérdés, hogy közben a gyomrommal folyamatosan problémák voltak, így a november közepét totálisan elbuktam szórakozás szempontjából, és a december jelentős részét is. S mivel a háziorvosom lerázott – hiszen nem vagyok fertőzött, és nem is haldoklom – így maradt a munkába menetel, és az eszetlen diéátázás, és remény, hogy nem sokáig tart az állapot. Mindezt úgy, hogy jelentős mennyiséget költöttem a gyomrom helyreállítására (vitaminok, probiotikumok stb.), miközben elolvastam minden véleményt az adott gyógyszerről, ami ezt váltotta ki.
A korlátozások miatt nehezen viseltem ezt a fajta problémát, hiszen mivel átlagban délután voltam, és este hétig dolgoztam, így a sokszor éjfélig tartó sorozatozás nem hozott magával korán kelést, így a munkanapokon szinte esélytelen volt, hogy ki tudjak mozdulni. Hiába volt diéta nem éreztem azt, hogy valami javulna, így végül úgy döntöttem, hogy lassan, de visszaállok a rendes táplálkozásra. Az a vicces, hogy ahogy elkezdtem elhagyni a diétás termékeket, és visszatérni a normális étkezéshez a gyomrom is úgy kezdett el helyre jönni. Az már csak plusz pont volt, hogy műszakcsere miatt huzamosabb pihenőnapokat kaptam egyben, így egyértelmű volt, hogy szenteste városban való csavargás lesz, ha már erre az egy napra nem lesz kijárási tilalom nyolc után.

Nem teljesen tudtam magam kipihenni, hiszen huzamosabb munkaidőszak után az első pihenőnapom december 24-e volt, ahol egyértelmű volt a délutáni program. De végül kora délutánig konkrétan arról szólt a napom, hogy próbáltam magamhoz térni, és egy kicsit aludni még pluszban. Egyedül maradtam itthon, azonban nem sokkal később kaptam egy telefonhívást, hogy várnak vendégségbe. Ugyan közöltem korábban, hogy az ünnepek nem mozgatnak, és hogy egyáltalán nem zavar, ha bármely nap is egyedül vagyok, de végül úgy döntöttem, hogy pár óra erejéig átmegyek. Az étkezés után és a jelenlévők létszámának csökkenésével elindult a kissé bizalmasabb beszélgetés, s mivel szenteste éjszakai menetrend szerint közlekedtek a buszok, így este hét után tervezett elindulásból végül annyi lett, hogy este tíz után hazajöttem, és másnapra tettem át a találkozót az egyik ismerősömmel. S mivel ő is sztornózta a családi összejövetelt a járvány miatt, így konkrétan egész napos csavargós napot hoztunk össze, amelynek keretén belül lelátogattunk Szentendrére.

Magában a városban ugyan már voltam korábban, de igazából csak átutazóban, hiszen onnan indultunk tovább busszal az aktuális kirándulóhelyre. Így aztán egy fél napos csavargás volt a városban, ami elég közel volt, hiszen karácsony első napján nem volt akkora forgalom, így kocsival húsz perc alatt lent is voltunk. Jól éreztem magam, hiszen örültem végre, hogy kicsit kimozdultam, és végre sikerült rávennem mást is, hogy csatlakozzon hozzám, s mindezek mellett természetesen nem olyannal, aki esetleg az ünnep kábulatában él. Ennek mindenképp örültem, s visszafelé még a Hajógyári szigetre is betértünk, ahová nyáron szeretettem volna egy sétát tervezni, de mivel nem ismertem a környéket, és nem tudtam hol van pontosan a bejárat, így hamar feladtam ezt a részt. Karácsony másnapjára szintén némi csavargást terveztem, de sajnos a korlátozások csak szentestére oldották fel, így az előző naphoz hasonló este hétre történő hazaérkezésre kalkuláltam. Természetesen idén is elkövettem azt a hibát, hogy ahogy éreztem rendbe jön a gyomrom azonnal nekiestem az ételnek. Igaz, hogy komolyabb zabálás nem volt, de az összetétel elég volt ahhoz, hogy karácsony másnapján csak a helyi közértig jussak le. Noha igaz, hogy az egész napos csavargást nem a gyomorgörcs tett pontot, hanem inkább az, hogy eléggé hideg szél fújt, és én is későn indultam már neki. Szerettem volna kihasználni az ünnepeket, és sétálni, de végül otthon maradás mellett döntöttem. Mivel még volt két szabadnapom, ezért a rá következőt is a négy fal közt töltöttem, és pótoltam a sorozatos dolgokat. Utolsó pihenőnapomon tettem egy kört a városban, s a bevásárlás után szintén a pihenést választottam. Annak viszont örültem, hogy kissé visszafogott étkezés azért meghozta az eredményét, habár persze későbbiekben megint nem tudtam magamnak parancsolni. Igaz, hogy komolyabb problémám nem lett belőle, de eléggé frusztráló érzés volt, hogy éreztem talán nem kellett volna annyit enni, vagy épp azokat, amiket fogyasztottam.

Mit tervezek 2021-re?
Komolyabb terveim nincsenek. Az első komolyabb tervem, mely megvalósult a tavalyi Budapestre való felköltözés volt. A lakhatás megoldott volt, és körülbelül egy nap alatt találtam is munkát, amelyet négy hónap után egy komolyabb konfliktus miatt hagytam ott egy vasárnapi napon, s az azt követő hétfőn délben meg már a jelenlegi munkahelyem üzemorvosánál készítettem az alkalmasságit. A terv a szociális háló építése, majd annak fejlesztése volt, valamint megfelelő munkahely kiválasztása. Sajnos a koronavírus járvány gazdasági válságot eredményezett, melyből én csak annyit tapasztaltam, hogy sok ember elvesztette az állását, és biztos megélhetését az én környezetemben is, továbbá a vendéglátás, és az egyéb szórakoztató dolgok is korlátozódtak, vagy megszűntek. A munkahelyem megmaradt, fizetésem nem változott, ellenben állást váltani nem tudok, és mostani helyzetben nem is ajánlott. Lakhatással kapcsolatosan sem éri meg gondolkodni, hanem össze kell tennem a kezemet, hogy én ebből az egészből egyelőre annyit éltem meg, hogy nem tudtam annyi helyre eljutni, amennyi helyre tudtam volna.
Amiben reménykedek, hogy ennél komolyabb nem lesz a helyzet, valamint én és egyik kollégám sem kapja el ezt a vírust, és nem lesz otthoni karantén. És bízom abban, hogy valamennyi ismerősöm is így fog majd járni. Remélem komolyabb korlátozások sem lesznek, habár sokan pesszimisták a 2021-es évvel kapcsolatban, de én bízok abban, hogy maximum ez az egy évet kell még így kibírni, és utána már tovább tud lépni az ország, s a világ is. A gazdasági rész mikor jön helyre, persze kétséges. Így a terveim elég kicsinek számítanak. Sajnos a korlátozások miatt sokszor nem mozdultam ki itthonról, ezen szintén változtatni akarok, és továbbra is útirány a Margitsziget, Hűvösvölgy, Gellért hegy, továbbá a Normafa is. Emellett pedig érdekes sétahelyszín még a Kopaszi gát valamint a Római part is. Mindez mellett természetesen remélem hamarosan kinyitnak bizonyos szolgáltatási egységek is, így tavasztól mindenképpen szeretnék csavarogni. Az állatkert és a tropicarium mindenképpen támpont, illetve a másik barlangrendszerbe is eljutni. És persze nyáron elmaradhatatlan lenne a strandolás is. Mindezek mellett persze bízom benne, hogy idén is találok magam mellé útitársat, és az országon belül el tudok majd menni kirándulni pár helyre. 

A fogászati problémám, és az antibiotikum kúrának köszönhető gyomorproblémáim elgondolkodtattak azon, hogy változtatni kellene az életvitelemen, hiszen úgy érzem, hogy megint kezdek olyan életmódot felvenni, amely már pár évvel ezelőtt bekövetkezett. Annyi különbséggel, hogy a fővárosba való költözéssel nem alakult ki, hogy a négy fal között vagyok rengetegszer, mert nem szeretnék elmenni. Bár tény, hogy a korlátozások jelentősen lecsökkentették a mozgásra való lehetőségemet. Azonban a rossz szokásaim visszatértek. A legjelentősebb a Coca-Cola-ra és az energiaitalra való rászokás. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy mindkettő cukortartalma nagy, így sokszor a cukormentes változatot ittam, ami ugyebár a gyomornak nem tesz jót. Főleg nagy mennyiségben. Ennek és a kialakult stresszhelyzetet gondolom oknak, hogy sokszor nem tudok rendesen aludni, és olykor még gyomorproblémáim is vannak. Utóbbi főleg annak tudható be, hogy nem tudok magamnak parancsolni, egyoldalúan táplálkozik, hiszen a munkám miatt a legegyszerűbb bemenni a boltba, és péktermékek tucatjai közt válogatni. Amiből jól be lehet falatozni, és még hűtés nélkül is eláll. Emellett pedig az unalmat és a stresszt evéssel pótoltam, hiszen édesszájú vagyok, így visszatért a csoki, és a chips is nagy mennyiségben. És természetesen amikor meg valami nem stimmel, akkor meg ideges vagyok, és próbálok gyors megoldást találni. Mint ahogyan az antibiotikum által okozott hasmenést eszetlenül végzett diétával, és akár napi több liter gyógyteával próbáltam megoldani. A hatásról inkább nem nyilatkoznék.
Ugyan nem hiszek az újévi fogadalmakban, de fejben elhatároztam, hogy életmódváltásba kezdek, hiszen több éve is hasonlót csináltam, és rengeteg jótékony hatása volt, csak nyilván az első két hét, ami nehéz. Első körben hazaérkezve konkrétan az összes édességet, és Coca-Cola a kukába került, ami nem kis mennyiség volt, hiszen két hét alatt készültem az itthonlétre. Azonnal kidobtam mindent. Így valóban normális étel maradt itthon, s mivel ma dolgoztam, így a vásárlást majd másodikára terveztem. Az első dolgom lesz a mértékletesség bevezetése, illetve a rossz szokások elhagyása. Gyógyteák fogyasztása, de felváltva, és naponta maximum egy csészével. Mindezek mellett odafigyelni a táplálkozásra, ami annyit jelent, hogy változatosan étkezni zöldség és gyümölcs fajták fogyasztásával. Emlékszem annak idején amikor más indokból, de változtattam az étkezési szokásaimon, akkor két hét elteltével azt vettem észre, hogy sokkal több energiám van, és kevesebbet is kell aludnom ahhoz, hogy kipihent legyek. Sokkal nyugodtabbnak is éreztem magam. Gondolom a rengeteg vitamintól, és a változatos étrendnek köszönhetően. És ugyebár az sem elhanyagolható tényező, hogy nem szeretnék elhízni, vagy valamilyen komolyabb betegséget összeszedni az egyoldalú – és egyébiránt nem túl  egészséges – táplálkozásnak köszönhetően.

Címke , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés:Tervek célegyenesben? – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük