Otthon maradni megoldás?

Nagyjából egy hónapja kezdődött el, hogy idehaza is kihirdették, hogy nálunk is kimutathatóvá vált két Magyarországon tartózkodó embernél a koronavírus, amely jelenleg világjárványt okoz a földön. Én annyira nem foglalkoztam ezzel a dologgal, s éltem a mindennapjaimat a megszokott módon. Egészen addig, míg egyszer csak nem kezdett el leállni minden, s nem kezdődött meg a tömeges munkanélküliség, kilátástalanság, és az emberek pánikhelyzete. Ami egyébiránt érthető.
Először annyira nem foglalkoztam vele, de most már ez a dolog nagyon beivódott a mindennapokba. Olyannyira, hogy lassan már egy böngészőt nem lehet megnyitni úgy, hogy az első dolog, amivel az ember ne találkozzon az a koronavírussal kapcsolatos hírek lennének. Egy ideig én is kizárólag a munkahelyem és a lakhelyem között ingáztam, s a csupán húsz perces munkautamat gyalog tettem meg. Nagyjából két hétig ment ez így, amikor a stressz ki nem jött rajtam, és el nem mentem kicsit kimozdulni.

Az én személyes véleményem, hogy ebben a helyzetben jó megoldás nincs. A közösségi oldalak a vicces, vagy annak szánt mémek mellett emberek egymásnak való nekiugrásának a játszóterévé vált. Borzasztónak találom, ahogy mindenki azzal foglalkozik, hogy mit csinál a másik, s döbbenten tapasztalom, hogy pár embernek elég pár cikket elolvasni, s máris úgy viselkedik, mint egy több diplomás orvos, aki ezzel a betegséggel nem most találkozna először, s ismerné minden egyes viselkedését, s annak következményét.
Rengeteget dolgoztam, s talán ez is volt az oka, hogy egy hónapnyi egy napos pihenőnapok után tíz napot itthon tölthetek, amelyben csupán négy szabadságom van, ugyanis beleesett a húsvéti ünnep, továbbá mindkét hét szabadnapjai. Mire eljutottam a szabadságomra, addigra igazából már tele lett a tököm mindennel, s úgy döntöttem, hogy az általam birtokolt információkat logikusan átgondolva egyszerűen megpróbálok nem foglalkozni ezzel a vírus dologgal, s úgy élni az életemet, mintha nem lenne ez jelen benne. Ami egyébiránt nagyon nehéz.

Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek a munkahelye érintetlen maradt, de még így megvan a veszély, hogy kieshetek a munkából, ha megbetegszek, vagy valaki megbetegszik közülünk. Most nagyon jó döntésnek látszik a kereskedelemben való elhelyezkedésem, de ennek vannak természetesen árnyoldalai is. Többek között ki vagyok téve fertőzésveszélynek, továbbá panellakásban élek, tehát a liftet is rendszeresen kell használnom. Egyszerűen a szabadságom előtt elegem lett abból, hogy lassan ott tartunk, hogy már semmit nem lehet csinálni, s nem csak a média, hanem már az emberek is megpróbálnak másokban pánikhangulatot kelteni. Annak ellenére, hogy jól érzem magam a jelenlegi munkahelyemen mégis csak egyszer ugrottam be, s akkor is csak azért, hogy leadjam a bérletemet.
A tavasz visszavonhatatlanul elindult, s gyönyörű idő van. Nagyon nehéz bent maradni a lakásban, s végül én is engedtem a csábításnak, s a hét elején kimentem a Hűvösvölgybe barangolni.

Lehet mutogatni a másikra, de be kell vallani, hogy ilyen helyzetben nagyon nehéz jó döntéseket hozni. Lehet fröcsögni az emberekre, hogy nem tudják magukat korlátozni. De elég nehéz is lenne, hiszen ilyen jellegű helyzettel még soha senki nem találkozott. Az ország soha nem volt erős sem gazdaságilag, sem pedig egészségügyileg, így utóbbi kettő az, amelynek következményeitől kell jobbára tartani, mint a fertőzéstől. Rengeteg ember munka és bevétel nélkül maradt, s ha őket házi karanténra ítéljük, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy előbb vagy utóbb bekattannak a négy fal között. Én még szerencsének mondhatom magam azon a téren, hogy együttlakásból nincs konfliktusom, de el sem tudom képzelni azokat a a kapcsolatokat, amelyekben van, s a négy fal közé kell visszahúzódniuk.
Nagyon sok stressz ért a munkahelyem miatt, így az első napon fél napot töltöttem a völgyben, hogy úgy jöttem haza, hogy konkrétan rám sötétedett az erdőben, de szerencsére a telihold iránymutató volt a fényének köszönhetően. Teljesen egyedül mentem, s senkivel se érintkeztem. Ha lett volna rá lehetőségem még akkor sem tettem volna, hogy nem egyedül megyek ki. Iszonyatosan megnyugtató volt, hogy egyedül sétáltam, s figyeltem ahogyan ébredezik az erdő, s a rét a téli álmából. Majd egy hónapnyi stresszt sikerült így levezetnem, miközben azon gondolkoztam, hogy másoknak milyen lehet, aki elvesztette a munkáját, és létbizonytalanságba került.

Nagyon sok olyanról hallottam, akinek megszűnt, vagy felfüggesztették a munkahelyét, s bevétel nélkül maradt.  A munkaügyi központokba bejutni nagyon nehéz, s véleményem szerint nem kis problémát jelenthet bárki számára ez a teher. Annak fényében végképp, hogy senki nem tudja meddig fog húzódni, s mindenkinek lesz egy valakije legalább, akit ez érinteni fog. Én is kimozdultam itthonról, bár tény, hogy kizárólag egyedül. De egyszerűen muszáj volt, mert nekem egy nap is elég ahhoz, hogy azt érezzem, hogy nem tudom elviselni a négy fal között levést. Az, hogy itt a tavasz, és a korábbi életritmusomnak búcsút kellett mondani az számomra nagyon nehéz feldolgozni. Még úgy is, hogy egyelőre egészséges vagyok, van munkahelyem, lakhatásom is biztosított.
Az én véleményem, hogy ha gyorsan túl akarnánk lenni ezen, akkor egyszerűen élnünk kellene, mint ahogy eddig tettünk. Szabadon terjedve a vírus hamarabb átmenne az emberiségen, és gyorsabban végére érnénk. Az más kérdés, hogy ez mennyire elítélhető morálisan és erkölcsileg, ha az emberi életeket vesszük alapul. Nincs teljesen biztos védekezési módszer, s az otthonmaradás is addig opció, még megvannak az anyagi tartalékok, vagy vannak bevételek. De az, hogy egy idő után az ember ne érezze azt, hogy bekattan, az szerintem elkerülhetetlen.

A tények azonban biztosak: minél tovább próbáljuk a házi karantént magunkra erőszakolni, annál lassabban terjed a vírus. Minél lassabban terjed, annál nagyobb az esélye a túlélésre a később megfertőződötteknek. Azonban ez magával hozza automatikusan azt, hogy el is nyújtjuk a járványt, így minél később és lassabban térhet magához az ország. Egy olyan ország, amely soha nem volt erős sem gazdaságilag, sem pedig egészségügyileg. Utóbbiaktól jobban félek, mint a fertőzésektől.
Fentiek fényében szerintem nem okolható az, aki kimerészkedik az utcára, vagy nem is vesz figyelmet az egészről. Hiszen mit is tudna csinálni az ellen, hogy a helyzet változzon, vagy javuljon? Nagyjából semmit. Ülhet otthon arra várva, hogy mikor kattan be a bezártságtól. A kormányintézkedést, amely korcsoport alapján határozza meg a vásárlási időt egyenesen hülyeségnek tartom, hiszen kereskedelmi dolgozóként is látom, hogy ez hova is vezetett. Konkrétan két korcsoport összeugrasztása, amely felesleges volt. Az időintervallum megalkotásával pedig lehetővé tették, hogy torlódások keletkezzenek.

Egyelőre úgy vagyok vele, hogy maradok annál, amit mindig is csináltam. Igyekszem változatosan étkezni, hiszen egy cseppfertőzéssel terjedő vírusnál legfontosabb az emberi immunrendszer erőssége. Bízom benne, hogy legkésőbb őszre helyreállhat minden, s az emberek nem esnek egymásnak.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük