Az önismeret éve!

Annak idején nem sok szórakozási lehetőségem volt. Odahaza a szülők úgy gondolták, hogy az internet bevezetésével, s a számítógép meglétével teljessé válik az életem, azonban nekem ez sokszor kevésnek bizonyult. Így végül elkezdtem weboldalakat látogatni, rajongói fórumokon megjelenni, és végül mások példáját alapul véve végül saját blog vezetésébe kezdtem, amelynek idén májusban volt a 10. évfordulója. A blog indulásától fogva minden évben az év utolsó napján a virtuális térbe “küldtem” egy bejegyzést, ami amolyan évértékelő volt számomra. Így teszem ezt most is, egy viszonylag hosszabb terjedelmű bejegyzéssel.
Tavalyi évértékelőmben arról írtam, hogy tiszteletemet tettem többször a fővárosban, s akinél vendégeskedésben voltam felajánlotta, hogy a jobb életminőség, és nagyobb munkalehetőségek miatt miért nem költözök fel a fővárosba. A terv az összeköltözés volt, hiszen így mindketten minden szempontból, de leginkább anyagilag nagyon jól járnánk. Így nekem ez egy cél lett. Egy olyan cél, amiről csak álmodoztam, de nem tudtam, hogy meg merem-e lépni, ha a lehetőség ott lesz előttem. Őszintének kell lennem azzal kapcsolatban, hogy ha az ember átlagos keresettel rendelkezik, s emellett nincs kiterjedt ismeretsége, s családi kapcsolatai, akkor bizony önállóan megállni a talpon szinte nem lehet. Ettől sokáig szenvedtem. Főleg annak fényében, hogy a korábbi városomban sem a kereset, sem a munkalehetőség nem volt túl jó. Családi oldalról persze megvolt a nyomás, hiszen kényelmes volt az, hogy én otthon éltem. Én pedig átlépve a harmadik x-et már a frusztráció jeleit mutattam, hogy nem tudok kilépni az otthoni légkörből. Nem tudom meg lesz-e a lehetőség, de szerencsére a tavaly decemberi fizetésem prémiummal járt, így már egyértelmű volt, hogy az év kezdése nekem jó lesz anyagilag.
A januárnak teljesen céltudatosan töltöttem el. Konkrétan excell táblázatot készítettem, amiben fillérre pontosan beosztottam a pénzemet, és egy minimális összeget is bekalkuláltam váratlan kiadásra félretéve.A február nekem kicsit lazább volt, hiszen az év második hónapjában kaptam némi szabadságot, amit otthon tudtam tölteni. Igyekeztem kiélvezni mindent, amit csak lehet, főleg annak köszönhetően, hogy nagyon jó idő volt. Már jóval korábban vásároltam egy laptopot, így számomra egyértelmű volt, hogy egy esetleges felköltözésnél az fog velem jönni. Így úgy döntöttem, hogy a mentett tartalmakhoz szükségem lesz egy külső merevlemezben. Ezt végül február végén vásároltam meg, mely egy Western digital 1000 gigás, azaz 1 TB-es merevlemez lett.

A március kissé satnyán telt, ekkor már többször telefonáltam a költözéssel kapcsolatban, hogy hogyan állok. Ugyan már egy évvel ezelőtt megléphettem volna, de én úgy döntöttem, hogy ha lépek, akkor úgy akarok lépni, hogy ne kelljen függnöm mástól, továbbá bármi történik meg tudjak állni a lábamon. A végső cél persze az volt, hogy az első problémánál, amivel szembesülök ne a hazaköltözés legyen az egyetlen megoldás. Minél jobban láttam, hogy az anyagiak jól mennek, annál jobban spóroltam. Már a fűtésen is, pedig arra semmi szükség nem lett volna. Már tisztában voltam vele, hogy a felköltözés egyre valószínűbb a fővárosba, de a lenti munkahelyemen próbáltam kerülni a konfliktusokat. Egyedüli férfiként a műszakomban egy csomó nő között bizony nem volt könnyű. A munkahelyemen csak ketten tudták, hogy a mi a célom, és szerencsém volt, mert helyes volt a megérzésem, hogy megbízhatok bennük. Aztán végül eljött a március utolsó hete, amikor egy reggelen szépen felmondtam. Bevallom érdekes volt látnom a reakciókat. Ugyan tisztában voltam, hogy nem utálnak, valamint azzal is, hogy jó a teljesítményem is, de ez volt az első olyan munkahelyem, ahol láttam mennyire nem örülnek annak, hogy elmegyek.
Áprilisban még jobban odafigyeltem a dolgokra, és inkább az összecsomagoláson, felköltözésen volt a hangsúly. Velem együtt mondott fel egy kolléganőm is, s ő vele egyeztettem le, hogy bevisz majd a központba, amely meg is történt. Többen voltak, akik próbáltak rávenni arra, hogy beszéljek a vezetőséggel a problémákról, amik fennállnak, valamint azokról, amik miatt végül én is a távozás mellett döntöttem, ami elsősorban nem a pénz volt. Ezeket meghallgattam, de elutasítottam, hiszen ha nem kezdtem szájkaratéba a három év alatt, amit ott töltöttem, akkor semmi értelme a felmondási időmet elszúrnom ilyennel. Végül békében telt el az utolsó napom is.

Mivel május 1. munkaszüneti nap volt, így azt következő nap tudtunk a kolléganőmmel bemenni a központba. Mindent kifizettek, s még plusz pénzhez is jutottam a ki nem adott szabadságok után. Miután hazaértem felkaptam a laptopom, továbbá a hátitáskámat az irataimmal, valamint az utazótáskámat a ruháimmal, s elindultam az állomásra. Ahol búcsúzkodás után egy másfél órás vonatút után megérkeztem a fővárosba. Itt első dolgom volt megvenni a havi bérletet, letölteni a közlekedéshez szükséges applikációt a telefonomra. Én a biztosra alapozó embertípus vagyok, s hiába mondták többen is, hogy a dolgozni akaró ember itt egy héten belül talál munkát, én nem hittem nekik. Már egy héttel a felköltözésem előtt elkezdtem munka után keresni. Így csütörtök délután érkeztem fel, péntek délelőtt már volt állásinterjúm, amit elfogadtam, s szabad hétvége után már bele is vetettem magam a munka világába. Az első hónap igazából azzal telt, hogy elmenjek mindenhová. Első körben a Margitsziget volt a célpont.

Innentől kezdve felgyorsultak kicsit az események. Ugyan megfogadtam, hogy odafigyelek a munkahelyválasztásnál, de nekem a legfontosabb az volt, hogy legyen. Még az sem tántorított el, hogy 15 órás munkaidővel kell számolnom, így a munkanapjaimon nem volt se reggel, se délután, se este. Csak munka, és alvás. Mivel megszabadultam majdnem minden negatív dologtól, ami otthon részese volt az életemnek, így sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. Elkezdtem felfedezni a világot, és egyértelmű volt, hogy nem vagyok hajlandó többet abba az élethelyzetbe kerülni, ha van megoldás, mint amiben éltem. Ugyan többször hazamentem, de nem mindig éreztem magam jól. Ennek oka pedig leginkább az volt, hogy sok embert, akit ismertem felfedeztem az irigység jeleit, ami nem igazán esett jól. Arról nem is beszélve, hogy elég volt egy-két mondat, és rögtön megindult a feltételezés, mely mögött azt akarták sugallni, hogy beképzelt pestivé váltam. Ami azért esett rosszul, ha ez megállná a helyét, akkor nem keresném mások társaságát, továbbá minden a korábbi lakóhelyem fikázást tenné ki, és összehasonlítgatásban jelenne meg. Ebből a szempontból pedig kénytelen voltam pár kapcsolatomat leépíteni.

A nyaram azonban sokkal eseménydúsabb volt, mint az eddigiek. Egyrészről ott volt az új munkahely. Tény és való, hogy nem álmaim munkája volt, de a pozitív változások pont elég kitartást adtak nekem, hogy ki tudjam bírni azokat a negatívumokat, amik engem értek itt. Minden mellett persze igyekeztem kimozdulni is, s gyakorlatilag szinte emiatt szinte csak aludni jártam haza.
Annyiban volt más ez a nyár, hogy majdnem négy hónapig sikerült párkapcsolatban élnem. Sajnálatos módon nyár végén véget is ért, de abban büszke voltam magamra, hogy én volt az, aki kimondta a szakítást egy olyan dologban, amiben nekem volt igazam. Annyi pluszt viszont adott hozzá az életemhez, hogy végre messzebb is eljutottam egy kirándulásnak köszönhetően.

A kirándulás nagyon jól sikerült, s élveztem is. Mindezek mellett nem sokkal rá lehetőségem volt életemben először lejutni Balaton egyik részére, mely első alkalommal nem túl jó emlékeket hagyott maga után, hiszen azon kívül, hogy nem éreztem jól magam a társaság miatt még rá is ébredtem, hogy a kapcsolatomnak véget kell vetnem, mert a másik fél éretlen.
Természetesen ez rányomta a maradék időre a bélyegjét, és a munkahelyemen sem alakultak jól a dolgok. Az igazság az, hogy hiába csábított a pénz, amit kaptam, ha egyszerűen túl soknak találtam a munkaórákat, továbbá a munkakörnyezet sem volt elég jó számomra, valamint szépen lassan, de biztosan kiismertem azokat, akikkel együtt dolgozom. Így egy konfliktusnak köszönhetően egy szép vasárnap délelőtt felhívtam a főnökömet, és közöltem vele, hogy az aznapi lesz az utolsó munkanapom.

Szerencsére a spórolt pénzem némi bizalmat adott nekem, hogy nem lesz probléma, de valahogy nem nagyon tudtam túl lendülni azon, hogy munkanélkülivé váltam. Így már aznap este elkezdtem küldözgetni az önéletrajzokat kétségbeesetten. Másnap mindenképpen a normafánál akartam egyet fordulni, amikor eszembe jutott, hogy arrafelé már voltam egyszer állásinterjún. Így megnéztem aktuális-e még az állásajánlat, s mivel az volt, így aznap délben már az üzemorvosnál ültem, s két napra rá már dolgoztam is. Így egészen pontosan felmondástól számítva egy egész napig voltam munkanélküli. Persze nem kell mondanom, hogy odahaza mindenkinek az első gondolata az volt, hogy most én akkor fogom magam és hazaköltözök. Ami persze nem így lett.
Az új munkahelyen kevesebbet keresek ugyan, de valóban nyolc órás munkaidőm van, és a kollégák sokkal, de sokkal normálisabbak, így aztán semmi stressz nincs szinte. Persze, ha az ember emberek között dolgozik, akkor elengedhetetlenek a konfliktusok, de szerencsére ezeket én jól kezeltem, eddig.

A december már kevésbé volt jó, főleg annak fényében, hogy már jó az elején eldöntöttem, hogy nem akarom az ünnepeket otthon tölteni. Legfőképpen azért, mert nem tudom milyen lenne a hangulat, továbbá egyébként sem mozgatnak meg a piros napok a naptárban. S mivel a közlekedés sem lett volna problémamentes, így inkább itthon maradtam.
Persze sikerült megfáznom, amit lábon akartam kihordani, majd szépen sikerült elcsapnom a gyomromat is, ami egyből rányomta a bélyegét az év utolsó napjaira. A szilveszterhez való hozzáállásom nem változott, habár az új ismeretségek kapcsán megfordult a fejemben, hogy kimozdulok idén, de végül a gyomorproblémám ezt kihúzta teljesen.

….és mit várok 2020-tól?
Bőven elégedett leszek, ha legalább ennyire sikeres lesz, mint az idei, ha nem sikeresebb.

Egy bejegyzés itt

  1. Dentorel

    Igen, sikerült eseménydúsra csinálni. És bízok minden jóban. Bár inkább élményeket akarok elsősorban 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük