Zoey’s Extraordinary Playlist: 1.évad

Ha saccolnom kellene, akkor nagyjából három hete már annak, hogy már kifutott a sorozat gyenge nézettséggel. Tehát sanszos, hogy nem fog visszatérni egy második évadra. Az igazság az, hogy többször felmerült bennem, hogy írjak-e róla annak fényében, hogy ténylegesen végignéztem az első évadot, de sajnos mély nyomot nem hagyott bennem, amelynek komoly oka volt.

Az alapkoncepció véleményem szerint nagyon jó volt, ámbár elvontnak elvont volt. A középpontban a címszereplő Zoey áll, akinek egy vizsgálat következtében különleges képessége lesz: képes lesz az emberek gondolatait hallani. De ezek a gondolatok nem beszédként, hanem tulajdonképpen dalként jelennek meg a címszereplő előtt. Ezek a dalok pedig mindig az aktuális szereplő érzelmi állapotát hivatott elénk tárni.
Ezzel önmagában még nem is lenne baj, még annak ellenére sem, hogy én folyamatosan a Glee-vel hasonlítottam össze a
sorozatot, habár tény, hogy nem történeti szempontból. Az évadban nagyon sok jó feldolgozást kaphattunk, amelyet hallgatni nagyon jó volt, s sok van pár, amit még ma is meghallgattam. Viszont nem mehetek el az mellett, hogy ezen a téren a sorozatnak nagyon erősnek kellett volna lennie, viszont egy hatalmas nagy koncepciós hibát vétett. Én, mint zenerajongó többször belefutottam az évad alatt, hogy az adott epizódban elhangzó daloknak csak egy része vált elérhetővé, letölthetővé. Még, ha az ember fizetne is érte, s hivatalos forrásból akarná beszerezni az adott dalt, még akkor is meglepődve áll azon tény előtt, hogy egyes számok csak az adott részben elhangzottként található meg. Pedig azt gondolom, hogy a készítőknek ez is egy bevételi forrás lehetett volna.

A koncepció nálam hamar kifulladt, s csak azért néztem, mert kíváncsi voltam, hogy az adott részben milyen feldolgozást kapok majd. Ennek is volt köszönhető, hogy az évad végére szinte minden karakter nekem érdektelenné vált, s csak azt néztem, hogy ha kivesszük a zeneszámokat mennyire súlytalan, s érdektelen is lenne az egész. Valahogy a műfajt sem sikerült belőni, hiszen nekem volt olyan érzésem, mintha egyes részek a humorra mentek volna rá, míg más epizódok pedig a drámára. Véleményem szerint a készítők nagyon nem tudták megtalálni az egyensúlyt, ami ahhoz vezetett, hogy sokszor nekem unalomba fulladt a soron következő rész megtekintése.
Nem mondom, hogy rossz volt, vagy nézhetetlen, de bevallom, hogy ha nem érdekelt volna, hogy egy adott részben milyen szám hangzik el nem is néztem volna. Lesz folytatás? Azt gondolom a nézettség nem indokolja, de a járvány még kedvezően hathat a sorozatra. Ha lesz, akkor talán tovább folytatom a zeneimádatom miatt, de igazából nem fog hiányozni, hogy ha ez is befejezetlenül ér véget ahogyan a sorozatok többsége.

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük