Az élet

Ismét eltelt egy hónap. Egy hónap az előző bejegyzésemtől, valamint két hónap attól, hogy idehaza is “berobbant” a koronavírus járvány, melynek következtében gyökeresen változott meg mindenki élete. Hiszen nincs az életnek olyan területe, amelyre nem nyomta volna rá a bélyegét ez a vírus. Aki nem akarta komolyan venni, vagy nagyon el akarta engedni annak sem ment, hiszen a járványügyi intézkedések mindenkire vonatkoztak. Tartalékra tettem magam, már ami a virtuális világot illeti, s igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Ráfoghatjuk, hogy sikerült, de nagyon rányomta a jelenlegi helyzet a bélyegét mindenre.

Én azon szerencsések közé tartoztam, aki az elmúlt két hónapban munkával töltötte az idejét, lévén a munkahelyem megmaradt. Természetesen ott is történtek változások, s habár nem a legjobban fizetett szakma a kereskedelem, de az élelmiszer értékesítéssel foglalkozó ágazat melletti döntés, és azon belül se a maszek vállalkozásba való bejutás nagyon jó döntésnek bizonyult.
Már korábban is próbáltam úgy élni, hogy kicsit elővigyázatos legyek, de azért mégsem a négy fal közé rekedjek, mert azzal természetesen tisztában voltam, hogy az hova is fog kifutni. Tisztában voltam azzal, hogy előbb vagy utóbb besokallnék, hiszen nem elég a média által generált pánikhangulat, mellette ott lett volna az is, hogy emberekkel foglalkozni úgy, hogy mellette nem tud az ember szórakozni, kikapcsolódni nem lett volna megoldás. Így marad részemről az “egészségügyi” séta, amely nem jelentett mást, mint kijutni Budapest parkjaiba, külső kerületeiben található zöld részeibe. Mivel változatosan alakult a beosztásom, így ezeket a “kiruccanásokat” majdnem kivétel nélkül egyedül kellett megtennem. A nyomasztó munkahelyi légkör miatt, melyet nagy részben a vásárlók generáltak bevallom jól is esett, hogy egyedül maradtam a fákkal, és állatokkal körbevett területeken. Nagyon élveztem ezeket a pillanatokat, mert úgy éreztem, hogy végre kicsit szabadabb lehet az ember, mint előtte.

Természetesen sok mindent magával hozott ez az egy hónap. A fővárosi intézkedéseket hellyel-közzel jól fogadtam, habár még így is maradt lehetőségem a csavargása úgy, hogy egyes hétvégéken mindent lezártak. Így maradt számomra a Hűvösvölgy és a Hármashatár-hegy körbecsavargása. Időközben megjelent a kötelező maszkviselés is, ami rengeteg konfliktust eredményezett. Részemről nem volt probléma, hiszen mindenhol felvettem ahol muszáj volt, de ha objektíven akarunk gondolkodni, akkor nem sokat véd, ha az ember emberek közé megy. Így hát én is igyekeztem nem használni amikor csak tehetettem. Ezek a helyszínek pedig nem a zárt térre vonatkoztak. Sokszor meglepődtem, hogy mennyi hely van a fővárosban, amit én még nem láttam, így végül kijutottam a római partra, ami nekem kissé csalódás volt.

A víz látványa, folyásának és csobogásának hangja rám mindig pozitív hatással volt. Olyan megnyugtató volt, s imádtam az olyan helyeket, ahol folyók, tavak voltak. Az más kérdés, hogy ilyenkor kedvem lett volna ezekben megmártózni. Hatalmas nagy löketett adott a pihenőnapomon, hogy kijutottam ide, viszont szomorúan tapasztaltam, hogy mekkora lehetőség van ebben a városrészben, és valami förtelmes módon le van pusztulva. A sétányon már a járvány előtt bezárt éttermek, épületek romos látványa megdöbbentő volt, valamint az út helyzete is. Filmek és a sorozatok helyét átvette a séta és a zenehallgatás, így jártam sokszor a Margitszigeten is.

Megérkeztek ugyan az enyhítések, de egyre inkább tartok attól, hogy ez az enyhítés nem lesz tartós, valamint olyan lesz ez a vírus, mint egy végtelen történet. Sok helyre nem tudtam elmenni, s minden bizonnyal ezután sem fogok tudni elmenni. De a legfájóbb nekem mindenképpen az, hogy az utazás kilőve, s a fővárost elhagyva nem szívesen mennék máshová miközben úgy tekintsenek rám, mint egy fertőzöttre. Persze próbálom magam tartani, de türelemmel már nagyon fogytán vagyok.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük