Toy Story (2019)

Gyermekkoromban emlékszem mekkora nagy sikerük volt a Disney meséknek, vlagy a Pixar animéciós meséinek. Sajnálatos módon akkoriban nem rendelkeztünk semmilyen előfizetéssel, továbbá nem is nagyon volt lehetőségem az új alkotásokat látni. De emlékszem, hogy a Toy Story már akkor megfogott a koncepciójával.
Idén sajnos nem volt lehetőségem eljutni a moziba a negyedik részt megtekinteni, így ezt most pótoltam a napokban.

A trilógiává bővített filmsorozat harmadik része egy igazi lezárás volt a játékok történetének. Hiszen eljött az a pillanat, amikor a gyermek felnőtté vált, s ezáltal az általa szeretett játékokra már nem volt szüksége. Ennek köszönhetően Andy játékai új gazdát kaptak, akik az új gyermeknél vannak továbbra is. Azonban tény, hogy az alapkoncepció alapján a játékaink is felnőttek ahhoz, hogy ezeket a dolgokat felismerjék, s rájöjjenek, hogy egy idő után úgymond feleslegessé válhatnak.
A mindenképpen pozitívum volt, hogy a készítők ráfókuszáltak arra a hibára, amit a trilógia elkövetett. Tulajdonképpen behozott pár új karaktert, azonban akadtak olyanok, akikről úgymond elfelejtkeztek. Tehát, ha megnézzük az elejétől az egészet, akkor feltűnik, hogy egy-két játék úgy tűnt el a karakterlistáról, hogy nem is tudtuk, hogy mi történt vele.

A negyedik rész arra fókuszál, hogy mi történik akkor, amikor egy játék tulajdonképpen elveszik, s ez mekkora szabadságot adhat nekik, amennyiben ezzel élni akarnak. Mindazonáltal egy mentőakció is előtérbe kerül.
Az mindenképpen példamutató, hogy a készítők megpróbáltak mindent kihozni, amit csak ki lehetett hozni a trilógia utáni részből, hiszen konkrétan kaptunk egy lezárást, amit feloldani minden bizonnyal nem lehetett olyannyira könnyű, mint amennyire szerették volna. Azonban azt gondolom, hogy a negyedik rész sikerült annyira jól, mint az előtte lévők. Még akkor is, ha azt gondolom, hogy olykor túl sok történetszál indult el, s maradt félúton abba.

A negyedik rész egyik legnagyobb erőssége talán az, hogy annak ellenére, hogy gyerekeknek készül a készítők mégis mertek olyan lépéseket tenni, amely akár felnőttként is érdekes hatással lehet az emberre. Azaz nem lépték meg a happy endet, amit az ilyen filmtől várhat az ember, hanem tulajdonképpen továbbléptek. Továbbléptek, mint ahogyan a játék karakterei is, s ezáltal nem merték azt felvállalni, hogy számukra is el kell jönnie annak az időnek, amikor már nincs rájuk szüksége a világnak, s új gazdát, vagy pedig új életformát kell megteremteniük maguk köré.

Ami nekem mindenképpen pozitív az pedig nem más, mint a látvány világ. Függetlenül attól, hogy mit is látunk, hogy animált szereplők, és játékbabák futkosnak a képernyőn, de valahogy én őket élőnek éltem meg. Jó pár jelenet volt, amelyben azt gondoltam, hogy konkrétan vizuális orgazmus kerülget, mert olyannyira jól lettek leanimálva a szereplők és a környezet. Persze akadt némi olyan érzésem, mintha egy techdemó lenne az egész, de valahogy erről sikerült a gondolataimat elterelnem.

Összességében nekem nagyon bejött az új rész, s azt gondolom, hogy esetleg lehetőség van egy újabb epizódra is, hiszen megvan a potenciál abban, hogy ezt az irányt folytathatják az alkotók.
Az én véleményem, hogy nagyon jó folytatást rittyentettek össze az alkotók, s annak kiváltképp örültem, hogy végre nem arra hajaztak, hogy minél jobban a gyerekek legyenek a célcsoport. Hanem gyermek, és felnőtt egyaránt élvezhesse az új részt.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük