A játékkorszak vége (?)

A 2020-as év hasonlóan indult, mint az összes többi. Szerencsére a tavalyi gyomorrontást hamar kihevertem, így szinte gyógyultan mehetettek vissza dolgozni, s a betegségem nem tért vissza. Természetesen megpróbáltam odafigyelni az étkezésemre, s jelenleg is azon gondolkozok, hogy hogyan is tudnám magam egy kicsit is észerűbb táplálkozás felé mozdítani, hogy lehetőleg elkerüljem a gyomorbántalmakat úgy, hogy közben azért megfelelően étkezem is. Természetesen ehhez megfelelő anyagiak mellett megfelelő hozzáállásra is szükség lesz. Utóbbit pedig sokkal nehezebb megszerezni, kialakítani, mint az ember gondolná.

Az év egyébként abból a szempontból jól indult, hogy megtudtam, hogy a kihirdetettel ellentétben tízezerrel nagyobb bér üti a markomat elsejétől, mint ahogyan az eredetileg be volt jelentve, és februárban további béremelésre számolhatok, ahogyan a próbaidőm lejár.
Mindezek fényében megpróbáltam magam jól elfoglalni, ami azért annyira nem jött össze, hiszen sajnos a rossz időnek köszönhetően a mozgásom majdnem a munkajárásba és a bevásárlásba esett bele, valamint ha nem szerveztem be magamnak programot. Ennek ellenére azért többször előkaptam a telefonomat, és megörökítettem, amit láttam, többek között az erkélyről látható Puskás Ferenc Stadion éjszaka.

A hónap többször lepett meg minket nagyon jó idővel, ámbár nagyon sokszor iszonyatosan haragos voltam amiatt, hogy ezeket a pillanatok majdnem mindig akkor voltak, amikor dolgoztam. Ebből fakadóan a januárra tervezett normafai kiruccanásom többször megfeneklett. Azonban az egyik pihenőnapomon már annyira untam magam, hogy képtelen voltam arra, hogy a négy fal közt szenvedjek, így útra keltem. A telefonom applikációját használtam, amelyben kizárólag a sétálással eltöltött időt mértem.

Annak ellenére, hogy egyedül voltam, s hétköznap tudtam ezt megtenni több, mint 13 km-t tettem meg gyalog viszonylag hideg időben. Iszonyatosan élveztem, hogy nem esett semmi, és akkor végre kijuthattam végre a szabadba.
Megfordultam a Margit szigeten, s ott is maradtam addig, míg be nem sötétedett. Így megnéztem hogyan van kivilágítva a híd.

Természetesen nem csak a szabadban sétáltam, hanem bementem jó pár plázába, s többek között a MediaMarkt-ba is. Lassan öt éve annak, hogy 2015 novemberében olyan jól oldottam meg az anyagi dolgaimat, és adtam el pár már általam nem használt műszaki cikket, hogy megvásároltam az akkor százezer feletti árcímkével rendelkező Playstation 4-et, amihez akkor az eladások utáni bevételemhez pusztán 20 ezer forintot kellett hozzátennem, hogy meg tudjam vásárolni. Nem sokáig tudtam élvezni a gépet, hiszen fél éven belül egy villámcsapásnak köszönhetően tönkrement.
Sajnálatos módon az anyagiak nem tették lehetővé sem a javíttatást, sem pedig új gép vételét. Azonban minap kiszúrtam, hogy bőven százezer alatt volt a gép, s tisztában voltam vele, hogy a hitelkeretemet használva megtudnám vásárolni, de mégsem tettem. Egyik részről elkezdtem gondolkodni azon, hogy még otthon laktam sajnos nem igazán volt szórakozásom otthon, mintsem a sorozatok, filmek nézése, és játék. Emellett pedig a biciklizés jó idő esetén, hiszen ugyan nem kis városban laktam, de sajnos egy alkoholt nem fogyasztónak, és éjszakai életet mellőzőnek maradt a mozi és a strand, mint kimozdulási lehetőség. Felköltözve a fővárosba pedig szinte meglepő, hogy mennyi lehetőségem van a kulturált szórakozásra, és ha több helyre el akarok menni, akkor már az utazás milyensége is időt vesz el, hogy akár egy napot is tartalmasan töltök el, hogy közben nem vagyok otthon, és nem mindig ugyanazokra a helyekre megyek.

Másrészről felhoztam az otthoni gépemet még tavaly, de azzal sem játszottam sokat, s mivel soha nem voltam igazi nagy játékos, így végül felülkerekedve a vásárlási ösztönömön a leakciózott gép végül az üzletben maradt.
Nagyon büszke voltam magamra, mert odahaza az ilyen dolgokat nem tudtam nem meglépni. Elképzelhető, hogy lesz majd egy ilyen gépem, de nem hiszem, hogy erre akarnék pénzt fordítani. S ahogyan kijön a jó idő egyre kevesebb időt fogok itthon tölteni. Egyedül a kerékpár hiányzik, amelyet otthon hagytam, mert véleményem szerint a főváros közlekedése alkalmatlan arra, hogy kerékpárt használjak, mint közlekedési eszközt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük