A mi kis falunk: 3.évad

A magyar alkotásokhoz mindig szkeptikusan álltam hozzá. Egyrészről ott volt, hogy nem igazán tudtam őket élvezni. Sokszor a rossz rendezés, vagy pedig a színpadiasság volt az, ami miatt végül úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó magyar filmeket, sorozatokat nézni. Persze akadtak gyöngyszemek, de úgy tűnik a rossz korszak kezd letűnni, mert kezdenek valóban minőségi darabok előbukkanni. Persze ezeket magyar viszonylatban kell érteni. Ilyen A mi kis falunk, amely nemrégiben tudta le a harmadik etapját, amely más volt, mint az előző kettő.

És miért is?
Első körben azért, mert a harmadik évad az előző kettővel szemben nem nyolc, hanem tizenhét epizódból állt. Az én véleményem az, hogy egy sorozatnál inkább legyen kevesebb epizód, s ezáltal az minőségien legyen megalkotva, minthogy temérdek rész készüljön mely pedig a minőség rovására megy. A harmadik évadban azért voltak töltelék részek, de ennek ellenére még mindig tudta a sorozat tartani azt a szintet, amit eddig megszokhattunk.

Nagyjából ugyanott folytatódott a széria, ahol az előző abbamaradt. Tulajdonképpen cliffhanger nem volt, de a szálat igyekeztek a készítők felvenni újra, amely véleményem szerint nem sikerült rosszul. Jómagam nagyon jól szórakoztam az évad nyitásán, és az kivételesen tetszett, hogy kicsit engedték magukat az alkotók lazábbra venni a figurát. Természetesen megvoltak továbbra is azok a karakterek, amelyek az előtértben voltak, de azt gondolom, hogy a mellékszereplők is voltak annyira érdekesek, hogy ha már az új évad hosszabbra sikeredett, akkor több szerep jusson nekik. Azt gondolom, hogy azért akad egy-két olyan színész, színésznő, aki ugyanúgy el tudja vinni a szériát, mint akiket előtérbe emeltek.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ebben az évadban nem voltak olyan epizódok, amelyek nem voltak unalmasak, de szerencsére ezeket az esetek többségében követte egy jobb rész. Az évadrázó véleményem szerint jól sikerült, viszont egyetlen egy nagy hibája volt, s mégpedig az, hogy sajnos olyan történeti szálat írtak hozzá, amelyek előre kikövetkeztethetőek voltak.
Ha minden igaz érkezik majd a negyedik évad, amelyet természetesen nyomon fogok követni, és bízom benne, hogy a készítők a következő etap alkalmával is tudják hozni ugyanezt a szintet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük