Get out (2017)

Magyar cím: Tűnj el! 

Mihez kezd az ember, ha éppenséggel úgy esik a szabadnapja, hogy esetleg kettő is egymás mellett van, továbbá az első napján rendesen kitúrázta magát és pihenne? Nos az emberek többsége – mint ahogyan én is – nem csinál mást, mint leül a számítógép és/vagy a TV elé. A fárasztó nap után nem sok kedvem volt bármit is csinálni, így végül becsatlakoztam én is a közös filmnézésbe, melynek első “példánya” a Get out  volt, mely azért hatalmas nagy sikert nem aratott nálam, mint ahogyan annak idején tette, de végeredményben azt gondolom, hogy szórakoztatóra sikerült. Egyszer mindenképp. 

A munka világába való belépés számomra magával hozta a szabadidő jelentős lecsökkenését is. Diákként sajnos az anyagi korlátokkal küzdöttem, így szórakozás nagyon sokszor a filmek és a sorozatok jelentették. Amikor pedig elkezdtem dolgozni, akkor fordult a kocka, és eléggé megfontoltam igyekeztem dönteni, hogy jól fogom-e eltölteni a szabadidőmet. Ez is közrejátszhat abban, hogy nagyon sok filmet pont azért nem nézek meg, mert nem találom elég jónak az előzetes alapján, pedig közben szórakoztató is tud lenni. Vagy csak nem figyelek fel rá eléggé, illetve sajnálom az időt rá, mert tartok tőle, hogy esetleg nem élveznem az adott tartalmat. A költözés magával hozta azt, hogy a jelenlegi lakótársam szeret filmet nézni, így nagyon sokszor csatlakozom mellé. S mivel egy komplett filmlistát kaptam tőle, így beindult a nagyüzemi filmnézés. Így az első “áldozat” eme film volt.

Annak idején nagyon alaposan megnéztem mit is nézek le, vagy mit akarok megnézni. Sokszor sok bejegyzésben kitértem arra, hogy egy adott film legtöbbször azért okozott csalódást, mert az előzetese alapján túl nagy elvárásokat támasztottam. Vagy, ha szórakoztató volt, akkor többnyire azért, mert megnéztem, de semmilyen elvárást nem támasztottam felé. Az utóbbi időben pedig azt gondoom, hogy utóbbi a legjobb döntés, hiszen ez volt az első film, ami elé úgy ültem le, hogy konkrétan fogalmam sem volt, hogy miről szól.
Bevallom az elején kicsit furcsán éreztem magam, elsősorban az alapkoncepció miatt. Hiszen az alapkoncepció nem volt más, mint az ember bőrszínk különbözetéből adódó konfliktusok. Olykor úgy éreztem magam, mintha az alkotók vagy nagyon a rasszizmust akarnák alapul venni, vagy pedig nagyon nagy toleranciát akarnának sugallni. Talán a legnagyobb titok abban rejlik, hogy az ember egy alap konfliktushelyzetet képzel el, amit magában elkezd tovább gondolni, aztán pedig jön a meglepetés. Jelen esetben az, hogy nem a bőrszínből adódó konfliktusforrás az alapkoncepció, hanem az, hogy egy család konkrétan emberek agyát mossa ki. 

A szereplők java része teljesen kompatibilis a filmmel, így egyik karakternél sem érezni, hogy kilógna a történetből. Az alap koncepciót nagyon szépen vezette fel a film, melynek központi eleme az volt, hogy hiába megértő, s toleráns mindenki, valami akkor sem stimmel. Ahogyan haladt a történet előre én legtöbbször meglepődtem, mert tényleg azt hittem, hogy a film végéhez közeledve valamiféle burkolt rasszista momentumot fog majd kierölteni magából, de tulajdonképpen nem ezt kaptam. Hanem egy viszonylag hétköznapi fordulatot. Habár vártam néhány sablonos fordulatot, amit előre vetítettem már egyes jelenetekből, de végül mégis máshogyan végződött a film, amelynek nagyon örültem. 

Azonban itt jön egy apró bökennő nálam. Ez pedig nem más, mint hogy valóban szórakoztató film volt, meglepetésekkel, de azt kell mondanom, hogy ha valaki felajánlaná, hogy nézzük meg, azt gondolom nem tudnám még egyszer végignézni. Az a véleményem, hogy sajnos tényleg ez is az a fajta film, amely sajnálatos módon elsőre tud ütni rendesen, de sajnos utána már nem annyira tudja az embert lekötni, hiszen már akkor nincsenek meglepetések. Összegezve azonban azt gondolom, hogy szórakoztató, amennyiben valaki képes befogadni a történetét. 

 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük